Vasárnap reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, nem is választhattunk volna szebb napot, hogy felfedezzük Leuven ringen kívül eső területeit. Először azért kicsit körbenéztünk még a környéken, elsétáltunk a Stadtparkba, majd onnan a Groot Begijnhof-ba, ahol eddig csak sötétben jártunk. Azért sikerült kicsit más útvonalat is találnunk, és így mentünk keresztül talán egy koli udvarán. Közben kaptunk egy kis történelmi eligazítást egy francia illetőtől - kicsit bűzlött attól a bizonyos OH-csoporttal rendelkezőtől...
Ezek után célba vettük az Arenberg kastélyt, amit szintén csak este láttunk. Ide a sportpályán keresztül vezet az út, ami az erdő szélén helyezkedik el, közben a fákon mókusok, hatalmas hóvirágos terület... meglehetősen idilli volt :) Miután felderítettük a dolgokat, igyekeztünk kitalálni, milyen busszal juthatnánk el a következő parkba. El is csíptünk egy buszt, ami nem jó irányba ment, de hamarosan jött a miénk is, így visszajutottunk a ringre, ahonnan kis sétával jutottunk az Abdij van 't Parkba. Itt is kavarogtunk egy kicsit, betértünk a templomba, fotózgattuk a virágokat, közben egy keresztelő végére is odacsöppentünk (épp a rokonok fotózták ezerrel a gyerkőcöt). Aztán az információs hölgy jóvoltából teljeskörű tájékoztatást kaptunk, hogy hogy is jutunk el az Abdij Vlierbeek-be, ami szintén egy park-szerűség, templommal, lovakkal, hatalmas térrel. Később jöttünk rá, hogy egyszer már jártunk itt ennek a szomszédságában Niamattal, csak akkor fogalmunk sem volt, hol is vagyunk éppen. Sajna már későn jöttünk rá és pont jött a busz, úgyhogy ide még legközelebb visszatérünk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése