2. hét - 4.

Egy kis hétvégi összefoglaló ismét:

Pénteken azzal a céllal mentem a kórházba, hogy egy aláírt kis igazolással fogok hazatérni, mely szerint teljesítettem az aneszt gyak.ot... hmmm, nem épp így történt... Reggel rögtön azzal kezdtem, hogy körbejártam a műtőket, hátha megtalálom a dokimat, de nem nyert. Elmentem a szobájához, mert ha nincs műtőben, esélyes, hogy ott van, na de ez sem nyert. Újra vissza a műtőkhöz, ahol sikerült belebotlanom egy másik dokiba, akinek korábban már be lettem mutatva, úgyhogy megkérdeztem őt, mit tud. Így derült ki, hogy valszeg vhol a városban van, egy másik helyen épp, de készségesen felhívta nekem, majd egy váratlan pillanatban a kezembe nyomta a telefont, hogy tessék, beszélj vele... El is mondtam, hogy mi búm-bánatom, majd némi egyezkedés után abban maradtunk, hogy keresni fogom majd 1 hét múlva, mert most megy holidayelni. Tűnődtem még kicsit, mihez is kezdjek, de nem kellett sokáig gondolkoznom, adódott magától, hogy ha már így alakult az utolsó napom, ki kell használnom, és meg kell néznem egy nagyon érdekes műtétet.... na jóóó, persze, hogy nem azt, hanem a pénteki piacot. :D Vissza nem térő alkalom, hogy 9-kor kiléphetek a klinika kapuin. Sajnos itt a piac nem arról szól, hogy olcsóbban be lehet szerezni a friss zöldséget-gyümölcsöt, sőőőőt, igen borsos áruk van a dolgoknak, de azért körbenéztem, és kibe botlottam? Na kibe? Kedves betegeskedő, "én ma nem megyek be a kórházba, mert nagyon rosszul vagyok" barátnémba. :D Persze örültem, hogy már jobban van és nem kell egyedül felderítenem a terepet. Így ketten másztuk végig az árusokat, majd kicsit a városba is elnéztünk. Ami viszont pozitívum volt, az az, hogy pár árusnál lehet kóstolni. Kitesznek ezt-azt, és el lehet venni, meg lehet ízlelni. Így kóstoltuk meg a litchit, meg ettünk egy kis waffelt is, ami itt nagy csoda, mindenki azt eszi, az utcán vannak árusok, és jó drágán lehet belőle falatozni. Amúgy nagyon finom, csomó ízű öntetet lehet rá kérni, jah, és azt hiszem a világ összes más területén ezt úgy hívják, hogy gofri. :D Legalábbis én nem fedeztem fel különbséget...

Délután tartottunk egy kis csendes pihenőt, majd összekészültünk, mert 7-kor találkozónk volt egy sráccal, akit Timi fb-ról ismert, azaz még nem nagyon ismert. Bár végül 8-ra tolódott a találka, végül kb. fél 9 lett belőle, mert bár ő is ott volt meg mi is, de nem igazán sikerült megismerni egymást, úgyhogy asszem párszor elmentünk egymás mellett, mire kicsit bátortalanul nézegetve megszólítottuk a srácot, s lőn csoda, ő volt. Mexikói-ír vegyes családból származó fiúka, jól elszórakoztunk vele, ittunk egy sört (nem tudom milyen volt, de én semmi különbséget nem éreztem az itthonihoz képest, úgyhogy tovább kell tesztelnem). Aztán el kellett mennie, de gondoltuk, mi még körbenézünk egy kicsit az Oude Markton, ami annyit tesz, hogy egy tér, körbe kocsmákkal, szórakozó helyekkel. Egész nap nagy zsongás volt a városban, mert a végzős középsulisoknak volt amolyan zöld-nap szerűségük, mindenki be volt öltözve vminek, 1-2-vel le is fotózkodtunk. :) Majd a körözés után visszatértünk a koliba, csatlakoztunk a többiekhez egy kis beszélgetésre, iszogatásra, majd amikor már mindenki kidőlt, eltettük magunkat másnapra.

Így persze a szombat délelőtt lustálkodással telt, aztán úgy döntöttünk, kipróbáljuk a kb. hét eleje óta működésen kívül helyezett sütőnket, hátha megjavult állásában, és nem csapja már ki a biztosítékot csak azért, mert bekapcsoljuk. És csodák csodájára, működött, így éhen sem haltunk. :D Délután elmentünk shoppingolni egyet, persze a kaját leszámítva nem vettünk semmit. Estére többiek filmnézést terveztek, úgyhogy mi is becsatlakoztunk, megnéztünk egy régi magyar filmet. Sajna a közepéről lemaradtam a szemhéjam belülről nézése miatt... :(

A mai délelőtt is a pihenéssel telt, aztán főztünk egy fincsi kis ebédet, majd délután online becsatlakoztam tesókám szülinapi ünneplésébe. :D Aztán egy kis szakdolgozás, vacsi, most meg ismét eljött az este, és mivel holnap nem csak egy egyszerű hétfő lesz, ezért időben el kell tenni magunkat... Sajnos a belgáknak újabban szokása a sztrájkolás, így holnap az egész országban általános közlekedési sztrájk lesz, ergo nem lesz busz, amivel ki tudunk menni a város másik végébe, így marad a kicsi lábunk... De úgy döntöttünk, nem fogunk előbb elindulni, oda érünk, amikor odaérünk, és ennyi. Így is hosszú lesz a holnapi nap, azt terveztük, hogy kipróbáljuk a kórházi kajáldát, aztán ha végzünk, összefutunk Niamattal. Na de ez már a holnap zenéje... :)

2. hét - 3.

A tegnapi nap elég uncsira sikeredett. Reggel egyedül kerekedtem fel az útra, majd elég sokáig bolyongtam, de minden műtőben volt már 2 anesztes, szóval nem nagyon volt hova csatlakozni... :(

Aztán végül kinéztem egyet, ami érdekelt, és bementem megnézni a műtétet. (Morgagni hernia reparatio lap-pal - kis családom kedvéért: veleszületett sérv, aminél a rekesz egy része hiányzik, ezért meg kell varrni, hogy a hasi szervek ne legyenek a mellkasban -. Szóval ezt megnéztem, aztán nem nagyon volt mit csinálnom, inkább eljöttem.

Ma viszont kárpótlást kaptam a tegnapiért, rögtön az első blokkba, ahova bementem, ott is ragadtam. Kintről mindig bekukucskálok a műtőkbe, felmérem a terepet, mit csinálnak, hol tartanak, kik és hányan vannak bent. Így találtam meg a szinte tökéletes párosítást. Az asztalon egy kicsi baba feküdt - azt hinné az ember, hogy rosszabb nézni olyan szempontból is, hogy kicsi, nem látszik semmi, pedig nem így van, talán még jobban lehet követni a műtétet, mint a felnőtteknél - illetve az anesztes oldalon megláttam Cédricet, akivel egyszer voltam már a héten, így tudtam mire számíthatok. Szerencsére ő is már ismerősként üdvözölt, így nem kellett leróni megint a köröket, hogy ki vagyok mi vagyok... Azért is örültem, hogy megtaláltam, mert amellett, hogy magyaráz, időnként rám is bíz apróbb dolgokat (pl. vérgázhoz levenni a vért, ez-az beszerzése, gyógyszer felszívás, szerelék összerakás), és így máris kevésbé uncsi a dolog. Mondjuk most a műtét is érdekes volt, íme néhány részlet:

***

Szóval 2 éves kislány, nem tudom hogy, de megégett. Nem is kicsit, mind a 2 lábszára meglehetősen nagy százalékban és mélységben. Úgyhogy szükség volt autograft átültetésre. Sose láttam még hogy csinálják, de szegény csöppség eleget fog még szenvedni ezzel. Először leszedegették a kötést és a maradék bőrt a lábáról, majd nekiálltak előállítani a graftot. A combján lévő bőrt használták, vmi specko eszközzel a bőr legfelső rétegét lehántották, majd speciális kezelésnek vetették alá az így nyert réteget. Sajnos azt nem nagyon tudom, hogy pontosan mi történt itt, de több folyamatból állt, míg eljutottak oda, hogy a kinyert bőrt szépen rásimítsák a hiányzó területekre. Ezt eljátszották mindkét lábbal, úgyhogy eltartott egy darabig. Közben azért mi sem untakoztunk, mert eléggé ingadozott a vérnyomása a kicsinek, úgyhogy vagy fel kellett nyomnunk, vagy éppen le. Na meg a vérgázokból kiderült, hogy eléggé anaemiássá vált a műtét közben, úgyhogy meg is kellett trafoznunk.

***

A sebész egyébként elég fura figura volt, már ott gyanús volt a dolog, amikor táncolva jött be. Elég sokat magyarázott műtét közben, csak sajna hollandul, úh nem értettem. :D De csomószor nézett rám, biztos azt hitte értem, egészen addig, amíg egyszer vmit konkrétan nekem mondott, én meg mondtam neki, hogy bocsi, de nem értem. Cédric felvilágosította, ki vagyok mi vagyok, na akkor megkérdezte tőlem, hogy miért nem tudok hollandul.... na mondom.... és akkor mondtam neki, hogy erasmusos vagyok és 3 hónap, stb., és akkor így már felfogta a dolgokat. Mondjuk utána is méregetett rendesen, de majd meglepődik, ha újra összefutunk a sebészet gyak.om alatt. :D

2. hét - 2.

Tegnap estére még sikerült beiktatni egy filmnézést, a földszinten van egy tágas tér, ahol van projektor meg vászon, úgyhogy nagyiparban mehet a mozi. A film: Dűne.... igen izgalmas volt, az elejéről lemaradtam, a közepét átaludtam, a végén elmentem takarítani. :D Nem az én világom.

Ma vhogy megint csak a D2-be vetett a sors, persze, mert le kellett csekkolnom a piros-fehér-zöld lélegeztetőt (amit már visszaállítottak :(), na meg itt volt egyedül az anesztes srác, mint megtudtam Ben, és ilyenkor inkább van lehetőség rá, hogy magyarázgasson. Újra emlőműtét, de most csak fél oldali pótlás, de így is eltartott du. 2-ig. Persze a sebész közben elszaladt ebédelni -na jó, én is - ez itt teljesen normális, bele van kalkulálva. 14:10-ig volt beírva a napirendbe, és hajszál pontosan akkor is tolták ki a beteget a műtőből.... megvan a precizitás. :) Na meg spórolni se igen spórolnak, azt hiszem irigykedve néznék a magyarok azt a sok elfecsérelt dolgot, amit csak úgy kihajítanak a szemétbe.

Ahogy egyre többet hallgatom a holland nyelvet, egyre inkább érzem úgy, mintha német-francia-angol egyveleget nyomnának. De így legalább 1-2 szót ki tudok venni belőle.

Ma délelőtt volt alkalmam kipróbálni a pihenőben lévő relax-fotelek egyikét, már értem miért szeretnek oda ülni az emberek. Hihetetlen kényelmes, ha nem a kakaómat iszogattam volna, és vmi holland magazint "olvasgattam" volna, tuti bealszok. Hiába, ezt is meg kellett próbálni egyszer.

Munka után kicsit szétnéztem a városban, mindenhol nagy leárazások vannak, és tényleg van ami nagyon jó áron. De venni még nem sikerült semmit, de azért nézelődni lehet. :)

Aztán haza, majd irány a kajabeszerző körút, lassan teljesen felmérjük a Delhaize készletét, sajna nem túl olcsó, de azért igyekszünk összeválogatni a jó dolgokat. :)

Hazaérve elég nagy volt a csend, gyorsan megfőztük a vacsit, majd pihi üzemmódba váltottunk, azt hiszem pont elkerültük a többieket, ők ilyenkor esténként élednek fel, de nem is kell mindenkinek olyan korán kelni, akkor meg miért ne. :)

2. hét - 1.

Ez a hét is elkezdődött... bár reggel nem sok kedvem volt felkelni, azért a mai nap sem telt haszontalanul. Mivel múlt héten, amikor kezdtem, első nap az egy napos sebészeten voltam, és a dokim is, kicsit gondban voltam, hogy most hova is menjek... oda, vagy ahol a hét többi részén voltam. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és nem is rosszul, mert itt találtam meg a dokimat. Épp egy artériás kanüllel játszottak, úgyhogy becsatlakoztam, és megnéztem a CVK behelyezést. Egy 1. éves itthon rezidensnek hívott srác csinálta, aki közben magyarázta is nekem, mit hogy csinálunk, szóval jó volt. Aztán persze a dokim közben eltűnt, de én úgy döntöttem, maradok, mert ki kell használni, ha vki egyszer nekiáll magyarázgatni. No meg az anesztesek rá is érnek erre műtét közben. :D Ami most egyébként egy egész nap eltartó - én akkor jöttem el, amikor még nem lett vége, és akkor tartott 7és 3/4 órája - jobb oldali emlőeltávolítás, és a korábban eltávolított bal oldali emlő illetve a jobb rekonstrukciója volt. Sokat nem láttam belőle, de azért néha kicsit megnéztem, elég pepecs munka, és hosszadalmas. De itt a sebész ha elfárad, kap széket a popója alá, amit persze bevonnak egy steril zacsival, meg ebédszünetet is beiktattak. Na szóval a sráccal végigvettük a gyógyszereket, mit miért kap, ha változnak az értékek, mire mit kéne adni, ő is rajzolgatott nekem. :D Aztán mivel szerencsére a betegünk aránylag stabil volt, nem sok teendő akadt, kivéve, hogy időnként levettük a vérgázt - igen, vettük, mert ÉN csinálhattam :D:D:D, bár nem volt nagy kaland, de vééégre vmi :) - szóval az unalmas percek jók arra, hogy elbeszélgessünk arról, hogy is működik náluk az egyetemi rendszer, mennyit és hogyan dolgoznak (ő reggel7-este6-ig....), hova érdemes menni Belgiumban, és hova Magyarországon. :) Jah, és ami nagyon cuki volt, nagy unalmában megmutatta, hogyan lehet a lélegeztetőgép monitorján változtatni a különböző görbék/paraméterek színét változtatni, és beállította piros-fehér-zöldre. :D Azt hiszem holnap vissza kell vhogy néznem ebbe a műtőbe, és megnézni, áll-e még a magyar zászló. :D Aztán egy idő után előkerült a supervisorom is, aki hozott nekem egy rajzot a lélegeztetőgép felépítéséről - azaz egy másik diáknak rajzolta, aki ma kezdett, de lefénymásolta nekem is -. És akkor ő vmiért mondta a srácnak, hogy cseréljen helyet a szomszéd műtőben lévő hölggyel, azt sajna nem értettem miért, ennyire még nem megy a holland. :D Szóval jött a hölgy, aki szintén irtó kedves volt, kicsit bosszankodott, hogy milyen uncsi a műtét, de helyette magyarázgatott, beszélgetett velem, úgyhogy igyekeztünk elütni az időt. Aztán olyan 5 körül meguntam, és akkor mondtam neki, hogy eljönnék, és így is lett. :D Azt hiszem így is túlteljesítettem a napi szükséges mennyiséget, de nem volt haszontalan, úgyhogy nem bánom. :)

Na azt hiszem megyek vacsizni egyet meg konzultálok Timikével :D

1. hét - 5.

Hétvégi összefoglaló:

A délelőttök mind a két nap lustulással teltek, későn kelés, aminek következtében rögtön ebéddel kezdtünk. Szombatra megbeszéltük Niamattal, hogy csinálunk valamit közösen, de mivel nem volt túl jó az idő, úgy döntöttünk, inkább átrakjuk mára, és helyette elmentünk megnézni a kb. 100m-re lévő könyvtárat. Hmmm, mit is mondjak, nem úgy néz ki, mint nálunk. :D Fb-on a képek önmagukért beszélnek. Hatalmas, gyönyörű, rengeteg régi könyv, némelyikhez alig mertünk hozzáérni... Jah, és ez csak a központi könyvtár, ezen kívül minden karnak van még sajátja, így az orvosinak is, ami a kórházban van, úh vmikor azt hiszem oda is kell tennünk egy látogatást. Azért meglehetősen izgalmasra sikerült az eljövetelünk a könyvtárból, ugyanis a cuccunkat betettük egy számzáras szekrénybe, persze olyan számot választottunk, amit könnyen megjegyzünk, már csak egy dolog hibádzott... MELYIK IS VOLT A SZEKRÉNYÜNK??? Azért szerencsére elég gyorsan megtaláltuk. :D A nagy könyvtár-turistáskodás után úgy döntöttünk, megnézünk magunknak egy utcát, ahova már korábban el akartunk menni. Aztán az utca nézés után vhogy véletlen besodródtunk pár boltba, meg is leptük mindketten magunkat egy-egy boleroval (kemény 2 E összegért). Majd megvettük a mai ebéd hozzávalóit, amiből igen fincsi spagettit sikerült keríteni, még maradt holnap ebédre is. A mai nap ebéd után útnak indultunk, hogy akkor kedves indiai barátunk újabb helyre navigáljon minket, azt hiszem sikerült is jól választani, mert elmentünk egy parkba, ami kívül esik a ringen, és nagyon szép még így télen is, bár Niamat szerint nyáron sokkal-sokkal szebb, amit nem is kétlek. De azért így is élveztük a friss levegőt, a minimális napsütést. Valószínű magunktól nem találtunk volna rá erre a helyre. Szóval elsétálgattunk itt egy jó ideig, majd útba vettük Niamat szállását, hogy ismét kipróbáljunk vmi specko indiai kaját. Hmmmm, talán ez még jobb volt, mint a múltkori, bár igazából nem lehet egyiket sem lebecsülni a másikhoz képest. Ez is vmi curry-nek nevezett dolog volt, igyekeztünk dokumentálni a lépéseket, így talán mi is meg tudjuk majd csinálni, csak be kell szerezni hozzá pár spécibb cuccot. Mindenféle zöldség lett összevegyítve, olajban megpárolva/sütve, hozzá körítésnek rizs, huhhh, télleg nagyon finom volt. Pont kellően csípős, de a magyar kaják után nem szokatlan. Meg megkínált minket egy kis rágcsálnivalóval, ami szintén indiai specialitás, és nagyon finom. Szóval elég jól tart minket, tervezünk is valami kis kompenzálást. :) Aztán vacsi után néztünk még egy kis Mr. Beant, de mondtuk neki, hogy lassan mennünk kéne, hisz holnap korán kell kelni, meg ma nekem kellett a konyhában rendet tenni (ami gyorsan meg is volt Timi segítségével :)). A buszmegállóban még összefutottunk 2 török lánnyal, akik amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, kisebb üdvrivalgásba kezdtek, mert nyáron voltak Bp-n, és nagyon bejött nekik. Szóval kedvesen elcsevegtünk velük, majd hazafelé vettük az irányt.

Bár nem mentünk most hétvégén még sehova, azt hiszem elég tartalmasra sikeredett. Bár itt most még vizsgaidőszak van, azt hiszem ha vége lesz, még inkább beindul az élet, de addig sem unatkozunk. :)

Lassan megyek is aludni, nehogy holnap én aludjak el a beteg helyett. :)

1. hét - 4.

Elérkezett az utolsó dolgos nap a héten. Nem indult túl jól, de azt hiszem mégis sikerült belőle kihozni a legtöbbet. :) Reggel meglepetés fogadott minket az utunk során, a könyvtár előtti téren - ami itt van mellettünk - egy piac pakolódott ki éppen. Sok finomsággal, zöldséggel, gyümölccsel, ruhákkal. Minden, ami kell. Meg is kérdeztük meddig lesznek itt, 7-fél 2-ig..... Háátt, az elég felejtős, nekem nem is sikerült visszajönnöm addigra, na de majd az egyik pénteken ellépek, és akkor körbenézek. A kórházba beérve, átöltözve, elindultam a szokásos reggeli felfedezőutamra, hogy merre mi van éppen, de nem nagyon találtam olyat, amihez épp lett volna kedvem. Ennek örömére/bánatára megjutalmaztam magam egy teával, aztán visszatértem bolyongani - egy pasi meg is kérdezte mit keringek ott :D -, majd elkezdtem tematikusan keresni. Vagy olyan helyet, ahol van monitor és tudom követni a műtétet, vagy olyat, ahol csak 1 anesztes van bent, akit zaklathatok. Nah sikeresen találtam egy helyet, ahol mindkettő megvolt. Épp egy kisfiú fülét műtötték, cholesteatoma műtét volt. De végül nem sokat láttam belőle, mert az anesztes srác jófej volt, úgyhogy elmagyarázta mindennek a működését, még rajzolt is, elmondta mit hogyan számolunk ki, szóval elszórakoztatott. Elkezdett már előkészülni a következő műtéthez, ami egy 2 éves kisgyerek szintén fülműtéte volt, és megmutatta, hogy milyen maszkot gyártanak lélegeztetéshez a kicsiknek. Na ott majdnem leestem a székről: eper illatú maszk.... hihhhetetlen mit ki nem találnak a cégek, csak hogy komfortosabbá tegyék a szunyálást. :D Délig el is tartott a műtét, úgyhogy utána elmentünk kajálni, ahol leszólítottak páran, hogy én ki-mi vagyok, mert a névtáblám teljesen ugyanolyan, mint azoké, akik rendesen ott dolgoznak már 7ed évesként. Aztán a doki srác visszament a műtőbe, de nekem már nem volt kedvem hozzá, úgyhogy inkább úgy döntöttem, elnézek abba a gyakorló terembe, amit a dokim mutatott még első nap. Itt lehet a legújabb eszközökkel gyakorolni az intubálást. Van 5 bábujuk, hozzá eszközök, és amikor nyitva van, csak be kell menni, és mindig van ott vki, aki segít, elmagyarázza mit hogyan kell csinálni. No aztán amikor bementem, észrevettem, hogy itt van az én dokim is épp, akit nem láttam már pár napja, meg is kérdezte, hogy merre voltam, meg hogy minden oké-e. Akkor éppen egy másik lánynak magyarázott, de angolul, úh csatlakoztam, megnéztem mit hogyan csinálnak, aztán 2 másiknak is mutogatta a dolgokat, félig angolul-félig hollandul, de azért kb. értettem mi van. Na és akkor utána belevetettem magam a gyakorlásba. Először a video laryngoscopot próbáltam ki, nagyon pöpec kis találmány, ezt egyik nap már láttam élesben műtőben is használni. Vmiért ez nagyon a kezemre állt, rögtön elsőre sikerült megoldani a dolgokat. Tubus bent, cuff felfújva, minden zsír. Aztán áttértem a flexibilis fiberoptic laryngoscopra, ezzel jobban meggyűlt a bajom, mert magasra kell tartani, és mivel szépen lassan csináltuk, eléggé belefáradt az amúgy is fájós kezem. Na de azért sikerült leküzdeni a problémát, meg utána megpróbáltam még egyszer egyedül, és akkor is letuszkoltam azt a csövet. :D Ennek örömére úgy is döntöttem, hogy mára ebből elég is, húzok haza. Aztán itthon éppen ment a filmnézés, de nem akartam már becsatlakozni, úgyhogy bementem Timihez kicsit zavarogni. :D Miután feljöttem, ki is dőltem a sorból, de most egész magamhoz tértem, úh megyek is le a konyhába, mert már sül a pizzácskánk, és még a végén Timi felfalja az egészet. :D

1. hét - 3.

Ennyi volt a napsütés és szép idő... tegnap óta itt is beköszöntött a tél, bár hó az nincs, de azért az eső kicsit már szemerkélt. Ez a reggeli korán kelés annyira nem szimpi, de így busszal azért egész gyorsan oda tudunk érni, lassan a legközelebbi megálló is meglesz. Miután beértünk a kórházba, elszaladtam gyorsan aktiváltatni a diákomat, állítólag van vmi chip beleültetve, és ezzel lehet a kórházi ajtókat nyitogatni... háát, eddig még nem próbáltam, azaz pont mindig jött vki, és kinyitotta nekem. Tegnap reggel megint a neuron kezdtem, mert ott találtam meg a dokimat - aki azzal fogadott, hogy milyen financialis zűrök és egyezkedések zajlanak épp a magyarokkal -, na meg érdekelt is, hogy mit csinál, mert amikor benéztem a műtőbe, nem láttam semmit, azaz senkit az asztalon... aztán észrevettem, hogy egy picsiny baba fekszik ott, 6 hónapos, 24. hétre született, szegényke enyhén deformált és nagyfejű volt. Gyorsan megtudakoltam mi fog történni, és eldöntöttem, maradok. Jól is jártam, mert a két sebész pont úgy ült be, hogy mindent láttam, sőt, időnként az egyik még magyarázott is ezt-azt. Most következik néhány véres részlet:

***

Szóval a babán cranioplasticát csináltak, azaz szép cikk-cakkban felvágták a fején a bőrt, majd kis részletekben kimetszettek 2 db úgy kb. 2x2,5 cm-es durát, ami persze nem ment olyan gyorsan, meg egy helyen a sebész kicsit mélyebben elnyesett vmit, úh be kellett foltozni. Aztán a dura helyére vmi olyan hálót tettek, ami gátolta a vérzést, de mellette azért jól fedett. Plusz még 2 draint is beraktak neki, kapott mellé 2 kis üvegcsét, amibe befolyhat a fejéből a lötyi. Azt hittem ventriculoperitonealis shunt lesz belőle, de lehet azt majd később kap csak.

***

Műtét közben azért megkérdezte pár anesztes, hogy én is az akarok-e lenni, és majdnem fejemet vették, amikor mondtam, hogy neeem. :D Aztán dél körül lett vége a műtétnek, utána elmentem a jól megérdemelt pihenésemre, enni kicsit meg iszogatni egy kis kakaót. :) Azért ezt az ingyen ivós dolgot el tudnám viselni itthon is...

Ezek után felkerekedtem keresni magamnak vmi izgi dolgot, már reggel kinéztem egy laparoscopos nephrectomiát, csak hogy Anna büszke legyen rám. :D (na meg mert a lap.-ból lehet a legtöbbet látni...) Szóval épp akkor kezdték el előkészíteni a beteget, így megnéztem a CVK behelyezést, majd leszólított az egyik srác a műtőben, hogy én is urológus vagyok-e. Mondom én???? Urológus????? Neeeem. :) Kiderült, hogy ő az, és mellékesen orosz. :D Úgyhogy utána műtét alatt volt kitől kérdezgetnem ezt-azt legalább, bár nem nagyon akartam zavarni, mert látszólagosan erősen koncentrált. Nekem fura volt, hogy annak ellenére, hogy lap. műtét volt, a végén egy kis résen felnyitották a beteget és ott vették ki a veséjét. Utána nem néztem már tovább, mert nem volt olyan érdekes, meg már el is fáradtam, úh elindultam szépen hazafelé. No meg kellett készülni az estére, rendet tenni, mert jött Havas atya. Nagy arc az ember, mesélt mindenféléről, na meg persze megszentelte a házat. (értsd ez alatt: végigjárta az összes szobát és tele tömjénezte, meg mondott vmi szép áldást).

Az elmúlt napokban megfigyeltem pár dolgot errefelé:

- az egyik mosdóban olyan kézszárító van, hogy bele kell dugni a kezet, és akkor úgy fújja intenzíven a levegőt, és szárít (meg kell jegyeznem, sokkal hatékonyabban, mint ahol a kezedet aládugod)

- a kórházban nagyon sok a szemüveges ember, így nem lógok ki a sorból :D

- ellenben kezd kisebbségi érzésem lenni, mert iszonyat magasak, főleg a pasik

- a villany, illetve egyéb kapcsolók fordítva működnek: lekapcsolásnál billen fel, felnél pedig le

- ha vkire ránézel, 10-ből 9 mosolyog...

- a nevüket olyan sorrendben használják, mint mi :)

- néhány sebész előszeretettel császkál a folyosón bemosakodás közben szappanos kézzel :D

- vki megfeledkezett a steril köpenyéről, és abban jött ebédelni :D

- bár rengeteget dolgoznak, a pihenőben mindig nagy a nyüzgés

- más fajta a billentyűzetük, így írtó nehéz rajta írni!

A mai nap nem sok meglepetéssel szolgált, bár sikerült pár érdekes műtétbe belecsöppenni. Kezdetben egy gerincműtéttel szemeztem, de miután láttam, hogy egy kis lukon keresztül ügyködnek vmit, úgy, hogy mikroszkópban nézik, és én semmit nem látok, eluntam magam és mást kerestem. Így találtam rá a lézeres laparoscopiára, ami mint a műtőben kiderült, nőgyógyászati műtét volt. Érdekes volt, ahogy a monitoron a piros pötty helyén egyszer csak eltűnt a szövet. Sajna nem sokkal a vége előtt estem be, így újra körbejártam a blokkokat, és akkor figyeltem fel arra, hogy az egyik műtőben bent van egy kamera... na mondom ezt látnom kell. :) Beléptem, és láttam, hogy egy fickó kameráz, amit kivetítenek egy monitoron. Eddig oké. A sebész fején volt egy mikrofon, na ez már gyanús volt, aztán egyszer csak elkezdett angolul magyarázni. Egyszerre voltam értetlen - mert csak úgy nem magyarázgatnak angolul - és örültem is, mert így legalább értettem mi van. Aztán jött a meglepetés, megszólalt egy hang az égből (mint utóbb kiderült, a hátam mögül a hangszóróból). Na és ekkor összeállt a kép, a doki egy másikkal cseveg, aki nézi a műtétet és kommentálja. Meg is kérdeztem a mellettem álló lányt, hogy mi folyik itt, aki elmesélte, hogy ez egy single porton keresztüli arteroresectio. Nagyon pofás kis eszköz lógott ki a beteg köldökéből, befelé egy vége volt, kifelé meg több port. Megtudtam, hogy bár műtét után ez nagyobb fájdalmat jelent a betegnek, de nem marad szinte semmi nyoma. És amit kivettek... huhh, hát nem volt kicsi. :)

Fél 12-re be is fejeződött a móka, úh gondoltam elnézek a pihenőbe enni egyet, meg inni egy forró csokit (nem tudok betelni ezekkel az itókákkal). Aztán láttam, hogy ki van írva egy VATS műtét, be is lestem, annyian voltak bent, mint a nyű, de mondom maradok, úgyse láttam még így belülről a mellkast. Viccesen mutatott, amikor a kamerával a sebész a saját ujját nézegette. :D Ki is vettek egy jókora darabot a tüdőből, elment gyors a patoszra, majd nemsoká vissza is ért az eredmény: adenocc. Ekkor nekiállt kimetszegetni különböző részeket, bár nemtom mi alapján, mert az egész tele volt fekete göbökkel. :( Nah itt untam meg a dolgot és léptem le. Haza is jöttem, aztán nemsokára Timi is hazaért, úh mehettünk bevásárolni. :D Hmmm, sok finomsággal tértünk haza, gyors főztünk is vacsit, dokumentáció Timinél. :D

Ha vki kapott mostanában tetanus oltást, jelezze nekem, mert érdekelne, hogy milyen hatásokat váltott ki... nem tudom én mit kaptam, de még mindig meg van duzzadva, elég nagy helyen piros, meleg, és fáj mint a fene. :( De remélem az áldás ezt is elmulasztja. :D

No mára ennyi, elég sok olvasnivalót adtam, én is megnézem a hazafelé út közben összeszedett belga újságomat. :D

Puszi!

1. hét - 2.

Ahogy sejtettem, ma sem unatkoztunk. Reggel most annyira nem kellett korán kelni, mert a regisztrációs iroda csak 9kor nyit. Többiek mondták, hogy azért menjünk oda időben, mert sor lesz, így meg is beszéltük Timivel, hogy fél 9 körül elindulunk. Azaz csak indultunk volna, ha fél 9 után kicsivel nem én ébresztettem volna Timit a kopogásommal. :D Mondjuk egy szavam sem lehet, 5 perc múlva indulásra készem állt, úh mehettünk is regisztrálni. Az ijesztéssel ellentétben egy lélek sem volt ott (de jókor mentünk, mert utánunk többen is jöttek), így gyorsan végeztünk a dolgunkkal. Csináltak fotót, kaptunk diákot, buszbérletet (ingyen és bérmentve 1 évre....), naptárt, stb. Ezután gondoltuk, ha már úgyis ellógtuk a délelőttöt, elmegyünk bevásárolni. Célba is vettük az egyik boltot, amit a koliból egy srác ajánlott. Kicsit messzebb van, ne de fel kellett avatni az új bérletet. Meg is tetszett a bolt, azt hiszem el fogunk még látogatni ide. Na de ami nekem nagy szám volt, az a self-pay rendszer, ami annyit tesz, hogy magadnak húzod le a vett cuccokat a kis szalagon (igen, ezek után már mehetek a tescoba is dolgozni, belgyógy gyak.on nagyon szorgalmasan gyakoroltam a vonalkód beolvasást, úh itt se volt gond), aztán egy gépbe bedobod a pénzt, az visszaad, megkapod a számlát, és viszont látásra. Nem kell végigvárni a sort, ha csak pár cuccot veszel. Sose láttam még ilyet, de maximálisan támogatom!

No ezek után visszabuszoztunk a kolihoz, lepakoltunk, megebédeltünk, majd összeszedve magunkat elindultunk a kórház felé. Itt szétváltak útjaink, én mentem a tegnap megismert műtőblokk felé, szerencsésen meg is találtam elsőre. A bejárat előtt felhívták a dokimat, aki kijött értem, kaptam kulcsot, mehettem öltözni a friss, ropogós zöld ruciba. Aztán elkezdtem bolyongani a közel huszonvalahány műtőben, hogy merre lehet a dokikám. Közben megnéztem egy intubálást, majd továbbálltam, és vmiért bekukkantottam az egyik helyre, ahol sötét volt. Na a nap végéig ott is ragadtam, de meglepetésemre a dokim is ott volt, úgyhogy gyorsan be is invitált, és elmesélte mi folyik éppen. Ez a műtő a neurosurgery-é volt, hatalmas gépekkel, számomra csúcs technikával. Éppen egy glioblastoma multiforme eltávolítás közepére estem be, ekkor még aludt a páciens, azonban amikor elkezdték kivenni a daganatot, akkor felébresztették, és nem is hagyták aludni, folyamatosan vagy beszélt, vagy képeket ismert fel, vagy a kezét-lábát mozgatta. Az elején még az anesztesek mellett voltam, de aztán átálltam a sebész oldalra, és a monitoron követhettem a műtétet. Hatalmas élmény volt látni, ahogy egy éber ember agyában turkálnak, megvilágították kék fluoreszkáló fénnyel, ami megmutatta hol van még daganatos sejt és hol van ép. Az egész alatt egyszer mentem ki egy kicsit pihenni a restroomba, igen, itt ilyen is van, nem emlékszem írtam-e róla, de van ingyen tea, kávé, kakaó, víz, leves, ami korlátlanul fogyasztható. Aztán visszamentem, és olyan negyed 6 körül úgy döntöttem, hazafelé veszem az irányt, össze is futottam a dokimmal, aki mondta, hogy persze, menjek nyugodtan, és hogy holnap nem tudja mi lesz, mert neki sok dolga lesz, de majd feltalálom magam. Van elég műtő, válogathatok. :D

Timit még nem végzett, úgyhogy eljöttem haza, próbálok kiigazodni a buszokon, csak az a baj, hogy olyan idiótán vannak kiírva, csak azt írják oda, hogy mi a végállomás, de azt, hogy merre megy..... na azt nem. Így kicsit nehéz eldönteni, melyik is a legjobb, de azért hazaértem. :)

Este megint páran összegyűltünk kicsit beszélgetni vacsi közben, még mindig ismerek meg új embereket, nem tudom van-e még vki, akivel nem találkoztam. De holnap este ház-szentelés lesz, mint kiderült, szóval akkor jó esetben mindenkivel össze fogok futni, na meg jön Havas atya is, vele is megismerkedhetünk, bár már meséltek róla ezt-azt. :D

Azt hiszem mára ennyivel zárom soraimat, ha minden jól megy, holnap már szent szobából fogok jelentkezni. :D

1. hét - 1.

Szóval a tegnap és a ma gyors összefoglalója:

A vasárnap délelőttöt még pihenéssel és pakolgatással töltöttük, majd elindultunk felfedezni a várost. Kezdetben térkép nélkül mentünk, amerre láttunk, de mivel nem vmi nagy a városkánk, így nem is tévedtünk el, inkább csak bolyongtunk mindenfelé. De közbe

n érdekes helyekre bukkantunk, meg azt hiszem a fő látnivalókat is sikerült megtalálni.

Pár órás sétálás és egy bolt útba ejtése után - valószínűleg megtaláltuk azt az egyetlen boltot, ami vasárnap is nyitva tart - visszatértünk a szállásunkra, hogy gyorsan együnk is valamit, mielőtt találkozunk Niamattal, az indiai buddynkkal. Azért az a gyors evés nem sikerült olyan gyorsra, a többiek is éppen akkor táplálkoztak, így kicsit eldumáltuk az időt, és későn kaptunk észbe, hogy hoppá, nekünk már nagyon nem kéne itt lennünk. Negyed óra késés és egy "bocsi, már jövünk" sms után útnak is eredtünk. Szerencsére Niamat türelmesen várt ránk, nem is haragudott, úgyhogy ezután együtt indultunk el felfedezni a várost, immár a kivilágított változatot. Elvitt minket a sportcentrumhoz, illetve egy park szerűségbe,

ami így este a sötétben kicsit kietlen volt, de azt hiszem érdemes lesz nappal visszamenni, mert szépnek ígérkezik.

A kis körsétánk közben elhaladtunk egy STUK nevű hely mellett, ahol állítólag minden vasárnap jazz-koncert van. El is határoztuk, hogy visszanézünk oda - persze nem így lett -, de mivel még nem kezdődött, Niamat meginvitált minket a szállására, egy kis indiai vacsira. Kiderült, hogy nem messze lakik a kórháztól (ekkor határoztuk el véglegesen, hogy nem fogunk gyalogolni a munkás hétköznapokon odáig). Egyébként nagyon szép helyen lakik, a környék amolyan zöld övezetnek tűnik. Először Felmentünk megnéztük a szobáját, teáztunk egy kicsit, majd nekiálltunk vacsit csinálni. Azaz ő, mi inkább csak kicsit lábatlankodtunk, de nagyon finomra sikeredett. Igazi indiai vékony hosszúszemű rizs és currys-húsos-zöldséges körítés, valamint mindent bele saláta volt a menü. Azóta viszont tudom, milyen finom is a banán a zöldségsalátában, és azt is, hogyan együnk késsel-villával helyett kanállal-villával.

Gyorsan elszállt az idő, közben befutott pár lakótársa, így megkóstolhattuk nagymama sütijét is, bár már addigra degeszre ettük magunkat a sok finomsággal. A hazafelé vezető út már nem volt vészes, kiderült, hogy nem is lakik olyan messze, csak nagyot kerültünk odamenet. Miután hazaértünk, zuhantunk az ágyba, mert ma reggel korán volt a kelés.

Mindenki mondta, hogy ez egy nagy kórház, de ahhoz, hogy elhiggye az ember, látni kell. Sőt, inkább tapasztalni... Így elhatároztuk, időben elindulunk. Oda is értünk fél8-ra a 8 helyett (nekem csak 9-re kellett volna mennem), azon nyomban kiderítettük hova is kéne menni, nem is volt gond a megtalálásával, úgyhogy a maradék időben kicsit körbenéztünk. No mikor visszatértünk, akkor ugrott be, hogy nem is ide kéne jönni, hanem máshova... nagy nehezen ki is derítettük, hogy hova, ekkor Timi útja már sínen volt, én viszont ekkor kezdtem neki a kalandnak. Elindultam hát megkeresni a zöld nyíl felé vezető utat, de csak nem leltem... Persze egy jó 10 perces bolyongás után csak összejött. Azt hittem most már minden oké lesz, de miért is lenne így. :D Mivel 9kor egyszerre 2 helyen kellett volna lennem, gondoltam előre veszem a sebészetet. Kerestem egy sebészet titkárságnak tűnő helyet, ahol elég furán néztek rám, ki lehetek, majd az egyik dokival való pár mondat után beirányított egy másik szobába. Addigra előkerítettem egy nevet, hogy kit is keresnék, megmutattam a hölgynek, aki mondta, hogy ok, idehívja nekem. Jött is pár perc múlva a hölgy, elmondtam neki is a mondókámat, de állította, hogy én vele nem leveleztem... És kiderült, hogy így is volt, mert csak a keresztneve stimmelt... Na ez után leültetett egy géphez, hogy akkor nézzem meg kivel is leveleztem, abban benne volt kit és mit keresek pontosan. Így ő már tudta hova kell mennem, úgyhogy kedvesen el is kísért. Amúgy az eddigi kemény 2 napos tapasztalatom alapján meglehetősen segítőkészek errefelé az emberkék. Szóval ekkor már megvolt a ki és a hol, csak a hölgy sajna épp elfoglalt volt, úgyhogy megbeszéltük, hogy a nap során majd visszanézek (ami nem jött össze, de majd holnap). Ezzel a lendülettel el is indultam az aneszt titkársága felé, amit útközben már kiszúrtam. Ott is elmondtam ki vagyok és honnan, a 3 hölgy közül egy igazán kedveset fogtam ki, aki azon nyomban csinált nekem névjegykártyát, felhívta a dokimat, és ezek után el is kísért egy másik épületbe. Ott megint megkeresték Dr. Vandomelle-t, aki perceken belül fel is tűnt a színen és körbevezetett mindenhol, megmutatott mindent, és a nap során ez így is folytatódott. Mentem vele a műtökben jobbra-balra, egyszerre több műtőben felügyelte az altatást, állandóan meg a rezidensek és a hetedévesek voltak ott. Közülük is sikerült 1-2-vel beszélnem, ők is nagyon segítőkészek voltak, magyaráztak mindent a gépen, milyen gyógyszereket adunk, mikor milyen tubus kell, stb.... Amúgy a kórház, műtők nagyon felszereltek, csak ámultam és bámultam, laseres sialoectomia műtét és kisgyerek tonsillectomia mellett Carpal tunel alagút sy. műtét, kéz arthroscopia és sok egyébbe is belecsöppentem. Tul.képp ahol ma voltam, az az egy-napos sebészet, betegek jönnek, műtődnek, lábadoznak, mennek. Nagyon flottul megy a rendszer, praktikusan van kialakítva. Nap közben sikerült egy kis ebédszünetet beiktatni a büfében, mondanom se kell, kb. 3szor eltévedtem, mire odaértam, majd hivatalos voltam egy orvosi vizsgálatra, a nap során először itt sikerült Timivel is összefutni. Minden rendben volt, bónusz ajándéknak még egy tetanus oltást is kaptam, mert ott 10 évente kell adni, így most már belga oltási kiskönyvem is van. :D

A vizsgálat után visszaszambáztam a 2, operációs tömbbe, persze most sem volt sima az út, de talán majd a végére átlátom az épület rendszerét...

Délután még benéztem pár altatásra, kicsit tekergethettem is a gépet, majd 4 óra körül el lettem engedve, de mivel holnap el kell mennünk regisztrálni a hivatalos papírok miatt, csak később tudunk bemenni, na meg a dokim amúgy is másik blokkban lesz. Így kihasználta az időt, és végigvezettett az 1. operációs tömb összes blokkját, műtőjén, ITO-ján (avagy ahogy itt hívják: PAZA), ez kb. 1 órát vett igénybe. Aztán visszatekeregtem jó kis kerülőúton az öltözőbe, hogy magamhoz vegyem a cuccom, és megkeressem Timit (naná, hogy megint rossz felé indultam), de végül csak sikerült összeakadni.

Gyorsan kiszabadultunk immár a sötétségbe, felpattantunk egy buszra, majd célba vettünk egy boltot, hogy vegyünk vmi vacsinak valót. Már csak a Spar express volt nyitva, de ez is megtette, holnap majd igyekszünk a papírintézést egybekötni egy vásárlással. :)

Úgy látszik itt a koliban este van az élet, páran összegyűltünk az ebédlőben, kis borozgatás meg vacsi mellett kellemesen telt az este. Most épp cserélődőben van a társaság, mert 2 félév között vagyunk, de azért jónak ígérkezik a jövőre nézve. :) Azért mindig előkerülnek még új arcok, akiket eddig nem láttam, de most már legalább tudom kik a szomszédaim. Mivel a falak kb. papír vékonyak, így majdnem együtt is élünk velük. :D

Azt hiszem a holnapi nap sem lesz túl rövid, úgyhogy el is teszem magam mára.

Pusszantok mindenkit!

Utazás

Elkezdődött... nem is akárhogy. :) Útban Ferihegy 1 felé még nem is sejtettük, hogy közelebbi ismeretséget is köthetünk a hellyel. Összeszedtük egymást Timivel, szülőkkel, tesókkal, majd a check-in sorban egyre közelebb haladva a kijelzőhöz kezdett tudatosulni bennünk, hogy a repülőnk csak 3 óra késéssel fog indulni. Lévén, hogy sokat nem tudtunk tenni, elbúcsúztunk a családtól, majd a 8 eurós kajabónnal a zsebünkben - immár a bőröndtől megszabadulva - odébb indultunk keresni egy nyugalmas wifis helyet, hogy értesíteni tudjuk a szállásadókat meg a contact emberkénket a picinyke késésről. Azért kicsit megnyugodtunk, amikor láttuk, hogy még egész későn is mennek a vonatok, bár így utólag visszagondolva nagy szerencsénk volt mindenhol. A 3 óra - plusz amivel még előbb ott voltunk a reptéren - csak úgy elrepült, és már azon kaptuk magunkat, hogy szállunk be a repülőbe. Persze pont akkor csörgött a telefonom, amikor a géphez vezető lépcsőn küzdöttem a széllel, de hát a család aggódott, hogy felszállunk-e még egyáltalán. :)

18:10-kor végül sikeresen elindultunk, sima felszállás után megcsodálva Budapest fényeit be is dobtuk a szunyát, bár mindig szórakoztattak minket a stewardessek különböző közleményekkel. A landolás is zökkenőmentes volt, a bőröndöm visszaszerzése kevésbé... egy jól irányzott mozdulattal, amivel le akartam rántani a szalagról a tovasodródó aprócska táskát, úgy bizonyult, hogy erősebb nálam, és együtt zakóztunk egy szépet. Persze Timi már csak arra figyelt fel, hogy a földön ülök, és röhögök. :D Kár, hogy nem volt a kezünk ügyében fényképező, érdemes lett volna megörökíteni... minden esetre a lábamon éktelenkedő méretes kék foltban egy ideig még őrzöm emlékét.

Azért sikerült összeszedni magunkat és elindulni megkeresni a buszt, ami bevisz minket a városba. Kis segítséggel megvettük a jegyet, majd ezután jutottunk el oda, hogy megnézzük, mikor is megy a busz. Természetesen épp előttünk ment el, így kb. 3/4 óra várakozás után sikerült bejutnunk a vasútra, csekély 10 perccel a vonat indulásunk előtt. Így egy gyors jegyvásárlás és sprintelés után az újonnan összeszedett sakkmester ismerősünkkel 3an estünk fel a Brüsszel felé menő járatra. A vonaton már sikerült előre kiderítenünk, hogy az átszállás után melyik vágányról fog indulni a másik vonat, és hogy össz-vissz 6 percünk van átszállni, na de semmi se lehetetlen, ez se volt az, sőőőt, még vártunk is a vonatra.

Egy gyors sms az indiai barátunknak, mindez 3/4 11-kor, hogy akkor indulhat értünk a vasútra. Hamarosan oda is értünk, nagyon szép volt így éjjel, alig pár lélek, irtó fáradtak voltunk, úgyhogy igen jól elszórakoztunk az üvegliftben. (jelszó: dür open-dür open)

Kis contactunkat összeszedve elindultunk az éjszakába a szállásunk felé. Viszonylag gyors tempót futva, már amennyire a súlyos bőrönd engedte, el is értünk ide, a Collegium Hungaricumba. Már vártak minket, szerencsére megkapták a mailt, bár kicsit késve, de így legalább már tudták merre kótorgunk. Gyors szobaátadás, ház vizit után ki is dőltünk és másnap de-ig szunyáltunk, igazán jól esett vízszintesbe helyeződni.

Most is ezt fogom tenni, mert holnap megyünk a kórházba és korán kell indulni. Úgyhogy majd innen folyt. köv. :)

Puszi!