"Mes, schaar, knippen..." Ennek jegyében telt el az elmúlt hét. A trauma műtőben töltött hetem után egyre inkább az az érzésem, hogy itt vegyítve van a barkácsolás és a hentesség csínja-bínja. Gondoltam is, hogy "jééé, otthon ugyanolyan akkus csavarozónk van, mint itt a műtőben", persze, nyilván kevésbé steril állapotban. Szóval végignéztem jópár műtétet, többek között csukló helyrerakásokat, csípő portézis beültetést, váll csavarozást, boka újravarázsolást, és ehhez hasonló ínyencségeket. Mondjuk azt ma konstatáltam, hogy annak ellenére, hogy azért lett megváltoztatva a sorrendem, hogy mikor melyik osztályra megyek sebészeten, mert a traumások azt mondták, hogy ők egyszerre csak egy embert fogadnak, na szóval mindemellett sztem nem nagyon volt olyan műtét, amin egyedül lettem volna, mint nézőközönség. Ami egyrészt rossz, mert kevésbé lehet helyezkedni, hogy láss is vmit - na azért nem kell félteni, odasunyulok én mindenhova -, olyan szempontból viszont jó, hogy van kivel kicsit társalogni, meg ha már több ember is ott van, akkor inkább magyaráznak angolul (főleg mert a többieket érdekli is a dolog, lévén hogy ők általában már errefelé specializált emberek, így kérdeznek is). Kedden azért már meg voltam elégedve a fő operátorral, legalábbis ránézésre, igazi traumás alkat. Aztán rájöttem, hogy ő volt az, aki hétfőn bebújt a hátam mögé, és nem engedte, hogy kitérjek előle. (ez egyébként még egy napon megismétlődött, csak akkor egy anesztes srác húzódott az ólomköpenyem árnyékába, csak ő mondjuk szólt előre, hogy ne ijedjek meg, de tapadni fog hátulról). Szerdán újra visszakaptam a hölgyet, aki tényleg nőt meghazudtoló erővel nyomja az ipart. Csütörtökön kicsit elkalandoztam, mivel a traumás műtőben épp egy Klebsiellás beteg (bacis) műtétje ment, és izolált volt, szóval se ők se én nem örültem volna, ha csatlakoznom kell. Így a szomszédos műtőt vettem célba, ahol épp akkor kezdtek neki egy scoliosis (gerincferdülés) műtétnek (épp most olvastam utána, hogy ezt a technikát Pécsen a Bellyeiék fejlesztették ki... na hoppááá). Szóval amúgy is érdekelt, hogy megy ez a dolog, így csatlakoztam az ortopédiához. Az elején még elég távolról szemléltem a dolgokat, majd a sebész felajánlotta, hogy álljak oda az anesztes mellé, mert onnan sokkal jobban fogok látni. És valóban! Minden egyes rezdülésnek tanúja lehettem, sőt, közben még magyarázott is az egyébként igen vicces doki. Időnként kicsit káromkodott, máskor ujjongott, eléggé változott a hangulata. De nekem nagyon élvezetes volt, azt leszámítva, hogy a kb. 4-5 órás egy helyben állás (ráadásul egy dobogón) közben enyhén zsibbadt már a lábam. Na de ennyi belefér.
Ma újra visszatértem a nagy benga "én vagyok a trauma királya" dokihoz, aki egyébként nagyon jól magyaráz angolul. Higgadt, szépen beszél, ma az egyik műtétet végig mutogatta, voltunk is bent jópáran figyelők. És nem mellékesen elég bulis volt a hangulat, mert a hangfalakból szóló zene mindenkit megmozgatott. :D
Az esték elég nyugisan teltek, egyik este filmet néztünk, máskor dumálgattunk. Szerencsére egyelőre nem volt túl zavaró az utca túloldalán kinyílt fakbar sem. Sőőőttt... egyik este elég jót röhögtünk azon, ahogy egy srác épp az ablak előtt táncikolt, meglehetősen vicces mozdulatokkal. Hiába, ha nincs elhúzva a függöny, akkor mindent lehet látni... :)
Úgy terveztük, hogy a hétvégét Maastrichtban töltjük, de mivel Timi lebetegedett, ezért napoltuk a dolgot. Így viszont nem maradunk ki a kolis farsangi buliból, ami holnap este lesz, úh azt hiszem nem fogunk unatkozni, készülődhetünk holnap ezerrel, és még ki kéne találni, minek is öltözzünk be.... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése