12. hét - 3.

Belgium nem akart befogadni minket, és most nem akar elengedni…

Nem terveztem már további blog bejegyzést, de a hazautunk nem mondható sima menetnek, így gondoltam megér még egy irományt.

Nagy kínszenvedések során beküzdöttük az összes cuccunkat a bőröndbe és egyéb táskákba, felszerelkeztünk az útra kis elemózsiával – közte Kata által nekünk sütött útravaló muffinnal (hmmm) – és vártuk a fuvarunkat. Nagy szerencsénk volt, mert egy belga srác, akit az egyik buliban ismertünk meg, felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival Brüsszelbe, a buszhoz. Így nem csak hogy a cipekedést úsztuk meg, de kényelmesebb is volt, na meg a továbbiakban is sokat segített. Mivel a busz 18:30-kor indult (volna), időben elindultunk, hogy az esetleges dugó ellenére (ami szerencsére nem volt) is oda tudjunk érni legkésőbb 6-ra. Először megnéztük honnan fog majd indulni a járat, aztán mivel még maradt kb. ¾ óránk, úgy döntöttünk sétálunk egyet és elmegyünk a Grote Marktra elfogyasztani utolsó belga sörünket (legalábbis ekkor még azt hittük ez lesz az utolsó…). Amikor eljött az idő, fájó szívvel búcsút intettünk a térnek, és visszamentünk a buszparkolóba. Gondoltuk először tájékozódunk az ott lévő emberektől, majd csak utána pakolászunk ki a kocsiból. Így sikerült megtudni az egyik emberkétől, hogy a busz előre láthatólag 3 órát fog késni. ????????? Nem akartuk elhinni, nem történhet meg újra,hogy 3 órát késünk…. lehetetlen…. ráadásul Prágában vár ránk egy átszállás, szóval neeeem, ezt mi nem hisszük el. Aztán mutogatta a cseh sms-t, hogy nézzük csak meg, vmi gond támadt a Dover-Callais csatornánál. Először elég viccesnek találtuk a dolgot, aztán kicsit fogyott a türelmünk, majd mi is megkaptuk az sms értesítést, a busz valóban késik. No akkor most mi tévők legyünk, mondtuk a srácnak, hogy nyugodtan menjen vissza Leuvenbe, de nem, ő inkább velünk maradt. Jobb híján kerestünk egy boltot, vettünk sört meg chipset, és visszaültünk a kocsiba, ahol egy kis zene mellett el is fogyasztottuk a dolgokat. Lassacskán azonban a 2 sörnek nem csak a nyugtató hatása érvényesült, hanem a diuretikus is, úgyhogy kénytelenek voltunk útra kerekedni. Na meg amúgy is gondoltuk, ülünk még eleget, sétáljunk egy utolsót Brüsszelben. Szerencsére gyorsan sikerült találnunk egy nyitva tartó konditermet, ahol elpanaszoltuk gondunkat és a srác készségesen kisegített minket. Aztán még kicsit köröztünk, közben találkoztunk 2 magyarral – mert miért is ne, hisz mindenhol ott vagyunk -, és elindultunk vissza, nehogy a busz előbb érjen oda, mint mi. Addigra már egész szép társaság verődött össze, úgyhogy becsatlakoztunk mi is. Jól elszórakoztunk, de azért már mindenki egyre türelmetlenebb volt, azért 3 óra késés mégse kevés. Úgy vártuk a buszt, mint vmi csodát, és akkor ¾ 10 körül végre feltűnt a szép sárga monstrum. Gyors búcsúzkodás Marteentól, bepakolás, igazolvány csekkolás után fel is szállhattunk és elfoglalhattuk helyünket. Elég hangos szomszédokat kaptunk, de idővel kinyúltak, így mi is tudtunk pihenni. Persze út közben már elkezdtünk rögtön érdeklődni, hogy mi is lesz így a mi csatlakozásunkkal, mert azt gondoltuk, hogy pár ember miatt nem fog Prágában dekkolni a másik busz. Szóval az utaskísérő lánytól megtudtuk, hogy 2 opció van, vagy vonattal utazunk Bp-re, vagy bevárjuk a du-i buszt… Végül az előző variáció valósult meg, gondolom nem volt már hely a du-i járatra, vagy nem akartak minket annyira megvárakoztatni, nem tudom, de így talán jobb is. Kb. negyed óránk volt átszállni a vonatra, kicsit nehézkes volt a bőröndöket felszenvedni, de most is itt ülünk, épp Brno-ban járunk, Timi tájékoztat, mi történik az utcán. :D (pont most haladunk el egy KULeuven színű épület mellett :D)

Egy 6 fős fülkébe sikerült bejutnunk, amikor jöttünk, üres volt, aztán becsatlakozott egy lány, mondta, hogy neki ide szól a helyjegye (ami nekünk nincs is). Úgyhogy őt beengedtük, aztán a bőröndökkel elbarikádoztuk az utat, úh jelenleg kb. se ki, se be nem lehet jutni. Reméljük senki nem is akar… Így telik az út, kis tanulással, írogatással, pihenéssel, de most már lassan csak 4 óra van hátra, és maaajdnem otthon leszünk. :D

***

Az előző rész a vonaton készült, azóta sikeresen hazaértünk, elfáradtunk, vár is lassan a jó, itthoni, pihe-puha ágy. :)

12. hét - 2.

Elérkeztünk a záró bejegyzéshez, amiben egy kis összefoglalóra gondoltam az elmúlt napokról.

Szerdán nagy esemény volt a házban, azaz előtte, ugyanis olyan délután 5 körül arra lettem figyelmes, hogy az utcáról igen nagy hepaj szűrődik be. Gyorsan megnéztem mi is ez, és lementem szólni Timinek, hogy kövessük már az eseményeket kintről. Azonban amint kiléptünk az ajtón, egy kevésbé szimpatikus rendőr úr visszatessékelt minket. Próbáltuk kicselezni, és az 1. emeleti erkélyről leskelődni, de onnan is beküldött minket. Így maradtunk a szobánknál, és az ablakból fotóztunk és vártuk, mi fog történni. A következőket láttuk: rendőrök, tűzoltók, mentők tucatszámra, majd a tűzoltók elkezdtek beöltözni sárga vegyvédelmis ruhába. Közben felhúztak vmi szürke izét, amit azóta se nagyon tudunk, hogy mi lehetett.

A legnagyobb probléma az volt, hogy 7-re vendégeket vártunk, akiknek így jó 1 órát kellett várni, mire kibuliztuk, hogy azon a kb. 20 méteren bejöhessenek rendőri kísérettel. Jah, mert hogy az utcánkat minden irányból lezárták.... Később kiderült, hogy vmi vegyi anyag ömlött ki az útra és azt kellett eltakarítani. De a gázszivárgás sincs kizárva...

Szóval izgalmasan telt a délután, de az este is jól alakult, kis csúszással, de nekikezdtünk a főzőcskélésnek, a választásunk pedig a császármorzsa volt, mivel kedves külföldi barátainknál a hús kicsit problémás eset. Azt hiszem mindenkinek ízlett a dolog, bár egy újítás is volt benne, az izraeli lány zöldségsalátával ette az amúgy kicsit édes kaját. :D

Utána játszottunk egyet, beszélgettünk, kellemesen telt az este, összehoztuk az itt maradó magyar barátokkal a külföldi barátainkat. :) Niamatnak szereztünk pár embert, akik mellett buddy-skodhat. :D Hosszas búcsú után vendégeink elmentek, mi elpakolásztunk, közben az utcáról is eltűntek a tűzoltók, helyre állt a béke és rend.

Másnap reggel azért fel kellett kelnem, mert a szülészetes igazolásomat még be kellett szerezni, gyorsan meg is ejtettem, majd úgy döntöttem, jobban járok, ha hazavándorlok pakolászni. Így is lett, csütörtök délutánra nagyjából mindent bepakoltunk, jelenleg is így áll a helyzet. :D

A bőrönd tele, pár cucc még kint, szóval vicces lesz még a véghajrá. :D

Azért a tegnap este sem telt el csak úgy nyomtalanul, Tamás invitálására elmentünk a Nagy Csütörtöki misére. Élmény volt, hogy mit ne mondjak, ilyenben még nem volt részem. Az egy dolog, hogy a résztvevők zöme fekete bőrű volt, meg igazából ez nem is egy templom volt, csak vmi olyasmi, de a legnagyobb meglepetést az okozta, amikor hozták a lavorokat, és jött a lábmosás, mindez a mise közepén, csatlakoztatva a szent beszédhez. Én szerencsére megúsztam, nem nagyon volt kedvem leküzdeni a csizmám. De jó hangulatú volt az egész, énekelgettünk, majdnem táncra is perdültünk. :D Jah igen, és közben egy csomóan fotózgattak. No meg a végén kaptunk áldott zsemlét is a hazaútra. :)

Ezek után a koliban még kicsit összegyűltünk, megittuk a maradék sörünket, beszélgettünk, búcsúzkodtunk, aztán a szobában folytatódott a party, de elég gyorsan kidőltünk. :)

Ma még tettünk egy búcsú kört a városközpontban, elbúcsúztunk a kedvenc helyeinktől.

Lassan ebédelünk, takarítunk, összerendezünk mindent és búcsút intünk a városnak.

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni, aki az elmúlt 3 hónapban nyomon követte az eseményeket, így kicsit részese vált életem egyik legmeghatározóbb időszakának. :)

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Puszi!

12. hét - 1. :(

Utolsó hét... szomorú szívvel írom ezt, bár azért az egyik szemem nevet is. :)

Csak jobb lenne azzal a tudattal hazamenni, hogy utána nem a vizsgák tömkelege vár, hanem a visszatérés.

Igyekszünk még kihasználni az utolsó hetet, de mellette azért már tanulgatni is kell, na meg a kórház sem bír létezni nélkülünk (mintha nem lenne elég ember...)

Szóval hétfőn szokás szerint a konzultáción csücsültem, ilyenkor a prof.om a supervisor, úgyhogy nem árt megmutatni a fejecském, hogy igen, én milyen lelkesen munkálkodok itt. Nem volt rossz végülis, bár egy elsőre nem túl szimpi lányt sikerült kifognom, de aztán kiderült, hogy a látszat csal, mert végig kedves volt meg magyarázgatott is. Aztán az ebédszünetben felkerekedtem, hogy elindítsam a certificatemet a maga útján, naivan azt hittem, hogy akár már aznap, de rosszabb esetben keddre meglesz. Persze nem így történt. A titkárnő átirányított Spitz bácsihoz, hogy vele egyezkedjek. Hát mondom jól van, akkor átkopogok oda. Ő meg azt mondta, hogy rendben, majd a hét végén.... huhuuu, mondom én pénteken utazok... ja jó, akkor csütörtök... remek.

Azt viszont már reggel megbeszéltük, hogy a hét további részét a szülőszobán töltöm, ennek ma eleget is tettem, sajna spontán szülés egy sem volt olyan, amit ne "privát beteg", "erre inkább ne", "itt már túl sokan vannak" vagy egyéb kifejezés illetett volna, de a reggeli 2 császármetszésért azért megérte bemenni. Az elsőn csak nézelődtem - érdekes, megint megkérdezték, hogy jól vagyok-e... gondoltam magamban, hogy nem tőlem kéne ezt kérdezni, hanem az anyukától... -. Ami még mindig fura, hogy az apuka is bent van a műtőben, asszem otthon ez nem szokás. A másodikon meg be is mosakodhattam, fura volt így jópár hét után. De legalább vmit aktívan is ténykedhettem, vágtam a cérnát, kampóztam, kapcsoztam. Jah és persze a magzatvíz és vér tömeges része rajtam landolt, na de ez ezzel jár, legalább a cipőmet sikerült megóvnom, és ez a lényeg. :)

A délutánok szorgos tanulással telnek, most hogy kb. üres a ház, elég nagy a csönd hozzá. Tegnap meg még ebédről sem kellett gondoskodnunk, mert az egyik srác, Tamás főzött nekünk igen ínycsiklandozó brokkolis-garnélarákos tésztát. Ez úton is köszönjük!!! :)

Esténként azért kell egy kis kikapcsolódás, tegnap éneklős estet tartottunk, gitár, danolászás, már csak a tábortűz hiányzott.

Holnapra pedig azt hiszem elég nagy vendégseregünk lesz, mert kezdetben azt terveztük, hogy Niamatot hívjuk meg, meg a 2 izraeli barátunkat, aztán végülis most úgy néz ki, hogy becsatlakozik a koli többi itt maradt tagja, úgyhogy ez lesz a búcsúbulink 2. felvonása. :D

11. hét - 1.

Gyorsan eltelt ez a hét is, az utolsó előtti...

A kórházban igyekeztem olyan dolgokat keresni, amit még nem láttam, amerre még nem jártam, így voltam kicsit ultrahangozni. Elég érdekes dokit sikerült kifognom, az elején nagyon lelkesen fogadott, aztán nem sokat szólt hozzám. Amikor támadt egy kis szünet a betegek között, akkor elmentünk teázni egyet, na ezek után egész felébredt és már lelkesebb lett, még egy kicsit arról is mesélt, milyen kutatást csinálnak éppen.

Ami viszont sokkal érdekesebb volt a hétben, az a fertilitás központ meglátogatása. Nagyon állat hely, csak ajánlani tudom. :D Nézegettem a kis petesejteket, hogyan válogatják ki őket, hogyan stimulálják, aztán a már megtermékenyítettek közül ki az aki túlél és elkezd szépen osztódni, annak rendje-módja szerint és ki az, aki nem. Sajna nem sikerült minden részfolyamatot megnézni, mert éppen akkor volt amin már túl voltak, volt ami meg még nem volt, de azért így is nagyon tetszett. Talán ezeket még belesűrítem a visszamaradt időbe.

Mindemellett a koliban is folyt az élet a héten, hiszem sokan mentek haza most a tavaszi szünetre.

Hétfő este egy kis névnapi ünnepléssel kezdtük a hetet, mert többeknél is éppen esedékes volt a köszöntés. Azt hiszem Évi almás pitéje igen méltó volt erre az eseményre.

Kedden Timivel elkezdtük a készülődést a szerdai búcsú-bulinkra, csináltunk egy kis sütit. Aztán gyorsan el is jött az a szerda este, amikor a búcsúzás mellett felavattuk az új közösségi helységet, ami régen TV-szoba volt (a TV most is ott áll, csak a működése bizonytalan...). Szóval a múlt 7végi nagytakarítás alkalmával (amiből mi saaaajnos kimaradtunk) ez a szoba is a rendrakás áldozata lett, szerencsére, így egy jó kis kuckó lett belőle, amit azóta is aktívan használunk.

Nagyon jól esett, hogy majdnem mindenki benézett a bulira, ha csak kicsit is, és sokan sütöttek nekünk. :) Fel is vetették, hogy ha már olyan sok időnk van az államvizsga és a diplomaosztó között, akkor igazán visszanézhetnénk egy kicsit. :)

Tanultam pár vicces játékot is, többek közt az activity egy kicsit átírt változatát illetve a "súgjunk 1-1 mondatot a másik fülébe, aki majd továbbadja, és meglátjuk mi sül ki a végére" -játék mutogatós verzióját. :D Aztán a társaság egy része elment bulizni - utólag annyira nem volt jó visszhangja - mi páran még egy kicsit maradtunk zenét hallgatni, beszélgetni, majd elpakolás és irány az ágy, hisz reggel kelni kellett. No persze nekem még nem is olyan korán, mint azoknak, akik utaztak.

Csütörtök estére megbeszéltük kis zenész barátainkkal, hogy átmegyünk a szomszédos fakbarba, de a terv kicsit átalakult. Így az este első felét ők pakolással töltötték, én meg közben szórakoztattam őket, aztán lemásztunk a konyhába pizzát sütni meg kicsit iszogatni, búcsúzkodni, mivel ők péntek hajnalban utaztak. Azért azt tudni kell, hogy velük a barátságunk úgy alakult ki, hogy ők laknak pont felettünk így minden léptüket halljuk - fura is, hogy egész hétvégén nem ropog a plafon. :(

Péntek reggel István és Oti is elindult jól megérdemelt szabadságukra, így már tényleg meglehetősen kiürült a ház, alig maradtunk páran. Estére megbeszéltük Niamattal, hogy elmegyünk moziba, ahova még egy srác velünk jött a koliból, azt hiszem nem bánta meg. Nemcsak a film volt jó, de az is kiderült, amit előre nem tudtunk, hogy egy premierre pottyantunk be az Afrikai Filmfestival keretében, persze ingyen jeggyel. Szóval a film után kis kaja, pia, fogadás, fotózkodás várt minket.

A hétvége elég nyugisan telt, fura ez a nagy csönd, de ki is használtuk egy kis tanulásra. Nem is mentünk most már sehova, mert elég rossz időt jósoltak, de szerencsére a nap most is süt, csak a levegő csípős kicsit. :)

10. hét - 2. (Oostende, Brugge, Gent)

Kicsit nehézkesen ment a csütörtöki buli után a pénteki felkelés, de muszáj volt, hisz várt ránk a tenger!!! Erre a napra csatlakozott hozzánk egy lány a koliból, így 3-an indultunk neki az útnak. Első körünk a kikötőhöz vezetett, kimentünk a mólóra, megnéztük a horgászokat, még egy sikeres fogásnak is a tanúi lehettünk. Éppen vmi miatt fel volt túrva a part jó része, úh némi kerülővel sikerült csak elérnünk a tengert, de megérte. Bár mi nem voltunk olyan bátrak, mint Kata, és csak a kezünket nyújtottuk bele, így is éreztük a sós, hűs habokat.

Ismét fotózkodás, egy kis kagylógyűjtés, majd a Katedrális megnézése után visszamentünk az állomásra, hogy visszarobogjunk Bruggebe. Csodás ez a kis városka, tényleg mint egy középkorból megmaradt gyöngyszem. A vasútról a város felé menet benézünk az itteni Begijnhofba, majd a tucatnyi csokibolt mellett elhaladva elsétáltunk a Grote Marktra és ott is nézelődtünk kicsit. Egy kis pihenő után, mivel az idő elég gyorsan elszaladt, elindultunk a szállásadónk háza felé. Most először nem nagyon tudtunk válogatni, mert csak 1 ember jelölte vissza, hogy fogadna minket, egy idősebb úr. Kicsit tartottunk tőle, de végül nem volt semmi gond, sőt. Péntek este vacsorával várt minket, szombaton egész nap körbemutogatta a várost, vasárnap pedig kivitt minket reggel az állomásra kocsival. Szóval azt leszámítva, hogy a háza kész káosz (koszos és kupis, ami egyébként nem is olyan ritka errefelé), teljesen rendben volt minden. Szóval este vacsi, közben Katának vissza kellett menni az állomásra, mert ő még pénteken visszajött a koliba, aztán néztünk egy filmet, bár mi Timivel inkább aludtunk rajta, mert rendesen ki voltunk dőlve, korán el is mentünk aludni.

Szombat délelőtt újult erővel vágtunk neki a városnak, volt pár ismerős hely előző napról, meg jópár új, benéztünk a főbb templomokba, nevezetességekbe, fotózkodtunk a Sör Fal-lal, ahol több száz sör van kiállítva, mind az üveg, mind a hozzá tartozó pohár. Erről jut eszembe, a vendégfogadónk is ezzel foglalatoskodik, söröspoharakat értékesít, így a lakásban is kb. minden négyzetméteren található "néhány" példány, kaptunk is ajándékba 1-1 francia származású, magyar vonatkozású poharat. Bejártuk a kanálisokat, kis parkokat, meg csak úgy bolyongtunk a macskaköves utakon a ragyogó napsütésben. Aztán viszonylag korábban visszamentünk a szállásra, egy jó nagy kerülőt tettünk kocsival, hogy a körgyűrűn kívüli részből is lássunk valamit, majd elkészítettük a jól bevált paprikáskrumplit. Ismét sikert aratott, nem maradt egy szem sem. :) Aztán kicsit pihentünk, majd Timivel visszasétáltunk, hogy este is megnézzük a várost, mert azt mondták, érdemes. Ha másért nem is, azért már megérte, hogy lássuk, a nap közben hemzsegő tömeg egyszerűen felszívódik, ahogy besötétedik. Alig lézengett pár ember az utcán, csináltunk pár fotót, majd elindultunk vissza. Na de út közben kitaláltuk, hogy kéne inni egy forró csokit, így elkezdtük felderíteni a terepet. Jópár étteremben bepróbálkoztunk, majd vééégre találtunk egyet, ahol még nem zárt be a konyha (bár most se értem mi köze a konyhának a forró csokihoz....). Aztán visszasétáltunk és rápihentünk a másnapra, hisz 1 órát így is vesztettünk az alvásból az időátállítás miatt. :(

Vasárnap reggel célba vettük Gentet, röpke 25-30 perces vonatút után oda is értünk, és megnéztük, mennyire is van messze a központ. Kicsit arrébb volt azért, de gondoltunk elindulunk gyalog, addig is tudunk nézelődni. Így botlottunk bele egy virágvásárba, ahol sok szépséget árultak, kár, hogy nem tudnánk hogy hazavinni őket. :(

Útközben beszereztünk egy térképet és kicsit megnézegettük milyen látnivalók vannak, majd elkezdtük felderíteni a terepet. Azt hiszem a történelmi belvárost sikeresen felderítettük, út közben Gent orrával is megismerkedtünk - nem nagyon jött be... -, aztán miután kellőképpen kisétáltuk magunkat és elfáradtunk a táskák súlyától, úgy döntöttünk, benevezünk egy városi csónakázásra. Épp jókor érkeztünk, pont akkor indult a hajó, még nem létező diákkedvezményt is kaptunk. :D A kb. 40 perces úton megnézhettük a vízről is az addig látottakat, közben a csónak vezetője tartott 3 nyelven idegenvezetést. Kihagyhatatlan élmény, ajánlom mindenkinek. :)

Picit még napoztunk a Leie folyó partján, majd elindultunk vissza az állomás felé. Út közben még megnéztük a Citadelparkot, nem annyira nagy szám, mint amire gondoltunk, de azért hangulatos hely. :) Még 1-2 utolsó fotó (most először betelt a memóriakártyám és át kellett raknom a másikat...) után célba vettük a vasútállomást, elcsíptük a vonatunkat és visszarobogtunk Leuvenbe. :)

Azt hiszem ennél jobb hétvégét nem is választhattunk volna erre a kis kiruccanásra. :)

10. hét - 1.

Hétfőn kicsit furcsa volt újra a klinikára menni, de azért jól telt a nap, sőt a hét is.

Első nap ismét a konzultáción voltam, ilyenkor a prof. a supervisor, úh ő osztott be egy hölgy mellé, aki nem orvos, hanem szülésznő, de kb. ugyanazt csinálja, kivéve a vizsgálatokat, bár UH-t ő is csinált. Szóval mellette töltöttem a napot, jöttek is sorra a kismamák.

Aztán keddtől egy kis változást hoztam a dolgokba, és úgy döntöttem, megnézem mi újság műtő fronton. Be is mentem a dagcentrumba, szépen átöltöztem, megnéztem a táblát, és gyanússá vált a helyzet... sehol semmi nőgyógynak kinéző téma... hmmm, mondom ez akkor így nem lesz jó, megkérdeztem vkit, hogy jól látom-e, hogy itt ma nem lesz szerencsém. Mondták, hogy majd csüt-pénteken lesznek, ma csak fent a nagyban lesznek műtétek. Gyorsan elő is kerítettek egy hölgyet nekem, aki felkísért, így még egyszer megnézhettem a rövidebb utat. Ott átadott egy másik hölgynek, aki elmondta melyik műtőben mi megy és hogy melyiket szeretném látni. Kiválasztottam azt, ahol nem egy hosszú ment, hanem több kisebb, ott bemutatott, így csatlakoztam. Többféle dolgot is láttam a nap során, sőt, a doki elvitt magával a pathológiai laborba is, ahol mikroszkóp alatt megnéztük a műtét közben kivett mintát. Sajna épp nem sikerült jól a metszés, és nem volt benne semmi elváltozás, úh vissza is mentünk a műtőbe.

Szerdán már nem volt ilyen szerencsém, akkor egy olyan dokit fogtam ki, aki nem nagyon foglalkozott velem, kb. észre se vette, hogy ott vagyok. Azért én megnézegettem a műtéteket, főleg amelyik laparoscopos volt, ott még láttam is a dolgokat, bár a többi se volt rossz.

Csütörtökön visszatértem a dagcentrumba, ahol sok apró műtét ment, így elég pörgős volt a dolog, sajna megint ugyanaz a doki volt, de az egyik lány (azt hiszem co-assist) megsajnált, és elmondta pár mondatban melyik műtét kb. mit takar. Elég változatosak itt az emberek, vkit alig lehet lelőni, annyit beszél, vkiből meg épp hogy ki lehet húzni pár szót. No de mindenhol így van ez. Szóval megnéztem jópár polip és egyéb eltávolítást, közben Timi is csatlakozott, majd az öltözőben téblábolva egyszer csak ránk köszönt egy srác, hogy "sziasztok". Mi meg csak néztünk bután, hogy miii? Aztán mondta, hogy a szomszéd szobából hallotta, hogy magyarul beszélünk. Kiderült, hogy fogorvos, méghozzá Pécsről. :D Kicsi a világ, szokták mondani... Kicsit dumáltunk vele, eligazítottuk, merre menjen, majd visszanéztünk a műtőbe. De közben mivel kikísértük a srácot, láttuk, hogy milyen szép az idő, úh beterveztünk egy kis délutáni sétát a Kessel-Lo-i parkba, ahol egyszer már jártunk még Niamattal érkezésünk környékén. Jó volt magunkba szívni a friss levegőt és a tavaszt.

Estére már előre szervezett programunk volt, sajna egy időben kettő is lett volna, az egyik a koliból egy srác, Gergő koncertje, azaz amin ő is játszott, de mivel már korábban elígérkeztünk máshova, ezt ki kellett hagynunk. A másik pedig egy afrikai divatbemutató volt, ami szerintem nagyon jól sikerült, sose voltam még ilyenen, de igen jó kis rucikat hoztak össze az alkotók. Összefutottunk itt újdonsült camerooni ismerősünkkel, akit hétfőn ismertünk meg egy workshoppon, ami az interculturalis kommunikációról szólt. Meg találkoztunk pár emberrel, akiket a keddi humorestről ismertünk (ami egyébként naggggyon jó volt, egy angol fickó parodizálta a belgákat, szakadtunk a röhögéstől :D). Szóval ez a divatbemutató se volt semmi, és a jegyünkkel hivatalosak voltunk az afterpartyra is. Így összeszedtünk még pár embert a koliból, akik a koncertre mentek, majd egy hajnalig tartó bulizás következett, igazi kis magyar gárdával. Mit ne mondjak, majdnem olyan volt, mint az otthoni bulik. :) (de csak majdnem ;))

9. hét - 3. (Brüsszel)

Ha péntek, akkor vásárnap, ha vásár, akkor ott a helyünk! Szóval reggel kicsit körbevezettem Árpit a szokásos pénteki kipakoláson, megmutattam hol szoktunk waffelt kóstolni és hogy mit is árulnak itt tulajdonképpen. Gyors nézelődés után elmentünk egy kis csokit venni (és enni), majd visszasiettünk a koliba, mert még össze kellett dobni a cuccokat a hétvégi kiruccanáshoz.

Dél körül már a vonaton robogtunk Brüsszel felé - még jó, hogy nincs messze. Az első programnak az EU Parlament és környéke volt beiktatva, így gyors terepszemle után megszabadultunk a cuccainktól, és kihasználva a szép időt elindultunk a közeli Leopold parkba. Fél 3-ra vissza kellett érnünk, mert Timi egyik ismerőse az EU Parlamentben dolgozik, és az ő jóvoltából bejuthattunk a házba. Egyébként is be lehet menni, de azért némi prioritással jár, ha az ember ismerősön keresztül teszi, mert így be lehet jutni az ülésterembe is, ahova amúgy nem szól a körbevezetés. Megnézegettük a magyar vonatkozásokat - hova megy a posta, Antall József írógépe, Herendi Porcelán -, fotózkodtunk egy sort, majd elköszöntünk és átszökkentünk az EU Parlamentbe, ahol nemrég nyílt egy interaktív kiállítás, ami bemutatja az EU történetét és felépítését. Ha vki mindent végig akar hallgatni, nézni, az eltart egy jópár óráig, mi is elég sokat voltunk bent, pedig csak nagyjából nézelődtünk meg játszottunk a különböző szemléltető eszközökkel.

Miután megtudtunk mindent amit akartunk, elindultunk tovább, immár a város központ felé, illetve a hétvégi szállásadónk irányába. A naplementét még pont elcsíptük egy viszonylag magasabban fekvő helyről, méghozzá a Szent Mihály Katedrális elől. Sajna bemenni már nem tudtunk, mert zárva volt, de megbeszéltük, hogy majd másnap visszatérünk. A városon átcaplatva nagy nehezen meg is találtuk a házat, ahol megszálltunk. Kicsit megfáradva és éhesen gondoltuk, hogy el kéne még menni gyorsan bevásárolni, de a házigazdánk, Ben, felajánlotta, hogy úgyis főz magának, ehetünk vele mi is. Így is lett, nagyon finomra sikeredett a vacsi, ami után neki is vágtunk az éjszakának. Már előre mondták a többiek itt a koliban, hogy a Delírium nevű helyet mindenképp meg kell néznünk, úh eleget is tettünk az ajánlatnak. Meglehetősen nagy, de ennek ellenére igen zsúfolt hely, nem csoda a népszerűsége. Több száz oldalas könyvből lehet válogatni a különböző sörök közül, szóval nem egyszerű a választás. Pont ezért rá is bíztuk magunkat Benre, aki meglehetősen finom italokat válogatott össze nekünk. Aztán a sör és a pisilő kislány megnézése után átmentünk egy kevésbé telt lévő helyre, ahol ittunk még egyet meg beszélgettünk, majd lassan hazafelé vettük az irányt, hisz másnap korán kellett kelni, hogy minél több mindent láthassunk. :)

Szóval szombaton korán kelés, majd irány a metro állomás, hogy kirobogjunk az Atomiumhoz és a Mini-Europehoz. Előbbinél tucatnyi kép csinálása után úgy döntöttünk, hogy a belsejét kihagyjuk, mert elég drága volt a belépő és nem igazán tudtuk mire számítsunk. (utólag azt hiszem nem bántuk meg, mert később koliból páran bementek és mondták, hogy nem nagy durr, szép a kilátás, de ami benne van kiállítás... az igen felejtős.) Ezután 2 felé váltunk, mert Árpit nem érdekelte Európa kicsinyített változata, úh amíg mi ott szórakáztunk, ő visszament a városba. Kicsit meglepett, hogy Magyarországról pont a Széchenyi-fürdőt ragadták ki, mert szerintem van ennél jellegzetesebb is, na de nem volt rossz úgy összességében, elég jól meg van csinálva. Minden nemzet himnuszát le lehet játszani (sajna a magyar pont nem működött :(), de legalább meghallgattam a belgát, ha már itt élünk. :D

Pár óra nézelődés után mi is visszametroztunk a belvárosba, összeszedtük Árpit, majd együtt folytattuk az utat. Tucatnyi csokibolt és ajándékbolt mellett haladtunk el, mindig megered az ember szájában a nyál ezekre a látványokra. Mivel már nagyon éhesek voltunk, kerestünk is egy sült krumplist, hiszem ha Belgiumban jár az ember, ez az egyik, amit nem hagyhat ki, a másik pedig a waffel, amiből szintén benyomtunk egy extra hipiszupi változatot: epres-tejszínhabos-csokiöntetes waffel bombára esett a választás.

Jóllakottan folytattuk az utat fel a dombra, vissza a Szent Mihály Katedrálisba. Pont jókor érkeztünk, mert nem sokkal azután, hogy körbenéztünk, elkezdett zuhogni az eső, így kicsit meghúztuk magunkat itt, közben meghallgattunk egy holland misét félig, meg egy kis magyar idegenvezetést a mögöttünk ülő családtól. Hihetetlen, de még nem jártunk úgy egyetlen városban sem, hogy ne futottunk volna össze magyarokkal. Hiába, mindenhol ott vagyunk. :D

Az eső elállásával az idő is eléggé lehűlt, de visszamentünk a főtérre, megsimogattuk a fekvő hölgyet - bár akkor még nem tudtam mit és hogy is kéne rajta simogatni -, elbattyogtunk a pisilő kisfiúhoz, aki aznap épp St. Patrick Nap miatt fehérbe és zöldbe volt öltöztetve. Amúgy az egész város ír-lázban égett, mindenhol ők örjöngtek, főként este, még a városháza is zöldre volt kivilágítva. Visszatérve a szállásra pihentünk kicsit, Ben ekkor már nem volt otthon, mert Antwerpenbe ment szülinapi buliba (nem is találkoztunk vele többet). Aztán vissza az éjszakai életbe, megtettük 2. körünket Delíriumba. Most kicsit nehezebb volt választani, de egy 10 perces könyvnézegetés után végül elég jó sört kutattam ki magamnak. Azért nem elég a leírást nézni meg az alkoholszázalékot, nem árt az árat is mellé venni, különben igen meglepődhet az ember, mert 16-20 euroért is vesztegettek egy kis 0,33l-es adagot.

A vasárnap azzal telt, hogy megkerestük a méltán híres bolhapiacot. A városon keresztül mentünk, bár így kicsit hosszabb volt az út, de még egyszer megnéztünk minden fontos látnivalót. A piacon hihetetlen, hogy miket árulnak, lehetett szemezgetni mindenből. Aztán elmentünk az Igazságügyi Palotához, ahonnan szép kilátás nyílt a városra, sajna a ködös idő miatt nem annyira volt élvezhető, meg kicsit csöpögött is az eső, de azért megérte elmászni odáig. Hamarosan könnyes búcsút vettünk Árpitól, mert mennie kellett a reptérre, és amint elbúcsúztunk tőle, a nap felragyogott és mi még kicsit élveztük a kilátást. :D

Visszafelé betértünk 1-2 parkba, templomba, majd a hangszermúzeumba, ami egy 10 emelets épület, persze nem mindegyiken van a kiállítás, de így is meglehetősen nagy azért. Ami még élvezhetőbbé teszi, az az, hogy közben zenét is lehet hallgatni az egyes helyszíneken, így bukkantunk rá egy magyar népdalra. :D Vicces volt hallani. :D

A múzeum után szépen visszasétáltunk a szállásra, összeszedtük a cuccunkat, aztán irány az állomás. Azért nem sikerült annyira simára az út, kb. az állomásnál Timinek eszébe jutott, hogy hopp, az aksi töltője lehet, hogy ott maradt. Táska kutatás, semmi, még egyszer, semmi, már majdnem elindult vissza, de jó, előtte nézzük meg még egyszer, és tessék-lássék a töltő ott kacsintott vissza ránk. Így szépen eltöltöttük azt az időt, amennyivel kb. előbb értünk volna az állomásra, úh gyors vonat csekkolás után felugrottunk egyre, szerencsére a jóra, és már robogtunk is vissza kicsiny otthonunk, Leuven felé. :)

9. hét - 2.

Egy kis visszatekintés és hiánypótlás:

Mivel ez a hét otthon rövidített volt az ünnep miatt, úgy gondoltam, nekem sem kéne túl dolgozni magam és megérdemlem én is a hosszú hétvégét. Szóval a hét első 3 napján becsülettel bent voltam, igyekeztem bejutni az UH-ra, ami nem jött össze, de nem adom fel. Így továbbra is a konzultációkon hallgattam az okosságokat. Na de nem csak munkából állt a hét, többek között azért is vettem ki a szabit, mert szerda este megérkezett Árpi, így csütörtökön felcsaptam idegenvezetőnek. Napközben bejártuk kicsit Leuvent, igyekeztem a legszebb helyeket kiválasztani, meg olyanokat is, ahol még én se jártam, ilyen volt pl. a botanikus kert. Sajna még nem teljes a paletta, hisz épp csak a tavasz elején járunk, de azért van már pár virág, ami nyílásnak eredt.

Az egész napos városban kószálás után - persze 1 nap nem elég a város felderítésére - kicsit pihiztünk, majd kezdődhetett az esti program: a szomszédban lévő templom tornyában minden kedden és csütörtökön fel lehet menni, előre szervezett idegenvezetéssel, és körbe lehet nézni illetve meghallgatni a harangjátékot. A közelmúltban történt busz-tragédia miatt ezen a napon csak szomorú hangvételű számok voltak, de így sem volt rossz azért. Na meg a toronyból igen jó a kilátás, sajna mire oda jutottunk, már besötétedett. Hazaérve pedig elkezdtünk készülődni az esti megemlékezésre, hisz mégis csak március 15-e volt. Páran készültek kis műsorral, Himnuszt, Szózatot énekeltünk, majd zászlót tűztünk, aztán borozás mellett folytattuk a beszélgetést, ki meddig bírta. Mi elég korán elmentünk, hisz fel kellett készülni az előttünk álló brüsszeli kiruccanásra. :)

9. hét - 1.

Ha hétfő, akkor ismét koránkelés és irány Gasthuisberg. A héten folytatódik a nőgyógy gyak.om, most még úgy döntöttem, maradok kicsit a konzultációs helyen. Időnként vannak érdekes betegek, meg nagyon nehéz esetek, kell hozzá türelem, hogy az ember végig tudjon nyomni egy ilyen rendelést. De tegnap volt egy nagyon aranyos eset, a pár már régóta próbálkozott a babával, végül a mesterséges megtermékenyítéssel össze is jött a dolog, nem is akárhogy, jönnek az ikrek! :D Annyira aranyosak voltak, főleg az apuka, úgy örültek. Nem bírtak betelni a látvánnyal. :)

Persze itt is vannak kevésbé jól szocializált egyének, így eshet meg, hogy egy még 30 éves kort sem elért nőnek már 9 terhessége legyen - persze zömmel nem pozitív kifejlettel...

Azért hétfőn kicsit rámijesztett a prof., azt mondta, most még csatlakozzak valakihez, de jövő héten már egyedül is kaphatok beteget. ????????? Kicsit elkerekedett a szemem, remélem ezt jövő hétre elfelejti... az egy dolog, hogy nem tudok hollandul kvartyogni, de még ha angolul ki is kérdezem, hogy vinném be a gépbe meg honnan tudnám épp milyen vizsgálatot akarnának, stb....

Így megelőzve a bajt lehet jövő hétre megszökök a nőgyógy dagcentrumba kisebb műtéteket nézni, azt úgyis nagyon ajánlgatta, hogy ott érdemes szétnéznem. :) Meg még az UH-ba is lesz egy kis túrám, illetve a fertilitás centrumot is meg akarom látogatni, úgyhogy van mit tenni bőven. :)

8. hét - 4.

A hétvégét kivételesen itthon töltöttük, de nem tétlenül. Szombaton kipihentük a fáradalmakat, majd nekiálltunk kicsit takarítgatni. Gyorsan lerendeztük és folytattuk a megérdemelt pihenésünket, illetve megszervezgettük a vasárnapot.

Vasárnap reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, nem is választhattunk volna szebb napot, hogy felfedezzük Leuven ringen kívül eső területeit. Először azért kicsit körbenéztünk még a környéken, elsétáltunk a Stadtparkba, majd onnan a Groot Begijnhof-ba, ahol eddig csak sötétben jártunk. Azért sikerült kicsit más útvonalat is találnunk, és így mentünk keresztül talán egy koli udvarán. Közben kaptunk egy kis történelmi eligazítást egy francia illetőtől - kicsit bűzlött attól a bizonyos OH-csoporttal rendelkezőtől...

Ezek után célba vettük az Arenberg kastélyt, amit szintén csak este láttunk. Ide a sportpályán keresztül vezet az út, ami az erdő szélén helyezkedik el, közben a fákon mókusok, hatalmas hóvirágos terület... meglehetősen idilli volt :) Miután felderítettük a dolgokat, igyekeztünk kitalálni, milyen busszal juthatnánk el a következő parkba. El is csíptünk egy buszt, ami nem jó irányba ment, de hamarosan jött a miénk is, így visszajutottunk a ringre, ahonnan kis sétával jutottunk az Abdij van 't Parkba. Itt is kavarogtunk egy kicsit, betértünk a templomba, fotózgattuk a virágokat, közben egy keresztelő végére is odacsöppentünk (épp a rokonok fotózták ezerrel a gyerkőcöt). Aztán az információs hölgy jóvoltából teljeskörű tájékoztatást kaptunk, hogy hogy is jutunk el az Abdij Vlierbeek-be, ami szintén egy park-szerűség, templommal, lovakkal, hatalmas térrel. Később jöttünk rá, hogy egyszer már jártunk itt ennek a szomszédságában Niamattal, csak akkor fogalmunk sem volt, hol is vagyunk éppen. Sajna már későn jöttünk rá és pont jött a busz, úgyhogy ide még legközelebb visszatérünk. :)

8. hét - 3.

Az elmúlt 2 nap munkával telt, nőgyógyászat-szülészet váltakozva. Időnként befut jópár érdekes eset, amúgy meg megy a szokásos rutin: beteg bejön, elmondja mi baja - sokszor semmi -, aztán jön a vizsgálat. Ha állapotos kismamáról van szó, akkor pocak mérés és babaszívhang keresés, ezeket időnként én csinálhatom. Nem egy bonyolult feladat, de azért mégis valami. :)

Pénteken sikerült kifognom egy jófej co-assist lányt, aki minden betegtől megkérdezte, hogy nagy gond lenne-e, ha angolul folyna a társalgás. Zömében nem volt az, így én is tudtam követni az eseményeket. Bár a fő dolgok a hollandból is mennek, de azért így mégis csak jobb volt. :)

Így sikerült megtudnom azt is, hogy a kismamáknak van lehetőségük egy "szülőszoba-túrán"-való részvételre. Azaz előre egyeztetett időpontban összegyűjtenek több leendő anyukát, és körbeviszik őket a szülőszobán, megmutatják mi hogy megy, milyen lehetőségek vannak. Épp egy ilyen időpont megbeszélése során kérdezte meg az egyik hölgy, hogy hallotta, hogy van arra lehetőség, hogy vízben szüljenek. És hogy akkor ez hogy is megy pontosan, mert érdekelné. Aztán a doki közölte, hogy azért ez nem pont így van, vajúdni lehet a vízben, de szülni nem, hisz "the baby is not a fish". :D (szóval a gyermek nem hal)

Időnként vannak ilyen, és ehhez hasonló aranyos kérdések, de ezeken legalább jót derül az ember.

Péntek estére hivatalosak voltunk egy "lakásavató-party"-ra, de nem igazán tudtuk, hogy ez mit is takar. Az egyik lány, aki abban a koliban lakott, ahol Niamat is, és párszor beszéltünk vele, összeköltözött a barátjával, és ezt ünnepelték. De nem nagyon tudtuk, hogy hányan leszünk, kik jönnek és hogy inkább vacsi vagy buli lesz. Aztán amikor odaértünk, akkor kiderült, hogy csak 5-en leszünk, de nem is baj, jól elvoltunk így is, na meg annyira nem is nagy a lakás. A menü pedig: sushi. A hozzávalók már készültek amikor odaértünk. Mivel a vendéglátó lánykánk vallásánál fogva vegetáriánus, így csupa zöldséges sushikat gyártottunk (annyira nem is bánom). Volt ott minden, mi szem szájnak ingere, megkóstoltam az édes krumplit, ami nagyon finom, és most már tudom a sushi készítés azaz tekerés csínyját-bínját. Jókat szórakoztunk közben, főleg Niamat csomagolási technikáján.

Az este nem ért véget ezzel, mivel pont ugyanerre a napra szerveztek a Doc's bárba, ami az orvosisok fakbarja egy bulit, méghozzá az anesztes co-assistensek, a fedőnév pedig: Total amnesia. Szóval ezt nem hagyhattuk ki, úgyis terveztük, hogy el kéne nézni majd egyszer ide, és mikor máskor, ha nem most. Elég korán odaértünk, nem sokan voltak még, de így jutott a welcome drink-ből. Az eleje elég nyögvenyelős volt, mindenki dumálgatott, de a tánc nem nagyon akart beindulni. Meg mivel ez nem egyetemi party volt, hanem kórházas, voltak idősebbek is (mondjuk így legalább nem mi voltunk túlkorosak). Aztán lassan beindult a móka, elkezdtek ők is táncizni, közben megismertünk pár embert, szóval végülis jó szájízzel hagytuk el a helyet. :)

Jó lenne, ha otthon is lenne valami hasonló hely. :)

8. hét - 2.

A keddi nap a reggeli referálóval kezdődött, amiből persze semmit nem értettem, de arra legalább jó volt, hogy kicsit megnézegessem az embereket, hogy kik is dolgoznak itt. Plusz a supervisorom is ott ült hátul egy asztalon, így láthatta rajtam a lelkesedést. :D

A gyors megbeszélés után szépen megvártam kint a dokim, hogy eligazítson aznapra, vissza is mentünk oda, ahol hétfőn is voltam. Keresett nekem egy dokit, akivel a napot tölthettem. A választása egy lengyel lányra esett, aki 3 éve van Leuvenben - és sztem ahhoz képest nagyon profin beszél hollandul, már amennyire én értem :D -. Szóval vele töltöttem az egész napomat, úgy döntöttem, egyszer kipróbálom azt, amit ők is nyomnak, így reggel 8-este 8-ig bent voltam. De annyira nem bántam, mert jó fej volt a lány, sokat magyarázott, meg megint keresgélhettem a babák szívhangját, délelőtt pedig a nőgyógyászati rendelésen kukkantgattam. Szerencsére most is volt 1-2 angolul beszélő páciens, az mindig felüdülést okoz, de azért jópár dolog már a hollandból is megy, persze megismételni nem tudnám, de legalább felismerem. Aztán a lényeget meg úgyis fordítgatta Magda. Időnként elég feszített volt a tempo és ment a futószalag, máskor meg ráértünk elcsevegni, mert vártunk és vártunk és vártunk...

Azért a betegek között itt is van minden, a kedves pároktól kezdve a "Te jóóóóó ég" kategóriáig. Lehetne mesélni, de ugyebár a betegjogok... :D

Ma reggel újfent sikerült még pont beesnem a reggeli meetingre, most viszont nem volt ott a Prof., így szépen lepakoltam a cuccom és elindultam felmérni a terepet. Sikerült kideríteni, hogy 2 szobában fog menni a colposcopia, így az egyikhez be is csatlakoztam, egy kicsit arabos-indiais beütésű sráchoz. Azt hiszem nem döntöttem rosszul, mert elég sokat magyarázott, főleg, mert az első beteg után kb. 1 óráig nem került elő a következő, így kihasználtuk az időt és kicsit okítgatott. Aztán jöttek a páciensek, mikroszkópozgattunk, ami jó volt, mert így végre én is láttam amit ők, meg amúgy is érdekes volt. :) Belemélyedtünk kicsit a HPV rejtelmeibe. :)

Aztán úgy döntöttem, hogy az előző napi túlórámat délutáni pihenővel jutalmazom, így az ebédszünetben véletlenül eltévedtem, és a buszmegállóban kötöttem ki. :)

8. hét - 1.

Újra hétfő, immáron az utolsó helyemen, azaz elkezdődött a szülészet-nőgyógyászat gyakorlat.

Kicsivel 8 után sikerült odaérni, de nem is baj, így is várnom kellett egy kicsit Prof. Spitz-re, aki egy tündéri ember. Hihetetlen nyugodt mindenkivel, nagyon segítőkész, szívesen magyaráz, oktat. Körbe is vezetett reggel, megmutatta mit merre találok, felkísért a titkárságra, ahol megkaptam a kis névtáblámat, melyen a "Dokter Tünde Breitenbach" felirat áll... ezúton is köszönöm a megelőlegezett bizalmat. :)

Aztán visszamentünk, és keresett nekem egy co-assistenst, akivel a délelőttöt töltöttem. Nagyon aranyos lány volt, fordítgatta nekem, hogy miket mondtak a beteget, és amikor elreferálta Prof. Spitznek, hogy mit is talált, azt is angolul tette, hogy be tudjak kapcsolódni.

Érdekes itt a rendszer, úgy folyik a konzultáció, hogy behívják először a nővérek a betegek, felveszik az adatokat, vérnyomás, súlymérés a kismamáknál, egyéb paraméterek, majd a beteg megy vissza a váróba, aztán elkészül a papírja, és ezután hívja be az orvos. Egyszerre 4-5 co-assist illetve assist dolgozik, akik kikérdezik, megvizsgálják a beteget, majd a beteg marad a szobában, az orvos pedig kimegy konzultálni a supervisorral. Mivel ebből 1 jut az összes orvosra, így időnként elég sokat kell várni, akár csak egy rábólintásra is. De cserébe úgy tűnt, nem spórolják el az időt a betegtől, amíg van kérdése, addig foglalkoznak is vele.

A délelőtt során sikerült pár terhes anyukával találkozni, az egyiknél én néztem dopplerrel a magzathangot, meg mértem a fundus távot. Ezen kívül néztem még Pap-kenet levételt, meg hallgattam a sok okosságot. Szerencsére időnként betér 1-1 angolul beszélő beteg, és akkor én is értem az eseményeket.

Délután már kevésbé volt szerencsém, addigra a Prof-om és a lánykám is eltűnt, de csapódtam egy co-assist sráchoz, aki nem volt a legjobb választás, nem önmaga miatt, ő összefoglalta a tudnivalókat a betegről, hanem azért, mert csak 1 beteget láttam. Miután megnéztük, kb. 1 órát kellett várni a supervisorra, aki utána kb. még 1 órát beszélt a beteggel, amiből persze nem sokat értettem, így nem volt vmi izgi... aztán a srác eltűnt, én meg úgy gondoltam fél 5 környékén, hogy mára ennyi elég is lesz, és szépen hazavándoroltam. :)

7. hét - 2. (Antwerpen)

A hétvégére ismét beterveztünk egy kis kiruccanást, most Antwerpent vettük célba. Péntek délutáni programként nekiálltunk felderíteni a várost. Már lassan megszokjuk, hogy időről-időre összefutunk érdekes ruhába öltözött emberkékkel, most is sikerült belefutnunk pár csirkének, medvének, egyéb állatnak és más jószágnak öltözött alakba.

Először a Rubens-házba mentünk, elég sok időt töltöttünk ott, igyekeztünk magunkba szívni némi kultúrát. :) Aztán folytattuk utunkat a belváros irányába, ahol felmértük a terepet, mit is érdemes másnap belülről is megnézni. Közben felvettük a kapcsolatot a szállásadónkkal, Stefannal, aki munka után felvett minket és hazafuvarozott. :) Előtte még kicsit sétáltunk a folyóparton, megnéztük a Steen nevezetű kastélyszerűséget. Aztán gyors lepakolás és irány a bolt, hisz elő kellett készülni az esti vacsihoz, ami nem volt más, mint paprikás krumpli. A végén annyira belejövünk a dologba, hogy konyhát nyithatunk. :D Kicsit csípősebbre sikeredett, mint múltkor, de házigazdánk nem bánta, na meg persze mi sem. Főzés közben kicsit tesztelt minket Stefan, kitöltött 3 pohárba 3 különböző sört, és választanunk kellett, hogy melyik ízlik a legjobban, aztán a végén megmondta, hogy szerinte melyik a legjobb. Sikerült beletrafálnom, sajna a típusát elfelejtettem - annyi van... - de arra emlékszem, hogy 10%-os volt. Így nem is olyan meglepő, hogy csak 0,33 l-esre gyártják az üvegeket. Vacsi után eléggé kidőltünk a sorból, úgyhogy el is mentünk aludni, na meg szombaton korán akartunk kelni, hogy mindenre jusson idő.

A korán kelés összejött, a korán indulás kevésbé. Már épp léptünk volna ki az ajtónk, amikor Stefan is felébredt, és felajánlotta, hogy velünk tart, ha várunk egy kicsit. Persze, hogy megvártuk, már csak azért is, mert így elvitt minket egy olyan helyre kocsival, ahova amúgy nem mentünk volna. Csak pár utcán sétáltunk, de az... kastélyok sora, azt hiszem kb. bármelyiket elfogadnám, olyan szépek voltak. A gyönyörködés után visszamentünk a lakásához, leraktuk a kocsit, majd elsétáltunk a belvárosba. Először a folyó alatti csatornát vettük célba, amihez egy kicsit öreg de hangulatos mozgólépcső vezetett le. Így jutottunk át a túlpartra, ahonnan nagyon szép kilátás tárult a nevezetességekben gazdag innensőre. :) Egy kis fotózás, majd irány vissza. Kicsit sétálgattunk még a környéken, megnéztünk pár kis utcát, ami nagyon hangulatos volt, majd Timivel bementünk megnézni a Katedrálist, Stefan addig kint sétálgatott meg sörözött. Nem bántuk meg, hogy betértünk, hatalmas és gyönyörű az a hely. El is időztünk egy darabig, főleg, hogy találtunk egy angol csoportot, ahova kicsit becsatlakoztunk hallgatni az idegenvezetést. A következő állomás a MAS nevű hely volt, ahova azonban a piros lámpás negyeden keresztül vezetett az út. Sosem voltam még ilyen helyen, annyira nem is vágyom rá azt hiszem... Minden esetre azt megfigyeltem, hogy az utcán rajtunk kívül nem volt egy lány sem. :D

Aztán elértünk a MAS-hoz, ami nem más, mint egy hatalmas múzeum. 10 emelet, lift nincs, de szerencsére mozgólépcső igen. Kb. 1-1,5 órával zárás előtt érkeztünk, de úgy döntöttünk, nem veszünk jegyet, csak a tetejére megyünk fel, ami ingyenes, és gyönyörű a panoráma. Egyébként meglepő, de csomó múzeumba a diákoknak csak 1 euro a belépő, így elég jutányosan lehet a kultúrához jutni. Nem is baj, hogy nem vettünk jegyet, mert így is mire felértünk meg vissza, kb. 3/4-1 óra is eltelt. Sajna az idő nem volt túl napos, így a képek is igen borúsak lettek, de azért nem volt ez rossz így sem. :)

Mivel az idő eléggé elszaladt, el is indultunk hazafelé, de még útba ejtettük a színházat, meg egy bevásárlóközpontot, de csak azért, hogy megcsodáljuk, kb. az is felért egy színházzal. Aztán gyorsan letettük a cuccunkat, csekkoltunk egy receptet, és máris irány a bolt, hogy beszerezzük a hozzávalókat a vacsihoz, ami nem volt más, mint kb. az egyetlen tipikus belga étel: cikória sonkába tekerve, sajtszósszal és krumplipürével... hmm... kicsit besegítettünk Stefannak, hogy gyorsabban menjen a dolog - ő nagyon a recepthez akart ragaszkodni :) - a végeredmény: valami mennyei eledel. :) Miután mindnyájan igen jól laktunk, egy kis készülődés után elindultunk, hogy csatlakozzunk egy házibuli szerűségbe, ahova Stefant meghívták, de mivel couchsurfinges találkozó volt végülis, így minket is vitt magával. Kb. 15-en voltunk, de jó kis buli kerekedett, beszélgettünk, sört kóstoltunk, és még egy magyarul tanuló srácnak is segítettünk kicsit a gyakorlásban. :)

Vasárnapra már csak a gyémántmúzeumot terveztük megnézni, illetve még egy parkot is útba ejtettünk volna, de mivel vendéglátónk épp az állomás és egyben a múzeum irányába tartott, így annak fejében, hogy ne kelljen gyalogolnunk az esőre álló időben, kihagytuk a parkot. A múzeum viszont.... egyszerűen gyönyörű volt! Kb. 3 órát töltöttünk ott, amihez persze hozzájárult az is, hogy kaptunk audioguide-ot, amit mi nagyon rendes gyerekek módjára végighallgattunk, sőt, még a plusz infokat is. Végignézhettük hogy készül a csiszolt gyémánt, mi is az tulajdonképpen, interaktív dolgokkal tették még érdekesebbé, pl. mikroszkóp alatt lehetett megnézni. Na meg az ékszerek... huuuhhh... aztán a végén volt egy kis játék, amit naná, hogy nem hagytunk ki, egy széfből kellett ellopni a valódi gyémántot. Jelentem, sikerült. :D Ennek örömére a távozásunk előtt kaptunk ajándékba egy kis követ, azt hiszem cirkónium. Valószínű nem olyan értékes, mint a gyémánt, de majdnem olyan szépen csillog. :)

Gyorsan átslisszoltunk a szomszédban lévő állomásra, ahol ki is néztük a vonatunkat. Volt még negyed óra, de azért elindultunk megkeresni a vágányt. Még jó, hogy így tettünk, mert akkora hatalmas a pályaudvar, hogy így is épp, hogy elértük. 4 emelet, rengeteg vágány, igazodj ki rajta.... na de minden jó ha a vége jó, elértük, és kicsit több mint 1 óra múlva már újra a leuveni talajt koptattuk. :)

7. hét - 1.

Hétfőn elkezdtem a sebészet gyakorlatom utolsó hetét, amit a plasztikai seb-en töltök. Reggel egy kis kavarodás után - a traumás srácot sikerült megtalálnom, és ő kezdett el vinni magával Timi helyett - szóval ezek után sikerült megtalálnom a saját helyemet és co-assistensemet. Mondta is, hogy elég sok műtét lesz ma és rohanós a dolog, de azért igyekszik körbemutatni. Amíg ő adminisztrált, addig én lementem az öltözőbe átvedleni, majd együtt átrohantunk a dagcentrumba, ahová hívták asszisztálni. Végül itt töltöttem a napomat, megnéztem hogyan csinálnak új mellbimbókat, meg egy kis mell-leszívást, feltöltést, persze mindezek alatt a betegek ébren mosolyogtak rám. A műtétek végén a lányka megmutatta melyik szekrény rejti a fincsi sütiket - persze azóta véééletlenül jártunk már arra - , majd átmentünk a szokásos kis helyemre, az OKA 1-be. Itt megkerestem Timit, majd egy hosszúra nyúlt ebédszünet után benéztem vele egy kicsit a trauma műtőbe nosztalgiázni, majd úgy döntöttünk, nem ártana egy kicsit vásárolgatni, mert elég üres a hűtőnk.

Keddre már előre kinéztem, hogy nem sok választásom van, mert csak egy műtőben honolnak a plasztikások, így felkészültem lelkileg az egész napon át tartó 1 darab műtétre, ami a mell levétele és mindkét oldal újraalakítását takarta. Érdekes, hogy külön csapat végzi a levételt és az új kialakítását. Vicces volt, mert az egyik doki amikor mondtam, hogy magyar vagyok, dörmögött vmit, amit elsőre nem értettem, majd amikor megismételte, leesett, hogy ennyit mondott: "Én megyek úszni." :D Nagyon cuki volt, jót mosolyogtam rajta, a többiek meg csak néztek bután, hogy miről van szó (végre nem én voltam ebben a helyzetben :D). Aztán a 2. csapattal sikerült bemosakodnom, időnként egy kis kampózás, meg ez-az is rám lett bízva, meg közben nézhettem milyen sziszifuszi munka is ez... Mondjuk most annyira nem örültem neki, mert sikerült megfázni, és amúgy is nehezen viseltem a maszkot a bedugult orromon, nem ám beöltözve, amikor még ki se mehettem kifújni... És természetes, hogy akkor kezd el viszketni az ember feje, orra, lába, mindene, amikor véletlenül sem nyúlhat oda a kezével... Már kezdtem gondolkozni, hogyan is mondjam meg nekik, hogy nekem ki kéne mennem, mert egyáltalán nem kapok mér levegőt, amikor közölték, hogy na akkor most ebédszünet. Ezt ki is használtam, és mivel előző nap a lányka mondta, hogy akkor megyek haza, amikor akarok, úgy éreztem, hogy jobban teszem, ha ez a pillanat most következik be. Estére be voltunk jelentkezve egy előadásra, ami alapvetően a belga ételekről szólt volna - nem épp erről szólt végül... - és egy kis kóstolóval is összekötötték. Az előadás elég uncsi volt, kb. arról szólt, hogy melyik században hol és hogy ettek, meg hogy vannak gyors kaják meg sok fogásosak..... szóval nem volt nagy durr, de aztán jött a kóstoló... a konklúzió: a belgáknak nincs igazán nemzeti étele. A választék a következő volt: vmi pörkölt-szerűség, főtt kelbimbó, csirkehusi vmi szósszal, húsgombóc meggyszósszal ( fiúk szerint egy az egyben ikea húsgombóc), desszertnek tejberizs (ez mióta belga specialitás???) és csokoládé mousse (ami tudtommal francia, de ez volt a legfinomabb)... szóval ennyit erről. Jah, és az elején kaptunk levest, pont olyat, mint amilyen a kórházban is szokott lenni.

Szerdán reggel egy kis terepfelmérés után nyugtáztam, hogy ismét egy műtőben vagyunk, így elég egyértelmű volt hol a helyem, de nem is bántam, mert egy kisfiúnak a műtétje volt. Kicsit szétkaszabolták az arcát, persze csak azért, hogy szebb legyen. Leszedtek egy anyajegyet, azaz már csak a maradékát, mert nem ez volt az első műtét, majd a hiányzó területet a fül mögül pótolták. Érdekes volt hogy csak így elszedték onnan a bőrt, de simán visszavarrták, mintha nem is lenne hiány. Aztán elvileg egy kicsit hosszabb műtét jött volna, így meg is ejtettük az ebédet, de végül elcserélték, és a rövidebb következett, ami nem is volt igazán műtét, alapból nem kellene hozzá ilyen körülmény, mert egy antibiotikumos vákuum-szívó cseréje volt, csak mivel a koponyán volt ez a dolog, ezért mégis csak így kellett kivitelezni... Nem mondom, hogy vmi guszta volt... Délután megejtettünk egy újabb vásárlást, itt létünk óta először ellátogattunk a Carrefour-ba, rögtön törzsvásárlók is lettünk. :D Nem egy olcsó hely, úh kb. csak akciós cuccokat vettünk, de azok viszont jó áron voltak.

Az infos srácok hoztak magukkal vmi sorozatot, mindig elfelejtem a címét, amit elkezdtünk nézni még múlt héten, és most újabb 2 részt megnéztünk. Amolyan kis minisorozat, de kezd egyre jobban belendülni a dolog.

A mai nap meg elég viccesen kezdődött, mikor odaértem, sötét volt a műtőben. Huuu, mondom itt vmi már nagyon megy, bár gyanús volt, mert megnéztem mi várható, de nem volt olyan, amihez ne kellett volna teljes fényár. Aztán ahogy beléptem a műtőbe, látom ám, hogy egy kicsi lányka ül az asztalon, oldalról babusgatják, ő meg rámnéz, vigyorog, majd visszafordul a képernyő felé, és nézi tovább épp a Teletabbiest. :D Nem jött még a supervisor altatóorvos, aztán addig youtube-ról nyomtak be meséket a kislánynak. :D Aztán persze megérkezett a csúnya bácsi, mesének vége, sírás-rívás, altatós maszk felkerül, majd gyorsan elszenderült, elkezdték levetkőztetni, és akkor ismertem rá, hogy én őt már láttam, ő az, akinek megégett mindkét lába és most a combjáról nyúzzák le a bőrt és ültetik át lejjebb. A műtét során megtudtam, hogy hogy is történt ez az egész baleset, meglehetősen szomorú történet. Karácsony este lakástűz, anyuka nem tudott kimenekülni, apuka kiugrott az erkélyen, de súlyos agysérülést szenvedett, amit nem élt túl, a kislány meg egy erkélyen maradt, onnan hozták le, és szerencsére "csak" a 2 lába égett meg. Nem egy boldog kezdet... :(

Aztán megjött a fő-operátor, ő nem emlékezett rám, de én rögtön rájöttem, hogy ő az, aki kicsit hibbant. :D Ki is fejtette, hogy a holland milyen világnyelv és hogy ő nem fog angolul beszélni hozzám, hanem hollandul... de cserébe én is beszélhetek magyarul. :D Nem volt rossz, mert próbált tanítgatni, körbeírta, mutogatta a szavakat - persze mindezt műtét közben - de kb. sikerült kitalálni, mire gondol... legalábbis szerintem... :D Így sikerült megtudnom, hogy a bőrtranszplantáció moeilijk, míg minden más műtét, szakma makkelijk. Jól elszórakoztatta a társaságot, volt még bent 2 holland lány, na őket szépen lealázta, nem véletlenül mondják, hogy a hollandok szeretnek viccet űzni a belgákból, és ez fordítva is igaz...

Szerencsére engem még nem ért atrocitás a nemzetiséget illetőleg, vagy legalábbis nem értettem. :D

No mára ennyi elég is volt, vagy ahogy ők mondanák: klaar. :)

6. hét - 3. (Liége, Maastricht)

Eljött a péntek délután, itt volt az ideje, hogy útnak induljunk a kis kirándulásunkra és egyben életem első couchsurfinges kalandjára. A végső úticél pedig: Maastricht!

Mivel ez már Hollandiához tartozik, így a GoPass-unk nem volt érvényes az egész útra, csak a határig, így még a vonaton megkérdeztük a kallert, hol és hogy tudunk szert tenni az általunk kinézett jó kis retúrjegyre. Ő fel is ajánlotta, hogy akár itt és most nála megvehetjük, és hát akkor már miért is ne. Aztán eszünkbe jutott, hogy vajon meddig is lehet érvényes ez a jegy, így gyors futás a kaller után, kis diskurzus, amiből kiderült, hogy ez bizony csak péntek estig él, vasárnap mi ezzel már nem jöhetünk haza.... nahoppá, akkor mégse kell az a retúr... avagy... nézzük csak hogy működik a rendszer: ha szimpla 1 irányú jegyet veszünk, az 7 euro, ha retúrt, akkor az 4 euro... szóval vagy marad a dupla retúr 8 euroért, vagy az 1 irányúból 2 14 euroért... egyértelmű a döntés, maradunk a retúrnál! (a későbbiekben majd kiderül, hogy nem is jártunk olyan rosszul vele:))

Nemsokára megérkeztünk Liége-be, ahol eltöltöttünk pár órát. Sajna a centrumba nem jutottunk be, mert túl messze volt az állomástól, de azért körbenéztünk a közelben, elsétáltunk egy parkba, át a szigetre, majd egy jókora kerülővel vissza. Kicsit necces volt, de a jegyünkkel már a zsebünkben vágtunk neki az újabb vonatútnak, kicsit bizarr alakok bukkantak fel a határt átszelő járaton, de azért épségben túléltük, sőőőt, még a jegyünk is megúszta kezelés nélkül! Talán még így kezdhetünk vele vmit... Az állomásra érve Timi megpróbálta átdátumoztatni vasárnapra, sajna sikertelenül, no de sebaj, max. veszünk másikat.

Aztán térkép a telefonból elő, irány a szállás. Szerencsére közel volt az állomáshoz, viszonylag könnyen oda is találtunk, a cím helyes, ajtón kopogás, csöngetés... reakció semmi.... hmmm, kezdett gyanús lenni a dolog... még egyszer ellenőriztük a címet, tényleg jó... akkor mi lehet a baj??? Jó ideig próbálkoztunk, kopácsoltunk, semmi... aztán gondoltunk egyet és bekopogtunk a szomszédhoz. Egy kedves kis húzott szemű srác nyitott ajtót, akinek elpanaszoltuk bánatunkat, és kis célzásra kedvesen felajánlotta, hogy megnézhetjük a mail-ünket nála, hátha elküldte a telefonszámát. Így is volt, a srác megírta, hogy rossz a csengő, ezért csörgessük meg, ha odaértünk. Miután ez megtörtént, pár percen belül Gerben (ejtsd: Hhhhherben) elő is került és beinvitált minket piciny lakrészébe, ami a ház hátuljában volt. Egy kis ismerkedés és lepakolás után célba vettük a boltot, hogy valamit együnk vacsira, arra gondoltunk, főzhetnénk valamit közösen, de kiderült, hogy ő ezen már túl van, így másnapra toltuk a magyar kaja-estet. Visszatérve még egy kis zenehallgatás, beszélgetés, mókázás következett, majd eltettük magunkat másnapra.

A szombati napra városnézést terveztünk, így ennek megfelelően igyekeztünk időben felkelni - több-kevesebb sikerrel. Gyors készülődés, közben házigazdánk is felébredt, és felajánlotta, hogy csinál nekünk reggelit... hát lehet ilyet visszautasítani? Neeeeem :D És nagyon nem bántuk meg, a kiadós étek pedig a következő volt: kenyér majonézzel megkenve, rajta tojás és sonka megsütve. Hmmm, van egy olyan érzésem, hogy ezt otthon is meg fogom ismételni!

A centrum felé véve az irányt körbenéztünk az utunkba eső kis bolhapiacon, majd elég gyorsan belebotlottunk az információs irodába, ahol összeszedtünk némi tudnivalót, mégis mit és merre kéne megnézni. Érdekes volt, mert térképet csak venni lehetett volna, ellenben volt olyan kiadvány, aminek a közepén egy tökéletesen alkalmas turista térképre leltünk, naná, hogy nem vettük meg a másikat. A napot sétálgatással, nézelődéssel töltöttük, elmentünk egy kis kikötőhöz, csorgattuk a nyálunkat a csokikkal teli kirakatok előtt, megnéztünk pár templomot és a végén megjutalmaztuk magunkat egy mennyei csokival töltött waffel-lel. Hazafelé még egy kicsit belehallgattunk az utcazenészünk játékába - aki kb. 3 számot ismert és azt nyomta folyamatban - majd meglátogattuk a boltot, hogy beszerezzünk pár hozzávalót a vacsihoz, na meg pótoljuk Gerben előző este elfogyasztott ananászát.

A vacsi nem is lehetett más, mint paprikás krumpli, ami első nem hazai alapanyagból való próbálkozás ellenére nagyon finomra sikeredett. Azt már az első hetekben sikerült észlelnünk, hogy míg otthon alap élelmiszer a virsli és tucatban áll a boltokban, addig itt kb. 1 fajtát sikerült találni - ami ráadásul asszem német -. De azért ezzel is megállta a helyét. :)

Vacsi után még megnéztünk egy filmet (Thank You for Smoking - ajánlom mindenkinek), majd eltettük magunkat másnapra.

Vasárnapra kinéztünk magunknak egy barlangot, ami kicsit kiesett a városból, de mivel Gerben is érdeklődött a dolog iránt, így megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk. Mi előtte még egy kicsit körbe akartunk nézni a városban, így a most már sajttal is megspékelt reggeli után nekiindultunk, hogy egy templom után az Ördög kapuján sétáljunk át. Az idő nem volt túl szép, de gyorsan elment az idő és indulnunk kellett a találkahelyre, hogy Gerben felvegyen minket és a barlanghoz menjünk. Kicsit rossz helyen sikerült várnunk, de a modern technikának hála csak megleltük a fuvarunkat, és mivel még maradt időnk a túra indulásáig, elvitt minket a jelenlegi munkahelyére és megnéztük a kis báránykáit. :)

A barlangban sajna csak holland nyelvű vezetés volt, de a tolmácsunknak köszönhetően a lényeget mi is megértettük. Érdekes barlang-festményeket és kis járatokat felfedezve töltöttünk el kb. 1,5 órát odalent. De a legizgalmasabb része az volt, amikor hagyták, hogy magunk kóboroljunk a sötétben, a falat fogva mehettünk egy szakaszon libasorban, lámpa nélkül. Persze 1-2 gyávább egyén elrontotta a játékot és a mobilokkal világítgattak, de azért így is érdekes volt.

A túra után visszakocsikáztunk a lakáshoz, gyorsan szedtük sátorfánkat, és elbúcsúztunk, mert Gerben már így is késésben volt, ment meglátogatni az alig pár napos kis unokahúgát. :)

A vasútállomásra érve még maradt egy kis időnk tanakodni, hogy mit is tegyünk, vegyünk-e új jegyet vagy majd próbálkozzunk a vonaton? Végül az utóbbi mellett döntünk, hisz odafelé se jött a kaller, hátha megint megússzuk... De nem volt ilyen szerencsénk, pont Visé előtt - ami már a belga határon van, és ahonnan érvényes a GoPass-unk - előbukkant a kalauz. Mit volt mit tenni, kellett vmi jegyet produkálni, és miért ne próbálkozzunk a még nem kezelt retúrjegyünkkel. És igen, bejött, kaptunk rá egy kis lyukat oszt annyi, ment is tovább. :)

Így már csak a Liége-i átszállás maradt, aztán seccperc haza is értünk és megpihentünk a fárasztó hétvége után, hogy újult erővel kezdjük a hetet. :)

6. hét - 2.

Kicsit sűrűre sikeredett az elmúlt kép nap, nem sok időt töltöttünk a koliban. Az idő zömét a kórházban töltöttem, bár tenni nem sokat tehettem, de legalább most normálisan látom azt, hogyan is kell vizsgálgatni dolgokat. Sajna elég kiszámíthatatlan a dolog, hogy van-e beteg avagy nincs, ma már odáig fajult a dolog, hogy a co-assistok is facebook-oztak. :D Valahogy délelőtt nem igen szeretnek jönni a betegek, kb. óránként előkerül 1-1... gyakori a síbaleset, a munkahelyi baleset (ujjból kis darab levágása) - egy ilyen alkalmával benyomhattam egy tetanus injekciót... huhhh... -, a kéz, láb, egyéb testrész törése. Kb. ebben ki is merülnek a dolgok, ahogy kivettem, van egy külön sürgősségi team, akik ellátják a komoly sérülteket. De tegnap behoztak egy motorbalesetes lányt, úgy tűnt szerencsére csak a lába törött, ezért kellett a trauma konzi, bár a végeredményről már lemaradtam.

Szóval így telnek a dolgos napok, közben komolyzene hallgatás megy ezerrel, a kis dokika nagyon odavan Bach-ért (ma is örömóda ment). Ma már az is teljesen világossá vált számomra, hogy nem szeretik, ha a németekhez hasonlítgatják őket (de akkor is keverék a nyelvük...).

Oo, igen, és ma sikerült megkóstolni a kórházi levest is, az egyik srác hozott mindenkinek, így nekem is, mégse utasíthattam vissza. Meg így pohárban már nem néz ki olyan bizalmatlanul, mint azokban a nagy zöld izékban. Azt nem sikerült beazonosítanom, hogy pontosan mi volt, de többféle zöldség volt benne, és ízre sem volt olyan rossz. Talán még kipróbálom máskor is.

Tegnap estére meg Timi beszervezett egy programot. Elég népszerű az egyetemisták körében a STUK nevezetű hely, ahol lehet enni, inni, most épp kiállítás is volt, amit megnéztünk - csak annyit mondanék róla, hogy modern művészet... - na de nem ez volt az este fő attrakciója. Szóval még hétfőn le lett foglalva 6 órára egy Artefact kiállításra jegy, amit nem igazán tudtunk mit takar, Timi annyit mondott, hogy különböző művészek mutatják be, hogy számukra mit jelent a művészet. Na ez részben igaz is volt. Szóval mikor odaértünk, tisztáztuk kik vagyunk, akkor a hölgy aki ott volt a kezünkbe nyomott egy térképet, hogy hova kell mennünk, 2 biciklikulcsot (természetesen személyi ellenében) és mondta, hogy akkor indulhatunk is. Így meg is volt az első leuveni biciklis kalandunk, egy hipi-szupi kb. alsó-középkategóriás járgányra sikerült szert tennem, kontrás bicaj (kb. 10 éves korom óta nem ültem ilyenen, így mindig át kellett hajtanom a pedált felszállás előtt), és indulhatott a móka. Elég könnyen odataláltunk, bekopogtunk a megadott ajtón, egy pasi nyitotta ki, aki kedvesen beinvitált minket, és máris elkezdte mutogatni a festményeit, képeit, és beszélni róluk, hogyan szerezte be őket (zömét e-bay-en), meg úgy a művészetről egyáltalán. Elég érdekes és zsúfolt kis gyűjtemény volt, köztük egy Vasarely stílusú képpel, engem ez nyert meg leginkább. De maga a helyzet is érdekes volt, hogy ő, mint magánember, csak úgy bevitt a kis birodalmába, amúgy ügyvéd, és körbemutatta a dolgait. Mi voltunk a 18. látogató.

A nézelődést befejezve újra nyeregbe pattantunk - azzal persze nem számoltam, hogy közben ránk fog sötétedni... - és egy kis vásárlást közbeiktatva visszakerekeztünk STUK-ba, majd ott is körbenéztünk, aztán szép lassan hazafelé vettük az irányt, mert a naposság még várt rám. :)

6. hét - 1.

Törött kezek, lábak, bokás, húzódás, szalagszakadás, ujj-vágás, lórugás.... és sorolhatnám tovább, mi mindennel kezdődött a sürgősségi osztály trauma részlegén töltött hetem. Persze múlt héten elfelejtettem megkérdezni, hova is kéne mennem hétfőn, így a recepción kezdtem a napot. Némi értetlenkedés után megkaptam a szükséges útbaigazítást, majd újabb körök után elértem egy dokihoz, aki szépen megmutatta, hogy igen, ez itt az orvosi, ott meg vannak a kis boxok, ahova visszük a betegeket. Mondom tök jó, de nem kéne átöltöznöm? Jaaa, dee, akk megmutatja hol lehet. Kavargás balra, jobbra és már ott is voltunk, persze otthagyott, de szerencsére ekkor még visszataláltam az orvosiba... Aztán jött a sürgés-forgás, beteg beteg hátán, azért itt is kell nem keveset várniuk. De azért nem tűnt rossznak az ellátás. Meg itt úgy van kialakítva, hogy van egy nagy sürgősségi, és minden osztálynak ott van az ambulanciája (trauma, neuro, belgyógy, gyerek, stb, stb.) Aztán először vhol felveszik a beteget, (itt megy a triage), kap egy kis kartont, azt bedobják az orvosiba, a co-assistens átnézi, majd behívja a beteget az egyik boxba (ez persze függ attól is, hogy a beteg saját lábon érkezett avagy mentő hozta), kikérdezi, megvizsgálja, visszamegy az orvosiba, referál a dokinak, ha vmi nem egyértelmű, megnézik együtt, gépbe beírás, közben a betegről készül a "fotó", aztán újra mehet a box-ba, illetve megkapja az ellátást, majd a recepteket, papírokat és röpke pár óra múlva már mehet is haza. :) (avagy bent marad megfigyelésen). És így megy ez egész álló nap, persze attól függően, mennyi a beteg. Mert hogy hétfőn 5-ig nem volt megállás, ma pedig 10-ig malmoztunk, mert egy lélek se járt arra, majd utána szépen lassan elkezdtek jövögetni, egy kis síelésben lesérült, egy derékfájós, egy jégen csúszott, egy kartörött, egy snowboardos, és így tovább... ez egészen 3-ig így ment, amikor közölték, hogy fél óráig tuti nem lesz semmi... egy gyenge próbálkozással javasoltam, hogy haza is mehetek, de neeeem, azt azért nem, találnak nekem elfoglaltságot. A műtőbe sajna nem mehettem, mert csak egy izolált műtét ment, ellenben felküldtek a konzultációkra, így betekintést nyerhettem, milyen lesz majd a szülészet gyak.om. Körbe forogtam 3 doki között, akik nagyon rendesek voltak, mert akit lehetett, azt megkérték, hogy angolul mehessen a konzultáció, így én is értettem, ahol meg nem, ott fordítgattak. Szóval azért nem bántam meg, hogy a lent unatkozás helyett felmentem kicsit (negyed 6ig)... Amikor elfogytak a kedves páciensek, visszatértem a sürgire, majd mivel csak a co-assist lányka volt ott, szépen elbúcsúztam és elléptem haza.

Jaa, és mivel tegnap nem sikerült a munka végeztével visszatalálnom az öltözőbe, gazdagodtam egy szééép, kék, kórházi csodával. :D

5. hét - 3.

A szombati nap a vásárlás, készülődés, majd a bulizás jegyében telt. Már péntek este kezdett körvonalazódni a terv, hogy minek is fogunk öltözni, de azért nem ártott körbenézni, mit is lehet beszerezni. Így alakult, hogy Timiből macska, belőlem pedig kisördög változott a farsangi mulatságra. A fél délutános vásárolgatás után elkezdtünk készülődni, kinéztünk egy egyszerű fánk receptet - hisz mi mást süssünk farsangkor - szerencsére tényleg jól sikerült, elég gyorsan betermelte a banda a nem kis mennyiséget, persze csak Évi pizzája után. :) Közben pedig készült a sminkünk, Eszti keze nyomának köszönhetően igen vadra sikeredett, de hát ez volt a cél. :D

Aztán 9 körül el is kezdődött a buli, egy vetélkedővel kezdtünk, amit a lányok raktak össze, mókás feladatokkal, azt hiszem mindenki kellőképpen jól érezte magát. Ezek után a hangulat a tetőfokára hágott, indulhatott is a tánci. A hajnalig tartó mulatozás után vasárnap jól kialudtuk magunkat, majd egy kis takarítással ötvözött "hogyan varázsoljuk vissza hajunk eredeti színét" után a jól megérdemelt pihenésünket töltöttük. :)

5. hét - 2.

"Mes, schaar, knippen..." Ennek jegyében telt el az elmúlt hét. A trauma műtőben töltött hetem után egyre inkább az az érzésem, hogy itt vegyítve van a barkácsolás és a hentesség csínja-bínja. Gondoltam is, hogy "jééé, otthon ugyanolyan akkus csavarozónk van, mint itt a műtőben", persze, nyilván kevésbé steril állapotban. Szóval végignéztem jópár műtétet, többek között csukló helyrerakásokat, csípő portézis beültetést, váll csavarozást, boka újravarázsolást, és ehhez hasonló ínyencségeket. Mondjuk azt ma konstatáltam, hogy annak ellenére, hogy azért lett megváltoztatva a sorrendem, hogy mikor melyik osztályra megyek sebészeten, mert a traumások azt mondták, hogy ők egyszerre csak egy embert fogadnak, na szóval mindemellett sztem nem nagyon volt olyan műtét, amin egyedül lettem volna, mint nézőközönség. Ami egyrészt rossz, mert kevésbé lehet helyezkedni, hogy láss is vmit - na azért nem kell félteni, odasunyulok én mindenhova -, olyan szempontból viszont jó, hogy van kivel kicsit társalogni, meg ha már több ember is ott van, akkor inkább magyaráznak angolul (főleg mert a többieket érdekli is a dolog, lévén hogy ők általában már errefelé specializált emberek, így kérdeznek is). Kedden azért már meg voltam elégedve a fő operátorral, legalábbis ránézésre, igazi traumás alkat. Aztán rájöttem, hogy ő volt az, aki hétfőn bebújt a hátam mögé, és nem engedte, hogy kitérjek előle. (ez egyébként még egy napon megismétlődött, csak akkor egy anesztes srác húzódott az ólomköpenyem árnyékába, csak ő mondjuk szólt előre, hogy ne ijedjek meg, de tapadni fog hátulról). Szerdán újra visszakaptam a hölgyet, aki tényleg nőt meghazudtoló erővel nyomja az ipart. Csütörtökön kicsit elkalandoztam, mivel a traumás műtőben épp egy Klebsiellás beteg (bacis) műtétje ment, és izolált volt, szóval se ők se én nem örültem volna, ha csatlakoznom kell. Így a szomszédos műtőt vettem célba, ahol épp akkor kezdtek neki egy scoliosis (gerincferdülés) műtétnek (épp most olvastam utána, hogy ezt a technikát Pécsen a Bellyeiék fejlesztették ki... na hoppááá). Szóval amúgy is érdekelt, hogy megy ez a dolog, így csatlakoztam az ortopédiához. Az elején még elég távolról szemléltem a dolgokat, majd a sebész felajánlotta, hogy álljak oda az anesztes mellé, mert onnan sokkal jobban fogok látni. És valóban! Minden egyes rezdülésnek tanúja lehettem, sőt, közben még magyarázott is az egyébként igen vicces doki. Időnként kicsit káromkodott, máskor ujjongott, eléggé változott a hangulata. De nekem nagyon élvezetes volt, azt leszámítva, hogy a kb. 4-5 órás egy helyben állás (ráadásul egy dobogón) közben enyhén zsibbadt már a lábam. Na de ennyi belefér.

Ma újra visszatértem a nagy benga "én vagyok a trauma királya" dokihoz, aki egyébként nagyon jól magyaráz angolul. Higgadt, szépen beszél, ma az egyik műtétet végig mutogatta, voltunk is bent jópáran figyelők. És nem mellékesen elég bulis volt a hangulat, mert a hangfalakból szóló zene mindenkit megmozgatott. :D

Az esték elég nyugisan teltek, egyik este filmet néztünk, máskor dumálgattunk. Szerencsére egyelőre nem volt túl zavaró az utca túloldalán kinyílt fakbar sem. Sőőőttt... egyik este elég jót röhögtünk azon, ahogy egy srác épp az ablak előtt táncikolt, meglehetősen vicces mozdulatokkal. Hiába, ha nincs elhúzva a függöny, akkor mindent lehet látni... :)

Úgy terveztük, hogy a hétvégét Maastrichtban töltjük, de mivel Timi lebetegedett, ezért napoltuk a dolgot. Így viszont nem maradunk ki a kolis farsangi buliból, ami holnap este lesz, úh azt hiszem nem fogunk unatkozni, készülődhetünk holnap ezerrel, és még ki kéne találni, minek is öltözzünk be.... :D

5. hét - 1.

Az idő megenyhült, az eső megeredt.... azért szerencsére még nem annyira, hogy esernyőt kelljen használni, csak csipeg-csöpög, de a napsütésnek annyi. Reggel viszont már egész világos van amikor odaérünk a kórházba (és nem azért, mert később megyünk).

Ma elkezdtem a trauma gyak.omat, 8kor megjelentem az osztályon, és elkezdtem felmérni a terepet, kit is kéne keresnem. Megkértem az egyik nővért, hogy mutasson vki orvost, vagy co-assistenst, úh segítőkészen oda is vezetett az orvosi szobába. Ott elcsíptem egy srácot, ő volt az egyik co-assist. Mondtam ki vagyok, mit akarok, ő meg egyből rávágta, hogy oké, legjobb, ha a műtőbe megyek, mindjárt szól egy másik srácnak, aki majd lekísér. Így is történt, bár most már egyedül is letaláltam volna, de ha már ilyen készségesek, nem én leszek az, aki leszoktatja őket erről. Szóval jött a szokásos szertartás, kulcsot felvenni, szekrényt megkeresni, ruhát átvenni, és irány a műtő (persze csak a reggeli folyadékbevitel után). Már előre mondta a srác, hogy ma 3 műtőben is mennek a dolgok, úh választhatok, hova akarok menni. A táblán még egyszer lecsekkoltam, hol mi van kb, aztán elindultam körbe belesni a műtőkbe, melyik tűnik a legjobbnak számomra. Épp hogy csak belestem az egyikbe, egy hölgy elkezdett fürkészni, hogy ki-mi vagyok, úgyhogy bemutatkoztam neki, ő meg közölte, hogy itt ő fog műteni, és nyugodtan menjek csak be, de előtte vegyek fel egy ólomköpenyt. Kicsit leesett az állam, hogy ez a pici nő traumatológus, de mondom ez így teljesen jó lesz. Gyorsan kerítettem is egy köpenyt (a súlyára már csak halványan emlékeztem, jópár éve volt rajtam utoljára, de nem lett könnyebb...), aztán követtem a műtőbe. Annyi előnye van ennek a +2-3 kilós tehernek az ember vállán, hogy kisebb az esélye, hogy fázzon. Az első műtét egy csukló helyrerakása volt, elég szerencsétlenül tört el a radius, úh meg kellett kicsit támogatni. De érdekes volt, hogy a folyamatos átvilágítós képek segítségével rakták össze a dolgokat. Egyszer csak megjelent egy pasi a hátam mögött, aki majd fellökött, meg is lepődtem, mert nem szokásuk így tolakodni, mondom kicsit arrébb lépek, hogy akkor tessék, lásson. De nem engedett, megfogott, és visszarántott maga elé. Na mondom mi a fene van, aztán leesett.... rajta nincs ólom, és én voltam a védőbástyája. Kb. a felénél beesett 2 fiú, akik egy ideig ott nézelődtek, aztán kimentek. Már reggel gyanús volt, hogy miért van olyan sok ember itt - persze mindig sok van, de most vhogy még többen voltak - aztán leesett, hogy peeersze, ma kezdődött a 2. félév az egyetemistáknak. Így megjelent a diákság itt is. A második műtét már egy combnyaktörés összetoldozása volt, aminek az elején becsatlakozott 2 lányka. Vicces volt, mert bejöttek a műtőbe, és az egyik nekem kezdte el magyarázni, hogy diákok és kb. ennyit értettem az egészből. :D Mondtam nekik, hogy én is az lennék, de felőlem nyugodtan bejöhetnek. :D Kiderült, hogy 1. éves MA-s gyógytornász hallgatók, az egyikőjük belga, a másik észt. Igen, itt a gyógytornászoknak is van műtős gyak.uk, az előadások mellett, mert erre is van kapacitás. Nem ám arra se, hogy a leendő orvosoknak legyen... No mindegy, szóval velük beszélgettem kicsit, meg jó volt, mert a belga lány igyekezett fordítani nekünk, hogy mi zajlik éppen, miről szól a csevej. Aztán ők elmentek, én maradtam, és megvártam a műtét végét. Ezután egy boka csavarozása jött, ami kicsit csúszott, és közben vettem észre, hogy az utána jövő újabb csípő műtét törölve lett, és a következő műtét kb. 6-ra volt kiírva... na már akkor tudtam, hogy azt nem fogom megvárni, így a műtét után ebédeltem, majd szépen elsétáltam. Itt is szerencsém volt annyiban, hogy jött két ürge, az egyik beszállt a műtétbe, ő tudott hollandul, a másik viszont nem, így magyarázgatott neki angolul, amire én is lelkesen figyeltem.

Azért próbálok egyre többet kihámozni már a hollandból is, amikor csak tehetem, igyekszem nem visszakérdezni, hogy mondják el angolul, hanem vhogy rájönni, mit is akarnak. Így sikerült ma megértenem, hogy vegyek ki egy kesztyűt a tartóból, méghozzá 8-ast, meg segítsek törölközővel kitámasztani a beteget, de nem ám csak simán, hanem hajtsam félbe. Na azért művészet, hogy ezt kivettem vhogy. :D Mert az már elég egyértelmű szokott lenni, amikor bemosakodás után, köpenyfelvétel közben beállnak elém, itt tudom, hogy enyém a dicsőség, hogy felöltöztessem, megkössem az illető köpenyét, de amúgy....

Jah, azt el is felejtettem írni múlt héten, hogy egyik nap, amikor elmentem ebédelni az Almába, és épp bámészkodtam, nézegettem az embereket, egyszer csak a perifériámon megpillantottam egy köpenyen első körben ennyit: "Balázs". Még jó, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Tovább nézegettem, így kiderült, hogy Semmelweis Egyetem, kardiológiai csoport a további iromány a köpenyen. No mondom mi fene, rábukkantam egy magyarra. :) (többiek mondták már itt a koliban, hogy a szívsebészethez kapcsolódóan vhol dolgozik egy magyar, úh meg is kérdeztem itthon Ákost, de az egy másik emberke...) Aztán láttam, hogy nincs egyedül, és végül nem messze tőlem ültek le, és a másik srác is magyar volt, úh kicsit belehallgatóztam a beszélgetésükbe. :D Épp azt fejtegették, hogy mennyire steril az, amikor egy ember simán az utcai ruhájára csak egy köpenyt húz és úgy megy be a műtőbe... hááát, vhol igazat adok nekik... nem is akartam őket megzavarni ebben a mélyenszántó eszmefuttatásban, inkább csak nyugtáztam, hogy mi, magyarok, mindenhol ott vagyunk. :)

4. hét - 3. (Dinant, Namur)

Szombat reggel kicsit nehézkesen sikerült felkelni, egyrészt mert elég koraira terveztük az indulást a túránkhoz, másrészt mert elhúzódott a péntek este. Amikor leértünk a konyhába, már javában ment a főzicskélés, rotyogott a tűzön a hazai ízekkel dúsított paprikás krumpli, amit az egyik lány apukája na meg persze a sok segítség készített és minket is megvendégeltek belőle. Nagyon finomra sikeredett, idő közben előkerült a házi pálinka is. Megtelt a konyha és igazi kis családi hangulat kerekedett, aztán persze beindult a buli is (tanulság: papucsban nem táncolunk többet...), szóval nehezen hagytuk ott a társaságot. Azért egy kis csúszással sikerült reggel feléledni, gyors készülődés, szendvics gyártás, és irány a vasútállomás. Némi futást közbeiktatva sikerült még felpattanni a vonatunkra, szerencsére nem sok ment ebben a korai időben (fél 8), így könnyen megtaláltuk. Na meg segítségünkre volt maga az épület felépítése is, mert van egy felső átjáró, ahonnan üveglifttel lehet lemenni a vágányokhoz, és fentről elég jól átlátható a tér. Így az első akadályt sikerrel vettük, hamar Brüsszelbe értünk, ahol átszálltunk a Dinant felé tartó vonatra. Kicsit késésben volt, így egy fél órás fagyoskodás után indultunk tovább. A vonaton volt időnk még szundítani egyet, bár elég szép helyeken mentünk keresztül, úh a vége felé inkább már nézelődtünk.

Dinantba érve megtudakoltuk, merre is kéne indulnunk, majd célba vettük a Citadellát. Sajna azt ott tudtuk meg, hogy azért is fizetni kell, ha gyalog akarunk felmenni, és nem is keveset. Így az idő szűke és a hideg miatt ezt kihagytuk, ellenben benéztünk a Citadella lábánál épült templomba, ahol nagy meglepetésünkre meleg volt! És a körbejárás során meg is találtuk a forrását, egy szellőzőnek tűnő vmiből áramlott felfelé a meleg levegő. Naná, hogy nem sikerült túl gyorsan továbbjutnunk innen. Némi meleggel feltöltődve folytattuk az utat és megkerestük a szaxofon múzeumot. Idő közben az is kiderült, hogy azért van tele a város kis szaxofonokkal, mert itt született Adolf Sax, és ők erre meglehetősen büszkék. A múzeum úgy tűnt, hogy zárva van, de azért kicsit fotózkodtunk, majd mentünk is tovább, mert el kellett érnünk a vonatunkat. Egy röpke út után vissza is keveredtünk Namurba, ahol a nap további részét töltöttük. Első utunk a tourinformba vezetett, ahol a lányka készségesen magyarázott, hogy mit merre találunk, inkább kézzel-lábbal, angolba hajló francia tudással, de sok térképpel és prospektussal felszerelt minket. Némi melegedés és a kapott anyagok átböngészése után megterveztük, merre is menjünk, úgyhogy nyakunkba vettük a várost. Utunk során belebotlottunk egy kis vásárba, hasonló, mint amik itt szoktak lenni péntekenként, de már épp pakoltak, úgyhogy csak végigszaladtunk rajta, majd belecsaptunk az Óváros felderítésébe. A kis utcákon sétálgatva eljutottunk egy katedrálisba, ahol kicsit körbenéztünk, többek közt egy újabb felmelegedést remélve (nem jött be...). Mielőtt elindultunk volna a Citadellára, a természet közbeszólt, így első körben a térképen tájékozódtunk, merre találhatnánk valahol egy mellékhelységet. Mivel jobb ötletünk nem volt, kinéztük a rendőrséget. :D Aztán a templomból kilépve, kicsit körbenézve megpillantottunk egy épületet, ami valami egyetemi résznek tűnt, így próba szerencse, benyitottunk az ajtón. Nem sok remény volt, hisz szombat, meg amúgy is, de csodák csodájára az ajtó nyitva volt, és kb. a 2-3 ajtó egyből hívogatott minket, sőőőt, még egy meleg radiátor is várt ránk. Kis pihenő után indultunk csak tovább. Útközben még megnéztünk ezt-azt, többek között betévedtünk egy teaboltba, ahol ki volt rakva egy kis kóstoló, meg jópár fajta teát végig lehetett szaglászni. Végül sikerült elérnünk a Citadellához is, időhöz voltunk kötve, mert úgy vettük ki, hogy van vmi szervezett túra, amit szerettünk volna megnézni. Aztán amikor felmásztunk, elkezdtük követni az egyik kijelölt útvonalat, és így eljutottunk a Parfüm Gyárba, aminek csak egy kis bemutatótermében voltunk, mert kiderült, hogy ez a túra, amit szerveznek, csak hollandul és franciául lesz épp aznap. Végigszagoltuk majdnem az összes parfümöt (közös megegyezéssel kb. 1-2 kivételével az összeset büdösnek ítéltük, de valószínű a mi orrunk túl érzékeny...). Aztán egy kis érdeklődés után kiderült, hogy igazak a hírek és délután az egyik épületben borkóstoló lesz, méghozzá elég kedvező áron. Úgy értelmeztük, hogy 1 euroért 14 fajta bort kóstolhatunk, ez már alapból igen kedvezőnek tűnt. Volt még egy kis időnk, úgyhogy elmentünk megnézni a színházat, meg egy kastélyt is felfedeztünk, de csak távolról. Aztán 4 óra környékére visszamentünk, és megvettük a poharunkat, ezzel tudtunk körbejárni. Az első asztalnál kiderült, hogy nem a borokból van 14, hanem a standokból... Standonként pedig min. 2-3 fajta bor, de valahol még több is... Szóval elindultunk szépen sorba, persze az összeset nem tudtuk, meg nem is akartuk végigkóstolni, úh leginkább szimpátia alapján tekeregtünk a 3 teremben. A végén derült ki, hogy rossz sorrendben mentünk, mert az első helyen mutatták be a különbséget a borok között, mi meg ott voltunk utoljára, de azért így sem volt rossz. Közben szerencsére volt kitéve itt-ott kis kenyér, meg valahol rágcsálnivaló is, így volt, ami felszívja az alkoholt. Ezt a profik másként oldották meg: ízlelés után kiköpték a maradékot... nyilván mi ezt nem alkalmaztuk, nem hagytuk, hogy kárba menjen a finom nedü. A legvégén a top 3 helyre újra visszamentünk, fotózkodtunk kicsit, na meg beneveztünk még egy körre. (ha esetleg vki kedvet érez a felkutatásra, akkor az általunk legjobbnak ítélt márka a következő: Domaine du Chenoy - Muscat bleu). Persze mi az édes borokat preferáltuk, de a szárazak is igen jók voltak. A pár órás borozás után úgy gondoltuk, ideje lenne elindulni haza, úgyhogy egy kis esti fotózást követően el is indultunk lefelé a csúszós-havas lépcsőkön, szerencsére épségben az aljára értünk. A vasút felé menve kicsit még nézelődtünk, majd pont az indulás előtt nem sokkal sikerült odaérnünk, gyorsan kiderítettük, hol kell majd átszállnunk, és mentünk is a vágányhoz. Nem annyira egyszerű a helyzet, mert a városok nevét hol flamandul, hol franciául írják ki, így a gyanútlan turistát kellőképpen megkeverik. A vonatok egyébként zömmel tiszták, eddig egész jó állapotúakat sikerült kifognunk, az IC-n kiírják és bemondják a következő állomást, ez azért kicsit segít az eligazodásban. Hazafelé Ottignies-ben kellett átszállnunk, ami azért is jó volt, mert így rövidebb úton értünk haza. Fél 9 környékén már Leuvenben is voltunk, ahol kicsit még kihasználva a vasúti váró kis forgalmát szórakoztunk egyet a lifttel, majd gyors iramban a koli felé sétáltunk, így kicsit küzdve a hideggel meg az éhséggel. Hazaérve gyorsan betoltuk a chilis bab maradékot, majd a fáradtságtól kidőltünk, és aludtunk egy jóóó nagyot.

4. hét - 2.

Ez a hét is eltelt... csak úgy röpül az idő, szinte hihetetlen, hogy már 1 hónapja itt vagyunk!

Az időm nagy részét a műtőben töltöttem, egyrészt, mert érdekes volt, másrészt nagyon úgy tűnt, nincs más választásom. :D Így rátapadtam a hétfőn megismert lányra, Ruth-ra, és majdnem egész héten vele voltam, követtem ahova ment. Keddtől újra a helyemen voltam, a csodás OKA 1-ben, ahol zajlottak is az események rendesen. Jó pár műtétet láttam a hét során, megpróbálok visszaemlékezni a lényegesebbekre. :)

Kedden reggel egy bélrész kivétellel kezdtünk, laparoscopos műtét, úgyhogy szépen végig tudtam követni az eseményeket. Majd ezt követően jött a már előzetesen kinézett Wipple-műtét. Olyannyira rákészültem, hogy a maszk mögött szépen mosolyogva kibuliztam, hogy bemosakodhassak. A nyílt műtéteknél nem árt, mert különben nem sokat látni - időnként még így se - laparoscopnál el lehet lenni, és válogatni a monitorok közül, melyiket nézzem éppen. :) Szóval teljes harci díszben vártam, hogy kezdődjön a műtét. Ami miatt sor került rá, az az, hogy a betegnek hasnyálmirigy daganata volt/van, és ezzel akartak valamit kezdeni. Azonban sajna elég gyorsan fény derült rá, hogy túl optimisták voltak az előzetes vizsgálatok alapján, és a stádium-besorolás szerint itt már műtétileg nem nagyon van mit tenni. Túl sok volt az áttét, amiket én is megtapiztam, úgyhogy nem maradt más hátra, be kellett zárni a sebet. Na itt lepődtem meg, amikor közölte a sebész hölgy, hogy akkor enyém a lehetőség, hogy bezárjam. Igaz, nem varrni kellett, hanem kapcsokat berakni, de ilyet még úgyse csináltam, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon. Aztán meg is lettem dicsérve, hogy szépen raktam be. Azért sajnálom, hogy végül a lényegi rész kimaradt, de így is élmény volt. Ezután megnéztem még egy műtétet, ami elég sokáig elhúzódott, úgyhogy a végére meglehetősen elfáradtam, de azért jó kis nap volt. Szerdán újra belevetettem magam az eseményekbe, műtét műtét után, először Ruth-tal voltam, meg a sebész hölggyel, de a délután során átmentem egy másik műtőbe, mert ott érdekesebbnek tűntek a dolgok, és így egy másik co-assistenssel is megismerkedtem (aki egyébként megemlítette, hogy volt náluk nyár ősszel egy lány Magyarországról, majd amikor néztem rá furán, és mondtam, hogy nem tudom ki lehet, rájött, hogy nem is lány volt, hanem fiú :D na így már stimmelt a dolog). Szóval itt egész du. sérvműtétek zajlottak, illetve a legutolsó az már egy régebbi sérvműtét újraoperációja volt, mert a betegnek fájdalmai voltak. Úgy gondolták, hogy a háló rögzítésére való kis tekercsek okozzák, így kiszedegették őket, ami nem is olyan egyszerű, mint azt az ember gondolná... laparoscoppal kezdődött, majd egy jópár kiszedése után a sebész egyre idegesebb volt, hogy nem találja a többit, úgyhogy folyamatosan átvilágítást csináltak majd folytatódott a keresés... végül fel is nyitották, hogy könnyebben menjen a dolog. 2-szer is eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, na most lelépek, mert ennyi nekem ebből elég volt, de a rezidens srác vhogy mindig ráérzett erre... az első alkalommal hevesen elkezdett magyarázni, hogy mi is folyik itt, és a főoperátort is bevonta, hogy magyarázgasson. A második esetben pedig látta, hogy nem látok sokat a történetből, úgyhogy előszeretettel ajánlotta, hogy csatlakozzak az anesztes mellé, mert onnan sokkal jobb lesz (amúgy tényleg jobb volt). Fél 6 körül végül eljött a megfelelő pillanat, azt ajánlotta, hogy nézzek át a másik műtőbe, mert ott is érdekes műtét van éppen. No, én így is tettem, átnéztem, elég gyorsan levágtam, hogy sokan vannak már így is, és nem sokat látnék, úgyhogy azzal a mozdulattal beirányoztam magam az öltözőbe és hazafelé vettem az irányt. Estére terveztünk egy kis filmnézést, de mivel többiek beelőztek minket, így inkább csatlakoztunk hozzájuk (persze a közepét megint átaludtam a filmnek, de most nem is zavart túlzottan, mert már láttam korábban). A tegnapi napot viszont meglehetősen rövidre zártam, mivel nem találtam a kis barátnőmet, ezért megnéztem milyen műtét is megy, és elég sok egyforma volt kiírva, úgyhogy úgy döntöttem, mindegyikből megnézek egyet, így egy kis vastagbél eltávolításra, meg egy Hartman műtétre neveztem be, majd szépen hazasétáltam. Délután úgy döntöttünk, elnézünk az Aldiba meg a Lidlbe, mert ez eddig kimaradt. Előbbi nem igazán nyert meg, de utóbbiban nem csalódtam, végre ismerős termékek is szembejöttek, úgyhogy be is vásároltunk kicsit. Hazafelé azért még útba ejtettük a Match-ot is, mert akciós volt a sör, és ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni. :D Meg is leptük magunkat rögtön 12 üveggel, ami nem is olyan sok, mert itt nem igazán ismerik a normális mértéket, és az átlag a 0,33 l-es ( najóóó, az alkohol százaléka ellenben duplája az itthoninak, sőőt, némelyik még azt is felülmúlja). Hazatérve a napi teendők után bepótoltuk az elmaradt filmünk megnézését is. Idő közben pedig eléggé megszaporodott a koli lakók száma, folyamatosan jönnek az új emberek, na meg tegnap este 2 lányhoz is érkeztek rokonok. Szerencsére a mai nap sem lett hosszú, reggel az öltözőben összefutottam Ruth-tal, aki ajánlgatta, hogy lesz ma 2 gyerkőc műtét is - érdekes, itt nincs külön gyereksebészet, ugyanaz műt 0-99-ig, nincs is külön műtő nekik - szóval ezeket választottam. Hasonló volt a probléma mindkettőnél, a belükkel volt némi probléma, amit meg kellett javítani (ileostoma). A kettő között gyorsan elszaladtam még a titkárságra az anesztes papíromért, sajna ez még nem az, amit az egyetem is kér, hanem amit ők írtak maguktól, hogy igazolják, hogy ott voltam, de olyan szépeket írtak benne. :D

Holnapra megint elterveztük azt a kirándulást, amit múlt hétvégén nem sikerült összehozni a hideg miatt, remélhetőleg most már minden rendben lesz, egyelőre elég kedvezőnek tűnik mind az idő, mind minden. :D Ez lesz az első kiruccanásunk, már épp ideje. :D

4. hét - 1.

A vasárnap meglehetősen hosszúra sikeredett, így ma kicsit nehézkesen indult a reggel. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Szóval vasárnap este 6-ra volt beígérve előre a koligyűlés, ami annak rendje módja szerint le is zajlott. A téma: házirend ismertetés, főként az újak kedvéért, ügyes-bajos dolgok megbeszélése (így már azt is tudom, hogyan kell használni a poroltót...), meg ehhez hasonló dolgok. Aztán fél 8-ra vártuk Havas atyát, hogy misét tartson, most egész időben be is futott, de azért hozta a formáját. Igen, mielőtt bárki megkérdezi, én is részt vettem a misén, így bepótolva a karácsonyi mulasztást :D De egyébként sajnáltam is volna, ha nem megyek, mert lévén családi körben voltunk, elég vicces dolgok hangzottak el. (Atya sajátos stílusának köszönhetően). Jah, és mivel mostanság volt Balázs napja, így áldást is kaptunk, remélem a védőoltásom mellé ez már teljes védelmet nyújt a torokgyík ellen. A mise végeztével elindultunk, hogy bepótoljuk a legutóbb elmaradt mulatozást, azaz gyrosozást. Mint kiderült, ez ilyenkor úgy szokott zajlani, hogy Atya meghívja a lakókat, szóval nem is érte volna meg kihagyni, de már csak azért sem, mert a kaja is finom volt, és egy újabb sör-márkával gyarapítottuk a megkóstoltak listáját. Aztán vacsi közben teljesen véletlenül kiderült, hogy az egyik új srácnak épp tegnap volt a szülinapja, így az Iminek szánt búcsúbuli kiegészült egy kis szülinapi ünnepléssel. Hazaérve a kajálásból, a lányokkal gyorsan összefogtunk, és összedobtunk egy gyors diós sütit, ami egyébként nagyon fincsi lett. :) Szóval ezzel kedveskedtünk a fiúknak. Aztán kicsit eldumáltuk az időt, és egyből késő lett, majd igen korán újra reggel... és megint egy hétfő... ergo megint új helyre mentem, ezen a héten a hasi sebészeten tanyázok.

A reggeli kis kavargás után kikötöttem az osztályon, ahol az egyik hetedéves lány nyomába szegődtem. A reggeli megbeszélés után (amiből persze semmit nem értettem) az egyik doki javaslatára az egynapos sebészetre lettem "száműzve", de nem bántam, mert így egész napra lefoglalt a dolog és még tevékenykedhettem is. Láttam több laparoscopos epehólyageltávolítást (2-nél asszisztáltam is, én voltam a máj-eltartó), ezen kívül volt több sérvműtét, szintén lap.-pal, meg egy nyitott sérvműtét, amit közös megegyezéssel csak messziről szemléltem, mert a beteg hepatitises volt, így én se bántam, hogy nem vagyok testközelben... Nem sok pihenő volt napközben, egyszer tartottunk egy hosszabb szünetet a "PAZA stop" miatt (megtelt a műtét utáni őrző, így nem lehetett újabbakat operálni), de amint ürülés volt, ment tovább a mókuskerék. Már fél 5 felé járt, amikor sikerült kikeveredni a műtőből, de utána még visszamentünk az osztályra (nem tehettem mást, mert reggel ott hagytam a kabátom...), és körbejártunk jópár kórtermet. Mivel semmit nem értettem a beszélgetésből, inkább a kórházi állapotok felmérésével foglalatoskodtam. A kórtermek 1-2 ágyasak (nem 6+1/2...), lázlap helyett laptopon megy az írogatás, minden ágyhoz külön TV tartozik, illetve rajta vmi telefonszerűség, a 2 ágyasokban a 2 ágy között elhúzható függöny, és a hozzátartozónak nem kell kimenni vizitkor. Ez csak pár benyomás, de mindenesetre merőben más, mint nálunk.... Szóval a kis túránk után visszatértünk az orvosiba (ebből is több van, egy orvosihoz kb. 3 orvos tartozik, vagy még ennyi se), és ott ők elkezdtek a betegekről vmi karattyolni, én meg a nem sok alvás és egész napos állás után már elég értelmesen nézhettem ki a fejemből, amikor az egyik nő mondta, hogy menjek el nyugodtan, úgyse értem mi folyik itt. Kaptam is az alkalmon, hogy fél6 környékén hazafelé induljak, és felkészüljek a holnapi folyt.köv.-re.

3. hét - 2.

A cuccaim ismét bőröndben állnak... na nem megyek messze, csak a szomszéd szobába költözök át. :) Idén vhogy nagyon megszaporodott a kollégiumba jelentkezők száma, így max. létszámon működünk - vagy inkább már felette -. El is kezdtek szállingózni az új lakók, és én vagyok legjobban meglepve, hogy mindenkinek tudom a nevét. :D

A hét második fele elég hasonlóan telt, mint az eleje, műtétek sorozata, csüt. nagyjából ugyanolyanok, mint amiket már láttam, pénteken meg volt szerencsém lézeres viszéreltávolításon részt venni. Eddig nem láttam ilyet, úgyhogy kicsit meg is lepődtem rajta, hirtelen bele is nyilallt a fájdalom a lábamba. :D

Tegnap itt is beköszöntött a tél, délután kinézve az ablakon hatalmas pelyhekben hulló hó fogadott, ami gyorsan be is lepett mindent. El is mentünk sétálni egyet, amit összekötöttünk a bevásárlással, eléggé elhúzódott, mert a busszal elakadtunk vmi baleset miatt 2 megálló között kb. fél órára. Na de így esett meg az az eset, hogy épp unalmunkat azzal űztük el, hogy egy hölgy és vélhetően a lánya beszélgetését, illetve telefonálását igyekeztünk kommentálni a testbeszédük alapján, amikor odaállt elénk egy lány, hogy "sziasztok". Kicsit meglepődtünk, aztán mondta, hogy hallotta, hogy magyarul beszélünk, és gondolta köszön, mert még csak 1 hete van itt és mi vagyunk az első magyarok akikkel összefutott. :)

Azért hazafelé sem telt unalmasan az út, a buszmegálló helyett beálltunk egy lépcsőház aljába, hogy ne fagyoskodjunk, amikor egy úr odaszólt hozzánk, hogy milyen nyelven beszélünk? (ez egyébként nem először fordul elő, más is leszólított már minket, hogy ez milyen nyelv). Megpróbáltuk kitaláltatni, elég szépen körbelőtte az országot, de a magyar nem jött ki belőle, úgyhogy elárultuk. Aztán próbálta összeszedni, mit tud az országról, ilyenkor mindig kiderülnek érdekes dolgok. :)

Mára kisütött már a nap, igen szép idő van, csak nagyon hideg (bár ez vetekedik a konyhában lévő hőfokkal, ahol ma du. 4,5 fok volt épp....). Terveztünk is egy kis kirándulást, de a hideg miatt inkább halasztjuk, na meg a költözködés, plusz még napos is vagyok, szal sok a teendő. :D