2012. április 7., szombat

12. hét - 3.

Belgium nem akart befogadni minket, és most nem akar elengedni…

Nem terveztem már további blog bejegyzést, de a hazautunk nem mondható sima menetnek, így gondoltam megér még egy irományt.

Nagy kínszenvedések során beküzdöttük az összes cuccunkat a bőröndbe és egyéb táskákba, felszerelkeztünk az útra kis elemózsiával – közte Kata által nekünk sütött útravaló muffinnal (hmmm) – és vártuk a fuvarunkat. Nagy szerencsénk volt, mert egy belga srác, akit az egyik buliban ismertünk meg, felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival Brüsszelbe, a buszhoz. Így nem csak hogy a cipekedést úsztuk meg, de kényelmesebb is volt, na meg a továbbiakban is sokat segített. Mivel a busz 18:30-kor indult (volna), időben elindultunk, hogy az esetleges dugó ellenére (ami szerencsére nem volt) is oda tudjunk érni legkésőbb 6-ra. Először megnéztük honnan fog majd indulni a járat, aztán mivel még maradt kb. ¾ óránk, úgy döntöttünk sétálunk egyet és elmegyünk a Grote Marktra elfogyasztani utolsó belga sörünket (legalábbis ekkor még azt hittük ez lesz az utolsó…). Amikor eljött az idő, fájó szívvel búcsút intettünk a térnek, és visszamentünk a buszparkolóba. Gondoltuk először tájékozódunk az ott lévő emberektől, majd csak utána pakolászunk ki a kocsiból. Így sikerült megtudni az egyik emberkétől, hogy a busz előre láthatólag 3 órát fog késni. ????????? Nem akartuk elhinni, nem történhet meg újra,hogy 3 órát késünk…. lehetetlen…. ráadásul Prágában vár ránk egy átszállás, szóval neeeem, ezt mi nem hisszük el. Aztán mutogatta a cseh sms-t, hogy nézzük csak meg, vmi gond támadt a Dover-Callais csatornánál. Először elég viccesnek találtuk a dolgot, aztán kicsit fogyott a türelmünk, majd mi is megkaptuk az sms értesítést, a busz valóban késik. No akkor most mi tévők legyünk, mondtuk a srácnak, hogy nyugodtan menjen vissza Leuvenbe, de nem, ő inkább velünk maradt. Jobb híján kerestünk egy boltot, vettünk sört meg chipset, és visszaültünk a kocsiba, ahol egy kis zene mellett el is fogyasztottuk a dolgokat. Lassacskán azonban a 2 sörnek nem csak a nyugtató hatása érvényesült, hanem a diuretikus is, úgyhogy kénytelenek voltunk útra kerekedni. Na meg amúgy is gondoltuk, ülünk még eleget, sétáljunk egy utolsót Brüsszelben. Szerencsére gyorsan sikerült találnunk egy nyitva tartó konditermet, ahol elpanaszoltuk gondunkat és a srác készségesen kisegített minket. Aztán még kicsit köröztünk, közben találkoztunk 2 magyarral – mert miért is ne, hisz mindenhol ott vagyunk -, és elindultunk vissza, nehogy a busz előbb érjen oda, mint mi. Addigra már egész szép társaság verődött össze, úgyhogy becsatlakoztunk mi is. Jól elszórakoztunk, de azért már mindenki egyre türelmetlenebb volt, azért 3 óra késés mégse kevés. Úgy vártuk a buszt, mint vmi csodát, és akkor ¾ 10 körül végre feltűnt a szép sárga monstrum. Gyors búcsúzkodás Marteentól, bepakolás, igazolvány csekkolás után fel is szállhattunk és elfoglalhattuk helyünket. Elég hangos szomszédokat kaptunk, de idővel kinyúltak, így mi is tudtunk pihenni. Persze út közben már elkezdtünk rögtön érdeklődni, hogy mi is lesz így a mi csatlakozásunkkal, mert azt gondoltuk, hogy pár ember miatt nem fog Prágában dekkolni a másik busz. Szóval az utaskísérő lánytól megtudtuk, hogy 2 opció van, vagy vonattal utazunk Bp-re, vagy bevárjuk a du-i buszt… Végül az előző variáció valósult meg, gondolom nem volt már hely a du-i járatra, vagy nem akartak minket annyira megvárakoztatni, nem tudom, de így talán jobb is. Kb. negyed óránk volt átszállni a vonatra, kicsit nehézkes volt a bőröndöket felszenvedni, de most is itt ülünk, épp Brno-ban járunk, Timi tájékoztat, mi történik az utcán. :D (pont most haladunk el egy KULeuven színű épület mellett :D)

Egy 6 fős fülkébe sikerült bejutnunk, amikor jöttünk, üres volt, aztán becsatlakozott egy lány, mondta, hogy neki ide szól a helyjegye (ami nekünk nincs is). Úgyhogy őt beengedtük, aztán a bőröndökkel elbarikádoztuk az utat, úh jelenleg kb. se ki, se be nem lehet jutni. Reméljük senki nem is akar… Így telik az út, kis tanulással, írogatással, pihenéssel, de most már lassan csak 4 óra van hátra, és maaajdnem otthon leszünk. :D

***

Az előző rész a vonaton készült, azóta sikeresen hazaértünk, elfáradtunk, vár is lassan a jó, itthoni, pihe-puha ágy. :)

2012. április 6., péntek

12. hét - 2.

Elérkeztünk a záró bejegyzéshez, amiben egy kis összefoglalóra gondoltam az elmúlt napokról.
Szerdán nagy esemény volt a házban, azaz előtte, ugyanis olyan délután 5 körül arra lettem figyelmes, hogy az utcáról igen nagy hepaj szűrődik be. Gyorsan megnéztem mi is ez, és lementem szólni Timinek, hogy kövessük már az eseményeket kintről. Azonban amint kiléptünk az ajtón, egy kevésbé szimpatikus rendőr úr visszatessékelt minket. Próbáltuk kicselezni, és az 1. emeleti erkélyről leskelődni, de onnan is beküldött minket. Így maradtunk a szobánknál, és az ablakból fotóztunk és vártuk, mi fog történni. A következőket láttuk: rendőrök, tűzoltók, mentők tucatszámra, majd a tűzoltók elkezdtek beöltözni sárga vegyvédelmis ruhába. Közben felhúztak vmi szürke izét, amit azóta se nagyon tudunk, hogy mi lehetett.
A legnagyobb probléma az volt, hogy 7-re vendégeket vártunk, akiknek így jó 1 órát kellett várni, mire kibuliztuk, hogy azon a kb. 20 méteren bejöhessenek rendőri kísérettel. Jah, mert hogy az utcánkat minden irányból lezárták.... Később kiderült, hogy vmi vegyi anyag ömlött ki az útra és azt kellett eltakarítani. De a gázszivárgás sincs kizárva...
Szóval izgalmasan telt a délután, de az este is jól alakult, kis csúszással, de nekikezdtünk a főzőcskélésnek, a választásunk pedig a császármorzsa volt, mivel kedves külföldi barátainknál a hús kicsit problémás eset. Azt hiszem mindenkinek ízlett a dolog, bár egy újítás is volt benne, az izraeli lány zöldségsalátával ette az amúgy kicsit édes kaját. :D
Utána játszottunk egyet, beszélgettünk, kellemesen telt az este, összehoztuk az itt maradó magyar barátokkal a külföldi barátainkat. :) Niamatnak szereztünk pár embert, akik mellett buddy-skodhat. :D Hosszas búcsú után vendégeink elmentek, mi elpakolásztunk, közben az utcáról is eltűntek a tűzoltók, helyre állt a béke és rend.

Másnap reggel azért fel kellett kelnem, mert a szülészetes igazolásomat még be kellett szerezni, gyorsan meg is ejtettem, majd úgy döntöttem, jobban járok, ha hazavándorlok pakolászni. Így is lett, csütörtök délutánra nagyjából mindent bepakoltunk, jelenleg is így áll a helyzet. :D
A bőrönd tele, pár cucc még kint, szóval vicces lesz még a véghajrá. :D

Azért a tegnap este sem telt el csak úgy nyomtalanul, Tamás invitálására elmentünk a Nagy Csütörtöki misére. Élmény volt, hogy mit ne mondjak, ilyenben még nem volt részem. Az egy dolog, hogy a résztvevők zöme fekete bőrű volt, meg igazából ez nem is egy templom volt, csak vmi olyasmi, de a legnagyobb meglepetést az okozta, amikor hozták a lavorokat, és jött a lábmosás, mindez a mise közepén, csatlakoztatva a szent beszédhez. Én szerencsére megúsztam, nem nagyon volt kedvem leküzdeni a csizmám. De jó hangulatú volt az egész, énekelgettünk, majdnem táncra is perdültünk. :D Jah igen, és közben egy csomóan fotózgattak. No meg a végén kaptunk áldott zsemlét is a hazaútra. :)
Ezek után a koliban még kicsit összegyűltünk, megittuk a maradék sörünket, beszélgettünk, búcsúzkodtunk, aztán a szobában folytatódott a party, de elég gyorsan kidőltünk. :)

Ma még tettünk egy búcsú kört a városközpontban, elbúcsúztunk a kedvenc helyeinktől.
Lassan ebédelünk, takarítunk, összerendezünk mindent és búcsút intünk a városnak.

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni, aki az elmúlt 3 hónapban nyomon követte az eseményeket, így kicsit részese vált életem egyik legmeghatározóbb időszakának. :)

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Puszi!

2012. április 3., kedd

12. hét - 1. :(

Utolsó hét... szomorú szívvel írom ezt, bár azért az egyik szemem nevet is. :)
Csak jobb lenne azzal a tudattal hazamenni, hogy utána nem a vizsgák tömkelege vár, hanem a visszatérés.
Igyekszünk még kihasználni az utolsó hetet, de mellette azért már tanulgatni is kell, na meg a kórház sem bír létezni nélkülünk (mintha nem lenne elég ember...)
Szóval hétfőn szokás szerint a konzultáción csücsültem, ilyenkor a prof.om a supervisor, úgyhogy nem árt megmutatni a fejecském, hogy igen, én milyen lelkesen munkálkodok itt. Nem volt rossz végülis, bár egy elsőre nem túl szimpi lányt sikerült kifognom, de aztán kiderült, hogy a látszat csal, mert végig kedves volt meg magyarázgatott is. Aztán az ebédszünetben felkerekedtem, hogy elindítsam a certificatemet a maga útján, naivan azt hittem, hogy akár már aznap, de rosszabb esetben keddre meglesz. Persze nem így történt. A titkárnő átirányított Spitz bácsihoz, hogy vele egyezkedjek. Hát mondom jól van, akkor átkopogok oda. Ő meg azt mondta, hogy rendben, majd a hét végén.... huhuuu, mondom én pénteken utazok... ja jó, akkor csütörtök... remek.
Azt viszont már reggel megbeszéltük, hogy a hét további részét a szülőszobán töltöm, ennek ma eleget is tettem, sajna spontán szülés egy sem volt olyan, amit ne "privát beteg", "erre inkább ne", "itt már túl sokan vannak" vagy egyéb kifejezés illetett volna, de a reggeli 2 császármetszésért azért megérte bemenni. Az elsőn csak nézelődtem - érdekes, megint megkérdezték, hogy jól vagyok-e... gondoltam magamban, hogy nem tőlem kéne ezt kérdezni, hanem az anyukától... -. Ami még mindig fura, hogy az apuka is bent van a műtőben, asszem otthon ez nem szokás. A másodikon meg be is mosakodhattam, fura volt így jópár hét után. De legalább vmit aktívan is ténykedhettem, vágtam a cérnát, kampóztam, kapcsoztam. Jah és persze a magzatvíz és vér tömeges része rajtam landolt, na de ez ezzel jár, legalább a cipőmet sikerült megóvnom, és ez a lényeg. :)

A délutánok szorgos tanulással telnek, most hogy kb. üres a ház, elég nagy a csönd hozzá. Tegnap meg még ebédről sem kellett gondoskodnunk, mert az egyik srác, Tamás főzött nekünk igen ínycsiklandozó brokkolis-garnélarákos tésztát. Ez úton is köszönjük!!! :)
Esténként azért kell egy kis kikapcsolódás, tegnap éneklős estet tartottunk, gitár, danolászás, már csak a tábortűz hiányzott.
Holnapra pedig azt hiszem elég nagy vendégseregünk lesz, mert kezdetben azt terveztük, hogy Niamatot hívjuk meg, meg a 2 izraeli barátunkat, aztán végülis most úgy néz ki, hogy becsatlakozik a koli többi itt maradt tagja, úgyhogy ez lesz a búcsúbulink 2. felvonása. :D

2012. április 1., vasárnap

11. hét - 1.

Gyorsan eltelt ez a hét is, az utolsó előtti...
A kórházban igyekeztem olyan dolgokat keresni, amit még nem láttam, amerre még nem jártam, így voltam kicsit ultrahangozni. Elég érdekes dokit sikerült kifognom, az elején nagyon lelkesen fogadott, aztán nem sokat szólt hozzám. Amikor támadt egy kis szünet a betegek között, akkor elmentünk teázni egyet, na ezek után egész felébredt és már lelkesebb lett, még egy kicsit arról is mesélt, milyen kutatást csinálnak éppen.
Ami viszont sokkal érdekesebb volt a hétben, az a fertilitás központ meglátogatása. Nagyon állat hely, csak ajánlani tudom. :D Nézegettem a kis petesejteket, hogyan válogatják ki őket, hogyan stimulálják, aztán a már megtermékenyítettek közül ki az aki túlél és elkezd szépen osztódni, annak rendje-módja szerint és ki az, aki nem. Sajna nem sikerült minden részfolyamatot megnézni, mert éppen akkor volt amin már túl voltak, volt ami meg még nem volt, de azért így is nagyon tetszett. Talán ezeket még belesűrítem a visszamaradt időbe.
Mindemellett a koliban is folyt az élet a héten, hiszem sokan mentek haza most a tavaszi szünetre.
Hétfő este egy kis névnapi ünnepléssel kezdtük a hetet, mert többeknél is éppen esedékes volt a köszöntés. Azt hiszem Évi almás pitéje igen méltó volt erre az eseményre.
Kedden Timivel elkezdtük a készülődést a szerdai búcsú-bulinkra, csináltunk egy kis sütit. Aztán gyorsan el is jött az a szerda este, amikor a búcsúzás mellett felavattuk az új közösségi helységet, ami régen TV-szoba volt (a TV most is ott áll, csak a működése bizonytalan...). Szóval a múlt 7végi nagytakarítás alkalmával (amiből mi saaaajnos kimaradtunk) ez a szoba is a rendrakás áldozata lett, szerencsére, így egy jó kis kuckó lett belőle, amit azóta is aktívan használunk.
Nagyon jól esett, hogy majdnem mindenki benézett a bulira, ha csak kicsit is, és sokan sütöttek nekünk. :) Fel is vetették, hogy ha már olyan sok időnk van az államvizsga és a diplomaosztó között, akkor igazán visszanézhetnénk egy kicsit. :)
Tanultam pár vicces játékot is, többek közt az activity egy kicsit átírt változatát illetve a "súgjunk 1-1 mondatot a másik fülébe, aki majd továbbadja, és meglátjuk mi sül ki a végére" -játék mutogatós verzióját. :D Aztán a társaság egy része elment bulizni - utólag annyira nem volt jó visszhangja - mi páran még egy kicsit maradtunk zenét hallgatni, beszélgetni, majd elpakolás és irány az ágy, hisz reggel kelni kellett. No persze nekem még nem is olyan korán, mint azoknak, akik utaztak.
Csütörtök estére megbeszéltük kis zenész barátainkkal, hogy átmegyünk a szomszédos fakbarba, de a terv kicsit átalakult. Így az este első felét ők pakolással töltötték, én meg közben szórakoztattam őket, aztán lemásztunk a konyhába pizzát sütni meg kicsit iszogatni, búcsúzkodni, mivel ők péntek hajnalban utaztak. Azért azt tudni kell, hogy velük a barátságunk úgy alakult ki, hogy ők laknak pont felettünk így minden léptüket halljuk - fura is, hogy egész hétvégén nem ropog a plafon. :(
Péntek reggel István és Oti is elindult jól megérdemelt szabadságukra, így már tényleg meglehetősen kiürült a ház, alig maradtunk páran. Estére megbeszéltük Niamattal, hogy elmegyünk moziba, ahova még egy srác velünk jött a koliból, azt hiszem nem bánta meg. Nemcsak a film volt jó, de az is kiderült, amit előre nem tudtunk, hogy egy premierre pottyantunk be az Afrikai Filmfestival keretében, persze ingyen jeggyel. Szóval a film után kis kaja, pia, fogadás, fotózkodás várt minket.
A hétvége elég nyugisan telt, fura ez a nagy csönd, de ki is használtuk egy kis tanulásra. Nem is mentünk most már sehova, mert elég rossz időt jósoltak, de szerencsére a nap most is süt, csak a levegő csípős kicsit. :)