6. hét - 2.

Kicsit sűrűre sikeredett az elmúlt kép nap, nem sok időt töltöttünk a koliban. Az idő zömét a kórházban töltöttem, bár tenni nem sokat tehettem, de legalább most normálisan látom azt, hogyan is kell vizsgálgatni dolgokat. Sajna elég kiszámíthatatlan a dolog, hogy van-e beteg avagy nincs, ma már odáig fajult a dolog, hogy a co-assistok is facebook-oztak. :D Valahogy délelőtt nem igen szeretnek jönni a betegek, kb. óránként előkerül 1-1... gyakori a síbaleset, a munkahelyi baleset (ujjból kis darab levágása) - egy ilyen alkalmával benyomhattam egy tetanus injekciót... huhhh... -, a kéz, láb, egyéb testrész törése. Kb. ebben ki is merülnek a dolgok, ahogy kivettem, van egy külön sürgősségi team, akik ellátják a komoly sérülteket. De tegnap behoztak egy motorbalesetes lányt, úgy tűnt szerencsére csak a lába törött, ezért kellett a trauma konzi, bár a végeredményről már lemaradtam.

Szóval így telnek a dolgos napok, közben komolyzene hallgatás megy ezerrel, a kis dokika nagyon odavan Bach-ért (ma is örömóda ment). Ma már az is teljesen világossá vált számomra, hogy nem szeretik, ha a németekhez hasonlítgatják őket (de akkor is keverék a nyelvük...).

Oo, igen, és ma sikerült megkóstolni a kórházi levest is, az egyik srác hozott mindenkinek, így nekem is, mégse utasíthattam vissza. Meg így pohárban már nem néz ki olyan bizalmatlanul, mint azokban a nagy zöld izékban. Azt nem sikerült beazonosítanom, hogy pontosan mi volt, de többféle zöldség volt benne, és ízre sem volt olyan rossz. Talán még kipróbálom máskor is.

Tegnap estére meg Timi beszervezett egy programot. Elég népszerű az egyetemisták körében a STUK nevezetű hely, ahol lehet enni, inni, most épp kiállítás is volt, amit megnéztünk - csak annyit mondanék róla, hogy modern művészet... - na de nem ez volt az este fő attrakciója. Szóval még hétfőn le lett foglalva 6 órára egy Artefact kiállításra jegy, amit nem igazán tudtunk mit takar, Timi annyit mondott, hogy különböző művészek mutatják be, hogy számukra mit jelent a művészet. Na ez részben igaz is volt. Szóval mikor odaértünk, tisztáztuk kik vagyunk, akkor a hölgy aki ott volt a kezünkbe nyomott egy térképet, hogy hova kell mennünk, 2 biciklikulcsot (természetesen személyi ellenében) és mondta, hogy akkor indulhatunk is. Így meg is volt az első leuveni biciklis kalandunk, egy hipi-szupi kb. alsó-középkategóriás járgányra sikerült szert tennem, kontrás bicaj (kb. 10 éves korom óta nem ültem ilyenen, így mindig át kellett hajtanom a pedált felszállás előtt), és indulhatott a móka. Elég könnyen odataláltunk, bekopogtunk a megadott ajtón, egy pasi nyitotta ki, aki kedvesen beinvitált minket, és máris elkezdte mutogatni a festményeit, képeit, és beszélni róluk, hogyan szerezte be őket (zömét e-bay-en), meg úgy a művészetről egyáltalán. Elég érdekes és zsúfolt kis gyűjtemény volt, köztük egy Vasarely stílusú képpel, engem ez nyert meg leginkább. De maga a helyzet is érdekes volt, hogy ő, mint magánember, csak úgy bevitt a kis birodalmába, amúgy ügyvéd, és körbemutatta a dolgait. Mi voltunk a 18. látogató.

A nézelődést befejezve újra nyeregbe pattantunk - azzal persze nem számoltam, hogy közben ránk fog sötétedni... - és egy kis vásárlást közbeiktatva visszakerekeztünk STUK-ba, majd ott is körbenéztünk, aztán szép lassan hazafelé vettük az irányt, mert a naposság még várt rám. :)

6. hét - 1.

Törött kezek, lábak, bokás, húzódás, szalagszakadás, ujj-vágás, lórugás.... és sorolhatnám tovább, mi mindennel kezdődött a sürgősségi osztály trauma részlegén töltött hetem. Persze múlt héten elfelejtettem megkérdezni, hova is kéne mennem hétfőn, így a recepción kezdtem a napot. Némi értetlenkedés után megkaptam a szükséges útbaigazítást, majd újabb körök után elértem egy dokihoz, aki szépen megmutatta, hogy igen, ez itt az orvosi, ott meg vannak a kis boxok, ahova visszük a betegeket. Mondom tök jó, de nem kéne átöltöznöm? Jaaa, dee, akk megmutatja hol lehet. Kavargás balra, jobbra és már ott is voltunk, persze otthagyott, de szerencsére ekkor még visszataláltam az orvosiba... Aztán jött a sürgés-forgás, beteg beteg hátán, azért itt is kell nem keveset várniuk. De azért nem tűnt rossznak az ellátás. Meg itt úgy van kialakítva, hogy van egy nagy sürgősségi, és minden osztálynak ott van az ambulanciája (trauma, neuro, belgyógy, gyerek, stb, stb.) Aztán először vhol felveszik a beteget, (itt megy a triage), kap egy kis kartont, azt bedobják az orvosiba, a co-assistens átnézi, majd behívja a beteget az egyik boxba (ez persze függ attól is, hogy a beteg saját lábon érkezett avagy mentő hozta), kikérdezi, megvizsgálja, visszamegy az orvosiba, referál a dokinak, ha vmi nem egyértelmű, megnézik együtt, gépbe beírás, közben a betegről készül a "fotó", aztán újra mehet a box-ba, illetve megkapja az ellátást, majd a recepteket, papírokat és röpke pár óra múlva már mehet is haza. :) (avagy bent marad megfigyelésen). És így megy ez egész álló nap, persze attól függően, mennyi a beteg. Mert hogy hétfőn 5-ig nem volt megállás, ma pedig 10-ig malmoztunk, mert egy lélek se járt arra, majd utána szépen lassan elkezdtek jövögetni, egy kis síelésben lesérült, egy derékfájós, egy jégen csúszott, egy kartörött, egy snowboardos, és így tovább... ez egészen 3-ig így ment, amikor közölték, hogy fél óráig tuti nem lesz semmi... egy gyenge próbálkozással javasoltam, hogy haza is mehetek, de neeeem, azt azért nem, találnak nekem elfoglaltságot. A műtőbe sajna nem mehettem, mert csak egy izolált műtét ment, ellenben felküldtek a konzultációkra, így betekintést nyerhettem, milyen lesz majd a szülészet gyak.om. Körbe forogtam 3 doki között, akik nagyon rendesek voltak, mert akit lehetett, azt megkérték, hogy angolul mehessen a konzultáció, így én is értettem, ahol meg nem, ott fordítgattak. Szóval azért nem bántam meg, hogy a lent unatkozás helyett felmentem kicsit (negyed 6ig)... Amikor elfogytak a kedves páciensek, visszatértem a sürgire, majd mivel csak a co-assist lányka volt ott, szépen elbúcsúztam és elléptem haza.

Jaa, és mivel tegnap nem sikerült a munka végeztével visszatalálnom az öltözőbe, gazdagodtam egy szééép, kék, kórházi csodával. :D

5. hét - 3.

A szombati nap a vásárlás, készülődés, majd a bulizás jegyében telt. Már péntek este kezdett körvonalazódni a terv, hogy minek is fogunk öltözni, de azért nem ártott körbenézni, mit is lehet beszerezni. Így alakult, hogy Timiből macska, belőlem pedig kisördög változott a farsangi mulatságra. A fél délutános vásárolgatás után elkezdtünk készülődni, kinéztünk egy egyszerű fánk receptet - hisz mi mást süssünk farsangkor - szerencsére tényleg jól sikerült, elég gyorsan betermelte a banda a nem kis mennyiséget, persze csak Évi pizzája után. :) Közben pedig készült a sminkünk, Eszti keze nyomának köszönhetően igen vadra sikeredett, de hát ez volt a cél. :D

Aztán 9 körül el is kezdődött a buli, egy vetélkedővel kezdtünk, amit a lányok raktak össze, mókás feladatokkal, azt hiszem mindenki kellőképpen jól érezte magát. Ezek után a hangulat a tetőfokára hágott, indulhatott is a tánci. A hajnalig tartó mulatozás után vasárnap jól kialudtuk magunkat, majd egy kis takarítással ötvözött "hogyan varázsoljuk vissza hajunk eredeti színét" után a jól megérdemelt pihenésünket töltöttük. :)

5. hét - 2.

"Mes, schaar, knippen..." Ennek jegyében telt el az elmúlt hét. A trauma műtőben töltött hetem után egyre inkább az az érzésem, hogy itt vegyítve van a barkácsolás és a hentesség csínja-bínja. Gondoltam is, hogy "jééé, otthon ugyanolyan akkus csavarozónk van, mint itt a műtőben", persze, nyilván kevésbé steril állapotban. Szóval végignéztem jópár műtétet, többek között csukló helyrerakásokat, csípő portézis beültetést, váll csavarozást, boka újravarázsolást, és ehhez hasonló ínyencségeket. Mondjuk azt ma konstatáltam, hogy annak ellenére, hogy azért lett megváltoztatva a sorrendem, hogy mikor melyik osztályra megyek sebészeten, mert a traumások azt mondták, hogy ők egyszerre csak egy embert fogadnak, na szóval mindemellett sztem nem nagyon volt olyan műtét, amin egyedül lettem volna, mint nézőközönség. Ami egyrészt rossz, mert kevésbé lehet helyezkedni, hogy láss is vmit - na azért nem kell félteni, odasunyulok én mindenhova -, olyan szempontból viszont jó, hogy van kivel kicsit társalogni, meg ha már több ember is ott van, akkor inkább magyaráznak angolul (főleg mert a többieket érdekli is a dolog, lévén hogy ők általában már errefelé specializált emberek, így kérdeznek is). Kedden azért már meg voltam elégedve a fő operátorral, legalábbis ránézésre, igazi traumás alkat. Aztán rájöttem, hogy ő volt az, aki hétfőn bebújt a hátam mögé, és nem engedte, hogy kitérjek előle. (ez egyébként még egy napon megismétlődött, csak akkor egy anesztes srác húzódott az ólomköpenyem árnyékába, csak ő mondjuk szólt előre, hogy ne ijedjek meg, de tapadni fog hátulról). Szerdán újra visszakaptam a hölgyet, aki tényleg nőt meghazudtoló erővel nyomja az ipart. Csütörtökön kicsit elkalandoztam, mivel a traumás műtőben épp egy Klebsiellás beteg (bacis) műtétje ment, és izolált volt, szóval se ők se én nem örültem volna, ha csatlakoznom kell. Így a szomszédos műtőt vettem célba, ahol épp akkor kezdtek neki egy scoliosis (gerincferdülés) műtétnek (épp most olvastam utána, hogy ezt a technikát Pécsen a Bellyeiék fejlesztették ki... na hoppááá). Szóval amúgy is érdekelt, hogy megy ez a dolog, így csatlakoztam az ortopédiához. Az elején még elég távolról szemléltem a dolgokat, majd a sebész felajánlotta, hogy álljak oda az anesztes mellé, mert onnan sokkal jobban fogok látni. És valóban! Minden egyes rezdülésnek tanúja lehettem, sőt, közben még magyarázott is az egyébként igen vicces doki. Időnként kicsit káromkodott, máskor ujjongott, eléggé változott a hangulata. De nekem nagyon élvezetes volt, azt leszámítva, hogy a kb. 4-5 órás egy helyben állás (ráadásul egy dobogón) közben enyhén zsibbadt már a lábam. Na de ennyi belefér.

Ma újra visszatértem a nagy benga "én vagyok a trauma királya" dokihoz, aki egyébként nagyon jól magyaráz angolul. Higgadt, szépen beszél, ma az egyik műtétet végig mutogatta, voltunk is bent jópáran figyelők. És nem mellékesen elég bulis volt a hangulat, mert a hangfalakból szóló zene mindenkit megmozgatott. :D

Az esték elég nyugisan teltek, egyik este filmet néztünk, máskor dumálgattunk. Szerencsére egyelőre nem volt túl zavaró az utca túloldalán kinyílt fakbar sem. Sőőőttt... egyik este elég jót röhögtünk azon, ahogy egy srác épp az ablak előtt táncikolt, meglehetősen vicces mozdulatokkal. Hiába, ha nincs elhúzva a függöny, akkor mindent lehet látni... :)

Úgy terveztük, hogy a hétvégét Maastrichtban töltjük, de mivel Timi lebetegedett, ezért napoltuk a dolgot. Így viszont nem maradunk ki a kolis farsangi buliból, ami holnap este lesz, úh azt hiszem nem fogunk unatkozni, készülődhetünk holnap ezerrel, és még ki kéne találni, minek is öltözzünk be.... :D

5. hét - 1.

Az idő megenyhült, az eső megeredt.... azért szerencsére még nem annyira, hogy esernyőt kelljen használni, csak csipeg-csöpög, de a napsütésnek annyi. Reggel viszont már egész világos van amikor odaérünk a kórházba (és nem azért, mert később megyünk).

Ma elkezdtem a trauma gyak.omat, 8kor megjelentem az osztályon, és elkezdtem felmérni a terepet, kit is kéne keresnem. Megkértem az egyik nővért, hogy mutasson vki orvost, vagy co-assistenst, úh segítőkészen oda is vezetett az orvosi szobába. Ott elcsíptem egy srácot, ő volt az egyik co-assist. Mondtam ki vagyok, mit akarok, ő meg egyből rávágta, hogy oké, legjobb, ha a műtőbe megyek, mindjárt szól egy másik srácnak, aki majd lekísér. Így is történt, bár most már egyedül is letaláltam volna, de ha már ilyen készségesek, nem én leszek az, aki leszoktatja őket erről. Szóval jött a szokásos szertartás, kulcsot felvenni, szekrényt megkeresni, ruhát átvenni, és irány a műtő (persze csak a reggeli folyadékbevitel után). Már előre mondta a srác, hogy ma 3 műtőben is mennek a dolgok, úh választhatok, hova akarok menni. A táblán még egyszer lecsekkoltam, hol mi van kb, aztán elindultam körbe belesni a műtőkbe, melyik tűnik a legjobbnak számomra. Épp hogy csak belestem az egyikbe, egy hölgy elkezdett fürkészni, hogy ki-mi vagyok, úgyhogy bemutatkoztam neki, ő meg közölte, hogy itt ő fog műteni, és nyugodtan menjek csak be, de előtte vegyek fel egy ólomköpenyt. Kicsit leesett az állam, hogy ez a pici nő traumatológus, de mondom ez így teljesen jó lesz. Gyorsan kerítettem is egy köpenyt (a súlyára már csak halványan emlékeztem, jópár éve volt rajtam utoljára, de nem lett könnyebb...), aztán követtem a műtőbe. Annyi előnye van ennek a +2-3 kilós tehernek az ember vállán, hogy kisebb az esélye, hogy fázzon. Az első műtét egy csukló helyrerakása volt, elég szerencsétlenül tört el a radius, úh meg kellett kicsit támogatni. De érdekes volt, hogy a folyamatos átvilágítós képek segítségével rakták össze a dolgokat. Egyszer csak megjelent egy pasi a hátam mögött, aki majd fellökött, meg is lepődtem, mert nem szokásuk így tolakodni, mondom kicsit arrébb lépek, hogy akkor tessék, lásson. De nem engedett, megfogott, és visszarántott maga elé. Na mondom mi a fene van, aztán leesett.... rajta nincs ólom, és én voltam a védőbástyája. Kb. a felénél beesett 2 fiú, akik egy ideig ott nézelődtek, aztán kimentek. Már reggel gyanús volt, hogy miért van olyan sok ember itt - persze mindig sok van, de most vhogy még többen voltak - aztán leesett, hogy peeersze, ma kezdődött a 2. félév az egyetemistáknak. Így megjelent a diákság itt is. A második műtét már egy combnyaktörés összetoldozása volt, aminek az elején becsatlakozott 2 lányka. Vicces volt, mert bejöttek a műtőbe, és az egyik nekem kezdte el magyarázni, hogy diákok és kb. ennyit értettem az egészből. :D Mondtam nekik, hogy én is az lennék, de felőlem nyugodtan bejöhetnek. :D Kiderült, hogy 1. éves MA-s gyógytornász hallgatók, az egyikőjük belga, a másik észt. Igen, itt a gyógytornászoknak is van műtős gyak.uk, az előadások mellett, mert erre is van kapacitás. Nem ám arra se, hogy a leendő orvosoknak legyen... No mindegy, szóval velük beszélgettem kicsit, meg jó volt, mert a belga lány igyekezett fordítani nekünk, hogy mi zajlik éppen, miről szól a csevej. Aztán ők elmentek, én maradtam, és megvártam a műtét végét. Ezután egy boka csavarozása jött, ami kicsit csúszott, és közben vettem észre, hogy az utána jövő újabb csípő műtét törölve lett, és a következő műtét kb. 6-ra volt kiírva... na már akkor tudtam, hogy azt nem fogom megvárni, így a műtét után ebédeltem, majd szépen elsétáltam. Itt is szerencsém volt annyiban, hogy jött két ürge, az egyik beszállt a műtétbe, ő tudott hollandul, a másik viszont nem, így magyarázgatott neki angolul, amire én is lelkesen figyeltem.

Azért próbálok egyre többet kihámozni már a hollandból is, amikor csak tehetem, igyekszem nem visszakérdezni, hogy mondják el angolul, hanem vhogy rájönni, mit is akarnak. Így sikerült ma megértenem, hogy vegyek ki egy kesztyűt a tartóból, méghozzá 8-ast, meg segítsek törölközővel kitámasztani a beteget, de nem ám csak simán, hanem hajtsam félbe. Na azért művészet, hogy ezt kivettem vhogy. :D Mert az már elég egyértelmű szokott lenni, amikor bemosakodás után, köpenyfelvétel közben beállnak elém, itt tudom, hogy enyém a dicsőség, hogy felöltöztessem, megkössem az illető köpenyét, de amúgy....

Jah, azt el is felejtettem írni múlt héten, hogy egyik nap, amikor elmentem ebédelni az Almába, és épp bámészkodtam, nézegettem az embereket, egyszer csak a perifériámon megpillantottam egy köpenyen első körben ennyit: "Balázs". Még jó, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Tovább nézegettem, így kiderült, hogy Semmelweis Egyetem, kardiológiai csoport a további iromány a köpenyen. No mondom mi fene, rábukkantam egy magyarra. :) (többiek mondták már itt a koliban, hogy a szívsebészethez kapcsolódóan vhol dolgozik egy magyar, úh meg is kérdeztem itthon Ákost, de az egy másik emberke...) Aztán láttam, hogy nincs egyedül, és végül nem messze tőlem ültek le, és a másik srác is magyar volt, úh kicsit belehallgatóztam a beszélgetésükbe. :D Épp azt fejtegették, hogy mennyire steril az, amikor egy ember simán az utcai ruhájára csak egy köpenyt húz és úgy megy be a műtőbe... hááát, vhol igazat adok nekik... nem is akartam őket megzavarni ebben a mélyenszántó eszmefuttatásban, inkább csak nyugtáztam, hogy mi, magyarok, mindenhol ott vagyunk. :)

4. hét - 3. (Dinant, Namur)

Szombat reggel kicsit nehézkesen sikerült felkelni, egyrészt mert elég koraira terveztük az indulást a túránkhoz, másrészt mert elhúzódott a péntek este. Amikor leértünk a konyhába, már javában ment a főzicskélés, rotyogott a tűzön a hazai ízekkel dúsított paprikás krumpli, amit az egyik lány apukája na meg persze a sok segítség készített és minket is megvendégeltek belőle. Nagyon finomra sikeredett, idő közben előkerült a házi pálinka is. Megtelt a konyha és igazi kis családi hangulat kerekedett, aztán persze beindult a buli is (tanulság: papucsban nem táncolunk többet...), szóval nehezen hagytuk ott a társaságot. Azért egy kis csúszással sikerült reggel feléledni, gyors készülődés, szendvics gyártás, és irány a vasútállomás. Némi futást közbeiktatva sikerült még felpattanni a vonatunkra, szerencsére nem sok ment ebben a korai időben (fél 8), így könnyen megtaláltuk. Na meg segítségünkre volt maga az épület felépítése is, mert van egy felső átjáró, ahonnan üveglifttel lehet lemenni a vágányokhoz, és fentről elég jól átlátható a tér. Így az első akadályt sikerrel vettük, hamar Brüsszelbe értünk, ahol átszálltunk a Dinant felé tartó vonatra. Kicsit késésben volt, így egy fél órás fagyoskodás után indultunk tovább. A vonaton volt időnk még szundítani egyet, bár elég szép helyeken mentünk keresztül, úh a vége felé inkább már nézelődtünk.

Dinantba érve megtudakoltuk, merre is kéne indulnunk, majd célba vettük a Citadellát. Sajna azt ott tudtuk meg, hogy azért is fizetni kell, ha gyalog akarunk felmenni, és nem is keveset. Így az idő szűke és a hideg miatt ezt kihagytuk, ellenben benéztünk a Citadella lábánál épült templomba, ahol nagy meglepetésünkre meleg volt! És a körbejárás során meg is találtuk a forrását, egy szellőzőnek tűnő vmiből áramlott felfelé a meleg levegő. Naná, hogy nem sikerült túl gyorsan továbbjutnunk innen. Némi meleggel feltöltődve folytattuk az utat és megkerestük a szaxofon múzeumot. Idő közben az is kiderült, hogy azért van tele a város kis szaxofonokkal, mert itt született Adolf Sax, és ők erre meglehetősen büszkék. A múzeum úgy tűnt, hogy zárva van, de azért kicsit fotózkodtunk, majd mentünk is tovább, mert el kellett érnünk a vonatunkat. Egy röpke út után vissza is keveredtünk Namurba, ahol a nap további részét töltöttük. Első utunk a tourinformba vezetett, ahol a lányka készségesen magyarázott, hogy mit merre találunk, inkább kézzel-lábbal, angolba hajló francia tudással, de sok térképpel és prospektussal felszerelt minket. Némi melegedés és a kapott anyagok átböngészése után megterveztük, merre is menjünk, úgyhogy nyakunkba vettük a várost. Utunk során belebotlottunk egy kis vásárba, hasonló, mint amik itt szoktak lenni péntekenként, de már épp pakoltak, úgyhogy csak végigszaladtunk rajta, majd belecsaptunk az Óváros felderítésébe. A kis utcákon sétálgatva eljutottunk egy katedrálisba, ahol kicsit körbenéztünk, többek közt egy újabb felmelegedést remélve (nem jött be...). Mielőtt elindultunk volna a Citadellára, a természet közbeszólt, így első körben a térképen tájékozódtunk, merre találhatnánk valahol egy mellékhelységet. Mivel jobb ötletünk nem volt, kinéztük a rendőrséget. :D Aztán a templomból kilépve, kicsit körbenézve megpillantottunk egy épületet, ami valami egyetemi résznek tűnt, így próba szerencse, benyitottunk az ajtón. Nem sok remény volt, hisz szombat, meg amúgy is, de csodák csodájára az ajtó nyitva volt, és kb. a 2-3 ajtó egyből hívogatott minket, sőőőt, még egy meleg radiátor is várt ránk. Kis pihenő után indultunk csak tovább. Útközben még megnéztünk ezt-azt, többek között betévedtünk egy teaboltba, ahol ki volt rakva egy kis kóstoló, meg jópár fajta teát végig lehetett szaglászni. Végül sikerült elérnünk a Citadellához is, időhöz voltunk kötve, mert úgy vettük ki, hogy van vmi szervezett túra, amit szerettünk volna megnézni. Aztán amikor felmásztunk, elkezdtük követni az egyik kijelölt útvonalat, és így eljutottunk a Parfüm Gyárba, aminek csak egy kis bemutatótermében voltunk, mert kiderült, hogy ez a túra, amit szerveznek, csak hollandul és franciául lesz épp aznap. Végigszagoltuk majdnem az összes parfümöt (közös megegyezéssel kb. 1-2 kivételével az összeset büdösnek ítéltük, de valószínű a mi orrunk túl érzékeny...). Aztán egy kis érdeklődés után kiderült, hogy igazak a hírek és délután az egyik épületben borkóstoló lesz, méghozzá elég kedvező áron. Úgy értelmeztük, hogy 1 euroért 14 fajta bort kóstolhatunk, ez már alapból igen kedvezőnek tűnt. Volt még egy kis időnk, úgyhogy elmentünk megnézni a színházat, meg egy kastélyt is felfedeztünk, de csak távolról. Aztán 4 óra környékére visszamentünk, és megvettük a poharunkat, ezzel tudtunk körbejárni. Az első asztalnál kiderült, hogy nem a borokból van 14, hanem a standokból... Standonként pedig min. 2-3 fajta bor, de valahol még több is... Szóval elindultunk szépen sorba, persze az összeset nem tudtuk, meg nem is akartuk végigkóstolni, úh leginkább szimpátia alapján tekeregtünk a 3 teremben. A végén derült ki, hogy rossz sorrendben mentünk, mert az első helyen mutatták be a különbséget a borok között, mi meg ott voltunk utoljára, de azért így sem volt rossz. Közben szerencsére volt kitéve itt-ott kis kenyér, meg valahol rágcsálnivaló is, így volt, ami felszívja az alkoholt. Ezt a profik másként oldották meg: ízlelés után kiköpték a maradékot... nyilván mi ezt nem alkalmaztuk, nem hagytuk, hogy kárba menjen a finom nedü. A legvégén a top 3 helyre újra visszamentünk, fotózkodtunk kicsit, na meg beneveztünk még egy körre. (ha esetleg vki kedvet érez a felkutatásra, akkor az általunk legjobbnak ítélt márka a következő: Domaine du Chenoy - Muscat bleu). Persze mi az édes borokat preferáltuk, de a szárazak is igen jók voltak. A pár órás borozás után úgy gondoltuk, ideje lenne elindulni haza, úgyhogy egy kis esti fotózást követően el is indultunk lefelé a csúszós-havas lépcsőkön, szerencsére épségben az aljára értünk. A vasút felé menve kicsit még nézelődtünk, majd pont az indulás előtt nem sokkal sikerült odaérnünk, gyorsan kiderítettük, hol kell majd átszállnunk, és mentünk is a vágányhoz. Nem annyira egyszerű a helyzet, mert a városok nevét hol flamandul, hol franciául írják ki, így a gyanútlan turistát kellőképpen megkeverik. A vonatok egyébként zömmel tiszták, eddig egész jó állapotúakat sikerült kifognunk, az IC-n kiírják és bemondják a következő állomást, ez azért kicsit segít az eligazodásban. Hazafelé Ottignies-ben kellett átszállnunk, ami azért is jó volt, mert így rövidebb úton értünk haza. Fél 9 környékén már Leuvenben is voltunk, ahol kicsit még kihasználva a vasúti váró kis forgalmát szórakoztunk egyet a lifttel, majd gyors iramban a koli felé sétáltunk, így kicsit küzdve a hideggel meg az éhséggel. Hazaérve gyorsan betoltuk a chilis bab maradékot, majd a fáradtságtól kidőltünk, és aludtunk egy jóóó nagyot.

4. hét - 2.

Ez a hét is eltelt... csak úgy röpül az idő, szinte hihetetlen, hogy már 1 hónapja itt vagyunk!

Az időm nagy részét a műtőben töltöttem, egyrészt, mert érdekes volt, másrészt nagyon úgy tűnt, nincs más választásom. :D Így rátapadtam a hétfőn megismert lányra, Ruth-ra, és majdnem egész héten vele voltam, követtem ahova ment. Keddtől újra a helyemen voltam, a csodás OKA 1-ben, ahol zajlottak is az események rendesen. Jó pár műtétet láttam a hét során, megpróbálok visszaemlékezni a lényegesebbekre. :)

Kedden reggel egy bélrész kivétellel kezdtünk, laparoscopos műtét, úgyhogy szépen végig tudtam követni az eseményeket. Majd ezt követően jött a már előzetesen kinézett Wipple-műtét. Olyannyira rákészültem, hogy a maszk mögött szépen mosolyogva kibuliztam, hogy bemosakodhassak. A nyílt műtéteknél nem árt, mert különben nem sokat látni - időnként még így se - laparoscopnál el lehet lenni, és válogatni a monitorok közül, melyiket nézzem éppen. :) Szóval teljes harci díszben vártam, hogy kezdődjön a műtét. Ami miatt sor került rá, az az, hogy a betegnek hasnyálmirigy daganata volt/van, és ezzel akartak valamit kezdeni. Azonban sajna elég gyorsan fény derült rá, hogy túl optimisták voltak az előzetes vizsgálatok alapján, és a stádium-besorolás szerint itt már műtétileg nem nagyon van mit tenni. Túl sok volt az áttét, amiket én is megtapiztam, úgyhogy nem maradt más hátra, be kellett zárni a sebet. Na itt lepődtem meg, amikor közölte a sebész hölgy, hogy akkor enyém a lehetőség, hogy bezárjam. Igaz, nem varrni kellett, hanem kapcsokat berakni, de ilyet még úgyse csináltam, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon. Aztán meg is lettem dicsérve, hogy szépen raktam be. Azért sajnálom, hogy végül a lényegi rész kimaradt, de így is élmény volt. Ezután megnéztem még egy műtétet, ami elég sokáig elhúzódott, úgyhogy a végére meglehetősen elfáradtam, de azért jó kis nap volt. Szerdán újra belevetettem magam az eseményekbe, műtét műtét után, először Ruth-tal voltam, meg a sebész hölggyel, de a délután során átmentem egy másik műtőbe, mert ott érdekesebbnek tűntek a dolgok, és így egy másik co-assistenssel is megismerkedtem (aki egyébként megemlítette, hogy volt náluk nyár ősszel egy lány Magyarországról, majd amikor néztem rá furán, és mondtam, hogy nem tudom ki lehet, rájött, hogy nem is lány volt, hanem fiú :D na így már stimmelt a dolog). Szóval itt egész du. sérvműtétek zajlottak, illetve a legutolsó az már egy régebbi sérvműtét újraoperációja volt, mert a betegnek fájdalmai voltak. Úgy gondolták, hogy a háló rögzítésére való kis tekercsek okozzák, így kiszedegették őket, ami nem is olyan egyszerű, mint azt az ember gondolná... laparoscoppal kezdődött, majd egy jópár kiszedése után a sebész egyre idegesebb volt, hogy nem találja a többit, úgyhogy folyamatosan átvilágítást csináltak majd folytatódott a keresés... végül fel is nyitották, hogy könnyebben menjen a dolog. 2-szer is eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, na most lelépek, mert ennyi nekem ebből elég volt, de a rezidens srác vhogy mindig ráérzett erre... az első alkalommal hevesen elkezdett magyarázni, hogy mi is folyik itt, és a főoperátort is bevonta, hogy magyarázgasson. A második esetben pedig látta, hogy nem látok sokat a történetből, úgyhogy előszeretettel ajánlotta, hogy csatlakozzak az anesztes mellé, mert onnan sokkal jobb lesz (amúgy tényleg jobb volt). Fél 6 körül végül eljött a megfelelő pillanat, azt ajánlotta, hogy nézzek át a másik műtőbe, mert ott is érdekes műtét van éppen. No, én így is tettem, átnéztem, elég gyorsan levágtam, hogy sokan vannak már így is, és nem sokat látnék, úgyhogy azzal a mozdulattal beirányoztam magam az öltözőbe és hazafelé vettem az irányt. Estére terveztünk egy kis filmnézést, de mivel többiek beelőztek minket, így inkább csatlakoztunk hozzájuk (persze a közepét megint átaludtam a filmnek, de most nem is zavart túlzottan, mert már láttam korábban). A tegnapi napot viszont meglehetősen rövidre zártam, mivel nem találtam a kis barátnőmet, ezért megnéztem milyen műtét is megy, és elég sok egyforma volt kiírva, úgyhogy úgy döntöttem, mindegyikből megnézek egyet, így egy kis vastagbél eltávolításra, meg egy Hartman műtétre neveztem be, majd szépen hazasétáltam. Délután úgy döntöttünk, elnézünk az Aldiba meg a Lidlbe, mert ez eddig kimaradt. Előbbi nem igazán nyert meg, de utóbbiban nem csalódtam, végre ismerős termékek is szembejöttek, úgyhogy be is vásároltunk kicsit. Hazafelé azért még útba ejtettük a Match-ot is, mert akciós volt a sör, és ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni. :D Meg is leptük magunkat rögtön 12 üveggel, ami nem is olyan sok, mert itt nem igazán ismerik a normális mértéket, és az átlag a 0,33 l-es ( najóóó, az alkohol százaléka ellenben duplája az itthoninak, sőőt, némelyik még azt is felülmúlja). Hazatérve a napi teendők után bepótoltuk az elmaradt filmünk megnézését is. Idő közben pedig eléggé megszaporodott a koli lakók száma, folyamatosan jönnek az új emberek, na meg tegnap este 2 lányhoz is érkeztek rokonok. Szerencsére a mai nap sem lett hosszú, reggel az öltözőben összefutottam Ruth-tal, aki ajánlgatta, hogy lesz ma 2 gyerkőc műtét is - érdekes, itt nincs külön gyereksebészet, ugyanaz műt 0-99-ig, nincs is külön műtő nekik - szóval ezeket választottam. Hasonló volt a probléma mindkettőnél, a belükkel volt némi probléma, amit meg kellett javítani (ileostoma). A kettő között gyorsan elszaladtam még a titkárságra az anesztes papíromért, sajna ez még nem az, amit az egyetem is kér, hanem amit ők írtak maguktól, hogy igazolják, hogy ott voltam, de olyan szépeket írtak benne. :D

Holnapra megint elterveztük azt a kirándulást, amit múlt hétvégén nem sikerült összehozni a hideg miatt, remélhetőleg most már minden rendben lesz, egyelőre elég kedvezőnek tűnik mind az idő, mind minden. :D Ez lesz az első kiruccanásunk, már épp ideje. :D

4. hét - 1.

A vasárnap meglehetősen hosszúra sikeredett, így ma kicsit nehézkesen indult a reggel. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Szóval vasárnap este 6-ra volt beígérve előre a koligyűlés, ami annak rendje módja szerint le is zajlott. A téma: házirend ismertetés, főként az újak kedvéért, ügyes-bajos dolgok megbeszélése (így már azt is tudom, hogyan kell használni a poroltót...), meg ehhez hasonló dolgok. Aztán fél 8-ra vártuk Havas atyát, hogy misét tartson, most egész időben be is futott, de azért hozta a formáját. Igen, mielőtt bárki megkérdezi, én is részt vettem a misén, így bepótolva a karácsonyi mulasztást :D De egyébként sajnáltam is volna, ha nem megyek, mert lévén családi körben voltunk, elég vicces dolgok hangzottak el. (Atya sajátos stílusának köszönhetően). Jah, és mivel mostanság volt Balázs napja, így áldást is kaptunk, remélem a védőoltásom mellé ez már teljes védelmet nyújt a torokgyík ellen. A mise végeztével elindultunk, hogy bepótoljuk a legutóbb elmaradt mulatozást, azaz gyrosozást. Mint kiderült, ez ilyenkor úgy szokott zajlani, hogy Atya meghívja a lakókat, szóval nem is érte volna meg kihagyni, de már csak azért sem, mert a kaja is finom volt, és egy újabb sör-márkával gyarapítottuk a megkóstoltak listáját. Aztán vacsi közben teljesen véletlenül kiderült, hogy az egyik új srácnak épp tegnap volt a szülinapja, így az Iminek szánt búcsúbuli kiegészült egy kis szülinapi ünnepléssel. Hazaérve a kajálásból, a lányokkal gyorsan összefogtunk, és összedobtunk egy gyors diós sütit, ami egyébként nagyon fincsi lett. :) Szóval ezzel kedveskedtünk a fiúknak. Aztán kicsit eldumáltuk az időt, és egyből késő lett, majd igen korán újra reggel... és megint egy hétfő... ergo megint új helyre mentem, ezen a héten a hasi sebészeten tanyázok.

A reggeli kis kavargás után kikötöttem az osztályon, ahol az egyik hetedéves lány nyomába szegődtem. A reggeli megbeszélés után (amiből persze semmit nem értettem) az egyik doki javaslatára az egynapos sebészetre lettem "száműzve", de nem bántam, mert így egész napra lefoglalt a dolog és még tevékenykedhettem is. Láttam több laparoscopos epehólyageltávolítást (2-nél asszisztáltam is, én voltam a máj-eltartó), ezen kívül volt több sérvműtét, szintén lap.-pal, meg egy nyitott sérvműtét, amit közös megegyezéssel csak messziről szemléltem, mert a beteg hepatitises volt, így én se bántam, hogy nem vagyok testközelben... Nem sok pihenő volt napközben, egyszer tartottunk egy hosszabb szünetet a "PAZA stop" miatt (megtelt a műtét utáni őrző, így nem lehetett újabbakat operálni), de amint ürülés volt, ment tovább a mókuskerék. Már fél 5 felé járt, amikor sikerült kikeveredni a műtőből, de utána még visszamentünk az osztályra (nem tehettem mást, mert reggel ott hagytam a kabátom...), és körbejártunk jópár kórtermet. Mivel semmit nem értettem a beszélgetésből, inkább a kórházi állapotok felmérésével foglalatoskodtam. A kórtermek 1-2 ágyasak (nem 6+1/2...), lázlap helyett laptopon megy az írogatás, minden ágyhoz külön TV tartozik, illetve rajta vmi telefonszerűség, a 2 ágyasokban a 2 ágy között elhúzható függöny, és a hozzátartozónak nem kell kimenni vizitkor. Ez csak pár benyomás, de mindenesetre merőben más, mint nálunk.... Szóval a kis túránk után visszatértünk az orvosiba (ebből is több van, egy orvosihoz kb. 3 orvos tartozik, vagy még ennyi se), és ott ők elkezdtek a betegekről vmi karattyolni, én meg a nem sok alvás és egész napos állás után már elég értelmesen nézhettem ki a fejemből, amikor az egyik nő mondta, hogy menjek el nyugodtan, úgyse értem mi folyik itt. Kaptam is az alkalmon, hogy fél6 környékén hazafelé induljak, és felkészüljek a holnapi folyt.köv.-re.

3. hét - 2.

A cuccaim ismét bőröndben állnak... na nem megyek messze, csak a szomszéd szobába költözök át. :) Idén vhogy nagyon megszaporodott a kollégiumba jelentkezők száma, így max. létszámon működünk - vagy inkább már felette -. El is kezdtek szállingózni az új lakók, és én vagyok legjobban meglepve, hogy mindenkinek tudom a nevét. :D

A hét második fele elég hasonlóan telt, mint az eleje, műtétek sorozata, csüt. nagyjából ugyanolyanok, mint amiket már láttam, pénteken meg volt szerencsém lézeres viszéreltávolításon részt venni. Eddig nem láttam ilyet, úgyhogy kicsit meg is lepődtem rajta, hirtelen bele is nyilallt a fájdalom a lábamba. :D

Tegnap itt is beköszöntött a tél, délután kinézve az ablakon hatalmas pelyhekben hulló hó fogadott, ami gyorsan be is lepett mindent. El is mentünk sétálni egyet, amit összekötöttünk a bevásárlással, eléggé elhúzódott, mert a busszal elakadtunk vmi baleset miatt 2 megálló között kb. fél órára. Na de így esett meg az az eset, hogy épp unalmunkat azzal űztük el, hogy egy hölgy és vélhetően a lánya beszélgetését, illetve telefonálását igyekeztünk kommentálni a testbeszédük alapján, amikor odaállt elénk egy lány, hogy "sziasztok". Kicsit meglepődtünk, aztán mondta, hogy hallotta, hogy magyarul beszélünk, és gondolta köszön, mert még csak 1 hete van itt és mi vagyunk az első magyarok akikkel összefutott. :)

Azért hazafelé sem telt unalmasan az út, a buszmegálló helyett beálltunk egy lépcsőház aljába, hogy ne fagyoskodjunk, amikor egy úr odaszólt hozzánk, hogy milyen nyelven beszélünk? (ez egyébként nem először fordul elő, más is leszólított már minket, hogy ez milyen nyelv). Megpróbáltuk kitaláltatni, elég szépen körbelőtte az országot, de a magyar nem jött ki belőle, úgyhogy elárultuk. Aztán próbálta összeszedni, mit tud az országról, ilyenkor mindig kiderülnek érdekes dolgok. :)

Mára kisütött már a nap, igen szép idő van, csak nagyon hideg (bár ez vetekedik a konyhában lévő hőfokkal, ahol ma du. 4,5 fok volt épp....). Terveztünk is egy kis kirándulást, de a hideg miatt inkább halasztjuk, na meg a költözködés, plusz még napos is vagyok, szal sok a teendő. :D

3. hét - 1.

Igyekszem kicsit bepótolni a lemaradásom. Szóval a hét első napja kicsit sűrűre sikeredett, kezdve azzal, hogy erre a napra országos sztrájkot hirdettek Belgiumban, így arra számítottunk, hogy a helyi tömegközlekedés is szünetel. El is indultunk reggel a kórház felé, majd elég hamar észrevettük, hogy itt bizony cikáznak azok a bizonyos 300-akárhányasok és társai. A következő buszmegállóban el is csíptünk egyet, úgyhogy 8-ra már ott is voltunk. Itt meg is állok, és szentelek egy kis rovatot a buszoknak:

- felszállás után különböző úton-módon lehet a jegyet érvényesíteni. van 2 masina, az egyikbe bele kell dugni a jegyet/bérletet, és akkor az vmit csinál vele... (ilyen van nekünk). a másik géppel azt hiszem jegyet lehet venni, de azt még nem láttam használatban. és van a 3. féle utas, aki csak felmutatja a bérletét

- a csuklós buszokról kezdetben megállapítottam, hogy az otthoniak jobbak, mert itt nem lehet a korlátra ráülni... ámde! egyik nap megláttam a tökéletest, a csuklóban mindkét oldalon volt 1-1 szék :D sajna foglalt volt, de remélem találkozok még ilyennel, mert ki akarom próbálni

- látszik, hogy a helyi igényekhez vannak alakítva a buszok, ugyanis a felső kapaszkodó korlát meglehetősen magasan van, de az itteni 2 m-es embereknek ez megfelel... jelzem, nem csak én nem érem fel!!!

- a székek amúgy is elég viccesen vannak elhelyezve, sokféle busz van, 2-es, 3-as, 4-es ülések, előre, hátra, oldalra nézők, lehajtható...

- kiesni nem igen lehet, mert van kis karfaszerűség

A napom a továbbiakban pedig a helyem keresésével telt, az egyik titkárságról a másikra, végül persze ugyanott kötöttem ki, mint ahol az elmúlt 2 hétben voltam, úh folytatom a műtőzést. :) Rögtön meglepetés is ért, mert ahol lennem kellett volna, ott nagyon nem érsebészet volt, így kicsit körbenéztem, és az egyik műtőből Timi vigyorgott kifelé. Kicsit ottmaradtam, majd elindultam megkeresni a valós helyemet, bele is csöppentem egy műtétbe, ahol épp egy kis koreai doki dolgozgatott. Először nem nagyon vett tudomást rólam, de aztán amikor lett egy kis ideje, kifaggatott, honnan és ki vagyok, majd mielőtt zárta volna a sebet, odahívott, és mindent szépen elmutogatott. Amikor vége lett, már kezdett ebédidő táj lenni, így megkerestem Timit, mert megbeszéltük, hogy felderítjük a kórházi étkezés rejtelmeit. De még mielőtt elindultunk volna, az ablakon kinézve mit látunk??? ESIK A HÓÓÓ!!! Na jó, túlzás, hogy esett, de kicsit szállingózott. :) Kis kavargás után el is jutottunk a kórház cafeteriájába, ahol nem igazán sikerült kideríteni, hogy mi, mint ott gyakorlatozók, milyen áron ehetnénk, de nem is tűnt túl olcsónak, meg kiderült, hogy a diákunkra kéne vmi pénzt tölteni... szóval mentünk tovább. Eljutottunk kb. 1 óra után az Alma étterembe, ami a város több pontján is van, így a kórház és az orvosi egyetem összecsatlakozásánál is. Megnézegettük, és végül emellett döntöttünk, egész jó áron ettünk finomat. :) Kis kalandozásunk után visszatértünk a műtőbe, Timinél már befejeződött a dolog, úgyhogy bejött velem, ismét a koreai fazon volt, érdekes egy figura... de mivel épp senki tanuló nem volt, így bemosakodhattunk, és teljes testközelből követhettük az eseményeket. A műtét végén még maradt kb. 1 óránk a Niamattal való találkozóig, úgyhogy beültünk a könyvtárba olvasni meg bohóckodni, fényképezgetni kicsit. Persze az olvasással kevésbé haladtunk. :D

Niamat nemsokára jött is értünk, és lévén, hogy kint hideg van, ismét meghívott minket egy fenséges vacsorára. Egész jó kis brigád jött össze, 3 lakótársa is csatlakozott hozzánk, így cserekereskedelemben ettünk. Már nagyon tervezzük, hogy mit fogunk főzni neki, csak vallási okokból nem ehet akármit, így kicsit nehezebb a dolgunk, mint neki velünk. :)

Este, amikor hazakeveredtünk, itthon már javában ment a buli, mert az egyik lány kedden ment haza, aztán őt búcsúztattuk. Elég sokáig eltáncikoltunk, így lehet közrejátszik ez is abban, hogy másnap reggel sikeresen rossz gombot nyomtam meg a telefonomon, és 9kor ébredtem arra, hogy nekem nem itt kéne lennem.... na de ha már elaludtam, akkor kihasználom a napot, és aludtam tovább. :D Timi alapból nem tervezte, hogy bemegy, így nem csak én lógtam el a napot. Azért nem töltöttük tétlenül, a nagy akciók utolsó napján még egyszer betértünk pár boltba, sikerült is beszereznem egy nacit. Aztán főzicskéltünk egyet, és megejtettük az itteni első mosást... amivel egész addig nem is volt probléma, amíg nem világosítottak fel minket többiek, hogy a 11-kor szárítóba berakott ruháinkból hajnali 1 előtt nem lesz bizony semmi... a szárító viszont nem kapcsol ki magától (ellenben a mosógéppel, aminél ha a pénz lejárt, egy másodperccel sem megy tovább). Az egyik srác szerencsére felajánlotta, hogy ő még úgyis fent lesz, lekapcsolja nekünk, így csak reggel vettük ki a cuccainkat, de ahogy eddig néztem, épségben túlélték, és frissen illatoznak. :)

Ma azért már sikerült beérni időben a munkába, irányba is vettem az érsebészeti műtőt, és ismét a kis koreai barátom volt bent. Tényleg fura fazon, szeret viccelődni, mondta is az egyik lány, hogy felét se kell elhinni annak, amit mond. A műtétből sajna nem sok mindent láttam, lévén kis luk sok fej esete állt fenn, de a végén megint odahívott, és megmutogatta mit kell látni. Aztán átkeveredtek egy másik műtőbe, de azért megtaláltam őket, viszont nem mentem az elkerített üvegablakon belülre, mert nem volt rajtam ólomköpeny, na meg a lényeget így is láttam (a. iliaca PTA stent behelyezés). Ezután jött egy kis szünet, ki is használtam ebédelésre, majd kerestem az embereket, ki merre, de ahol eddig voltam, oda most nem engedtek be, mert MRSA-s beteg volt, így jobb is, hogy kint maradtam. :D De a másik műtőben épp akkor kezdődött egy AV fistula kialakítás (ez ahhoz kell, hogyha nem működne a vese az arra esélyeseknél, akkor ezen keresztül lehet majd dializálni. nem nagy műtét 1/2-3/4 óra, helyi érzéstelenítés). Itt már egy hölgy volt, aki készségesen magyarázgatott, meg mivel ült, én meg fölé álltam, mindent láttam is. Na ebből megnéztem még egyet, majd úgy döntöttem, ennyi mára elég is volt, és eljöttem haza, a szép napsütéses, hideg időben. :)

Most épp várjuk Havas atyát, hogy rendezzük vele sorainkat, de a délután során elkezdtük tervezni a hétvégét, hogy menjünk-e valahova, és hogy hova, majd meglátjuk mi lesz belőle. :)